akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói konferencia Nagyváradon

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói konferencia Nagyváradon

A Partiumi Keresztény Egyetem szervezésében 2020. február 27-28-án került megrendezésre A globális gazdasági fejlődési trendek és a turizmus helyi lehetőségei című Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia Nagyváradon, amelyen a Kárpát-medencei turizmusban tevékenykedő oktatók, kutatók és hallgatók vettek részt.

A plenáris előadáson Dr. Szilágyi Ferenc, az egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy a közelmúltban került sor az egyetemi alapszakok és mesterszakok akkreditációjára. A kar több szakmai rendezvényt is szervez évente, hagyományteremtő céllal többek között jelen nemzetközi turisztikai konferencia is ezek sorába illeszkedik be. A dékán további négy megvalósítást is kiemelt, amely az utóbbi ciklushoz szorosan kötődik és különösen büszke rá az intézmény vezetése: a Gazdaságtudományi Tanszéken a tavalyi évben el tudták indítani a kiválóság ösztöndíjat a Magyar Nemzeti Bank támogatásával. Ennek keretében 22 hallgató vált a program részesévé és kaphatott havi szinten ösztöndíjat. Egy másik program keretében 2016-ban tudták először megjelentetni a hallgatói multidiszciplináris folyóiratot, amely a Staféta nevet viseli. Ebből már négy szám jelent meg és nem csak az egyetem hallgatóinak, hanem más egyetemek hallgatóinak is megjelenési lehetőséget biztosít. Amellett, hogy hallgatói ösztöndíjat indítottak el, 2019 szeptemberétől a Gazdaságtudományi Tanszék Gazdaságtudományi Doktori Iskolában doktoranduszi ösztöndíjat is kibocsátottak, szintén külső pályázati forrásból. Ezt jövő év őszétől is tudják folytatni. A szakember beszélt a felsőoktatási intézményeket érintő demográfiai kihívásról, amely negatívan járul hozzá a hallgatói jelentkezési számokhoz. Ennek ellenére az intézménynek az utóbbi évben sikerült megfordítani a negatív jelentkezési statisztikát és pozitív növekedést tudtak elérni a hallgatói létszámok tekintetében. 

A konferencia két napjának plenáris programjain angol nyelvű előadásokat hallhattunk a gasztronómiának a turizmusban betöltött szerepéről, a marketingtevékenységnek a turisztikai hatásairól, a Tisza-tó tájképi változásairól és turisztikai célú hasznosításáról, Bihar megye turisztikai tevékenységéről, a Gyöngyös-Mátra TDM szervezet tevékenységéről, Kisújszállás turisztikai potenciáljairól. A két nap során a plenáris előadásokat követően hét szekcióban folytatódtak a programok, többek között kulturális turizmus, turizmuspolitika és turizmusfejlesztés, marketing, fenntartható turizmus, sport-és egészségturizmus szekciókban.

A konferencián a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Dr. Tőzsér Anett kutatási főmunkatárs képviselte, aki A fenntartható fejlődés vizsgálata a csíksomlyói kegyhely példáján keresztül címmel tartott előadást a Kulturális Turizmus Szekcióban.

 

Hírek
2026. október 30.
Legendás fürdőhelyek Erdélyben – régen és ma

Október 24-én Maroshévízen, a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében rendezte meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a borszéki Culturarium Egyesület, a „Legendás fürdőhelyek Erdélyben régen és ma – Kitörési pontok a gyógyturizmusban” című konferenciát. A rendezvény fővédnöke dr. Zsoldos Ferenc, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt. A konferencia résztvevőit, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Dévai Erika konzul, Fazakas Emese, a Culturarium Egyesület elnöke, Pál Zoltán élményfejlesztő, a Magenta7 beutaztató iroda társtulajdonosa, valamint Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa köszöntötte.


2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu