akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Komáromba érkezett a Boldogasszony kiállítás

Komáromba érkezett a Boldogasszony kiállítás

Erdélyt, Kárpátalját és Délvidéket bejárva Felvidéken folytatja útját a Boldogasszony kiállítás-sorozat, amely ezúttal Komáromban mutatkozik be. 

A kiállítás megnyitó rendezvényén Knirs Imre alpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd kifejezte abbéli örömét, hogy a következő két hétben Komárom ad majd helyet a tárlatnak. Mint fogalmazott, a komáromiak körében régóta nagy tisztelet övezi Szűz Máriát, édesanyjának és jegyesének is kápolnája áll a városban, de náluk van a felvidéki Mária rádió székhelye is.

A Boldogasszony az élet szimbóluma – mondta Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, hozzátéve, hogy a Szűzanya fiával mindannyiunk életében egy isteni perspektívát mutatott, a kiállított képek pedig ennek az életnek a tiszteletéről beszélnek. „Napjainkban nagy hangsúly van ennek az üzenetnek a hangoztatásán, hiszen itt Felvidéken sem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy veszélyben vagyunk, fogyunk, pusztulunk” – zárta gondolatait.  

Szász Jenő szerint eddig könnyű volt kereszténységen belül vitatkozni elkereszténytelenedett emberekkel olyan keresztény alapkérdésekről, mint szeretet, család, Isten, de napjaink európai valóságában felnövekvő ifjainknak azért sokkal nehezebb a dolguk, mert egyesek már az alapkérdéseket is törölnék. Ezért mindannyiunk küldetése, hogy szembeszálljunk azokkal a nézetekkel, amelyek cinikusan megkérdőjelezik a hit, a nemzet és a család eszméjét – jelentette ki az elnök.

Ft. Kiss Róbert örömét fejezte ki, hogy a rendezvényen számos diák jelent meg, hiszen annak a közösségnek van jövője, ahol a fiatalok is bekapcsolódnak a kulturális életbe és más területekre is. Gondolatai megosztása után a püspöki helynök atya megáldotta a jelenlévőket és a kiállítást.

Tóth Norbert – elmondása szerint – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének kezdeményezésére három évvel ezelőtt ötvenöt kiemelkedő kortárs magyar művészt kért fel, hogy fogalmazza meg azt a sokrétegű, összetett Boldogasszony képet, melyet a művészet évezredek óta minden korban megtesz. „Az alkotók pedig létrehozták azt a csodát, melyet minden ember természete szerint magában hordoz” – mondta a kiállítás kurátora.  

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu