Klasszikus erdélyi magyar irodalom prózafelolvasó verseny
A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület prózafelolvasó versenyt rendezett, melyen idén először határon túli iskolák is részt vettek.
A rendezvény fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a védnöke Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese volt.
A diákok két kategóriában versenyeztek. Az általános iskolás korosztály számára Kemény János: Medvekaland a Kárpátokban című könyvéből, a középiskolás korosztály számára Nyirő József: Madéfalvi veszedelem című regényéből választottak ki fejezeteket a szervezők.