A Petrovics család 1845-1846 között bérelte a mészárszéket és a beálló vendégfogadót Szalkszentmártonban. Petőfi a felvidéki utazása után, 1845. július 12-én érkezett először a szülői házhoz. Ekkor született a megindítóan szép Fekete kenyér című, első szalkszentmártoni verse. Költeményei alatt száztizenkétszer olvasható születési helyként Szalkszentmárton neve. Itt íródott két drámája: a Zöld Marci és a Tigris és hiéna, valamint A hóhér kötele című regénye.
Fráter Olivér beszédében kiemelte, hogy ezen a helyen, a Kiskunság és az egész Kárpát-medence többi kiváltságos helyszínével együtt, megsokszorozva érezhetjük mártír-költőnk, Petőfi Sándor örökségének jelentőségét. Az itt élők mindenkinél jobban ismerik azt a forradalom előtti időszakot, amely nagy költőnk életét ehhez a vidékhez kapcsolja. A múzeum, a korabeli épületek egész sora és a templom is néma szemtanúja volt egykoron a Petrovics szülők tevékeny életének. A magyar irodalomnak pedig – Petőfi által – száznál is több verset adott ez a hely.
Petőfi, Emlékezet! című, itt fogant négysorosát idézve az elnökhelyettes úgy fogalmazott, hogy ezek a sorok az időtlen, örök emlékezés – a mai ünnepünkhöz is méltó – látomásos metaforái:
„Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél viszálya
A tengerpartra vet…”
1846 tavaszán még senki sem sejthette volna e sorokban rejlő, s a jövőre tekintő igazság-csírát, amelyet a két év múlva kirobbanó forradalom, és az utána hullámzó viharos tenger a nemzetnek, a Hazának és a költőnek tartogatott Fehéregyházán és Világosnál egyaránt – tette hozzá.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot a magyar történelem eseményeinek sorában, nemzeti identitásunk egyik legfontosabb alappillérének nevezte, és hangsúlyozta, hogy Petőfi gondolatainak szellemében ma nekünk is halaszthatatlan feladatunk van a nemzetépítés terén, a szabad magyar út kiteljesítésében és a kivívott függetlenség megtartásában. Annak a dicsőséges, ám vérrel írott másfél esztendőnek emlékezetünkben soha sem szabad halványodnia. Mindenkinek a maga helyén, a maga életidejében kell megkeresnie a történelmünk viharaiban roncsolódott hajónk „partra vetett deszkáit”, hogy Petőfi szavaihoz is igazodva fogalmazhassuk meg a nemzeti újjáépítés programját – fogalmazott.
Fráter Olivér szerint nem az értéktárgyak és a vesztett háborúk lajstromának állandó felidézésére van szükség, hanem sokkal inkább a győztes csatákhoz vezető hatalmas nemzeti szellemre, lélekjelenlétre, elszántságra és az egyetemes emberi élni akarására.
Erre figyeljünk tehát, amikor zászlót bontunk és Petőfivel együtt mondjuk – Isten akarata szerint – „Talpra magyar, hí a Haza!” – zárta gondolatait az elnökhelyettes.
