Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Kolozsvári Művészeti Napok Sopronban

Kolozsvári Művészeti Napok Sopronban

Megkezdődtek Sopronban a Kolozsvári Művészeti Napok; a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdasági Karának meghívására érkezett, háromnapos eseménysorozat a Kárpát-medencei városokat, kultúrájukat és történetüket bemutató sorozat egyik állomása.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet társrendezésében és támogatásával megvalósult rendezvény fővédnöke Martonyi János külügyminiszter.

A megnyitón Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke arról beszélt: a Vigadó és Műcsarnok célja, hogy a fővárosban bemutatkozhasson a határon túli magyarorientált művészet, amelyet nagy nemzetközi eseményeken is meg kell ismertetni a közönséggel.

Itt egy integrált, Kárpát-medencei magyar művészetről van szó, amelybe beletartozhat az Amerikában vagy épp Olaszországban élő magyar alkotó is - jegyezte meg az MMA elnöke, hangsúlyozva, hogy a nemzeti művészet támogatása a kormányok és minden kulturális szervezet első számú kötelezettsége. „Nekünk a magyar művészetnek egy puzzle-ját kell létrehoznunk, és ebben a hatalmas puzzle-képben egyelőre még csak foltokat látunk" - fogalmazott Fekete György.

A háromnapos eseménysorozatról szólva kiemelte: Sopron különleges város, mivel egyszerre képzőművészeti, kulturális és egyetemi központ, amelyet Bécshez, Brüsszelhez, Madridhoz és Párizshoz mérnek.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az eseményt megelőző sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta: mindenhová szívesen elmennek, ahol bemutatkozhatnak. Sopronban szerdán előadásokkal, illetve egy három napon keresztül megtekinthető képző- és fotóművészeti kiállítással vannak jelen.

Céljuk az, hogy minél többen kapjanak kedvet a város felkeresésére, arra, hogy belekóstoljanak Kolozsvár sokszínű kulturális és művészeti életébe, akár úgy, hogy részt vesznek a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatban, akár 2021-ben, amikorra szeretnék elnyerni az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Forrás: MTI

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2024