A felnőttekből és gyermekekből álló csoportot színes és változatos program várta: megismerkedhettek a száz évvel ezelőtti magyar oktatási rendszerrel, interaktív tanórán vettek részt, az emlékpark fő látványossága, a Feszty-körkép visszavezette őket a honfoglalás korába, az erről szóló legendák világát láthatták maguk körül megelevenedni. Az ősmagyarok hétköznapjait, harcászatát, fegyvereit ismerhették meg a jurtákban, a lovasbemutatón, a lovagláson, az íjászaton.
Az esti beszélgetések alkalmat adtak az élménybeszámolókra, a nótázások, szavalások mind azt bizonyítják, hogy a Zsil-völgyének magyarsága a hétköznapokban gyakran megszenvedett kisebbségi léte ellenére ápolja a vérében lévő ősi magyar kultúrát. A honismereti kirándulás alapvetően ezt a célt szolgálta: a múltba való visszalépés által nem csak megismerni őseink történetét, de megerősíteni, és felfrissíteni az identitástudatot, amelyet a hétköznapok valósága lépten-nyomon gyengít, esetenként szinte teljesen elfojt.
Hasonló tapasztalatra alapvető igény van a külhoni területek bármely pontján, ahol az utcán csak más nemzet szavát hallhatja a gyermek és a felnőtt, ahol az iskolás nem tanulhat anyanyelvén, mert túl kevés a létszám a magyar osztály indításához, ahol a magyarság identitás ápolását, hagyományait a templom falai köré szorítják. A honismereti kirándulás abban erősítette meg a résztvevőket, hogy nincsenek magukra hagyva és számíthatnak a tömbmagyarság segítségére, ezért bátran tegyenek tanúságot származásukról, hovatartozásukról bárki előtt, aki kérdi, vagy felelősségre vonja őket.
A résztvevők beszámolói:
Balázs Amália helyi szervező és a petrozsényi tanárok:
„Ópusztaszer a magyarság történelmének, múltjának, identitás-tudatának fontos helyszíne.” Ez állt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által elküldött program bevezetésében. A gyermek a nyelv elsajátítása során teljes személyiségében fejlődik. Az anyanyelv által megismeri önmagát és a környezetében élő emberek életét és életkörülményeit, felfedezi a világot és ebben segített ez a gyönyörű kirándulás is.
Szeretném megköszönni egész csoportunk nevében azt a lehetőséget, hogy nem csak gyerekeknek, hanem szülőknek és pedagógusoknak egyaránt szólt ez a kirándulás. A szocializációt meghatározzák a családból hozott tapasztalatok, a társas kapcsolatok alakulását meghatározza, befolyásolja a szülők egymás közti kapcsolata, a pedagógusok egymás közötti illetve más felnőttekkel való kapcsolata, ezek formája, tartalma, az érintkezés módja.
Már sokadjára voltam ÓPUSZTASZEREN, de most is új élményekkel tértem haza. Diákkoromban még divat volt a testi fenyítés, akkor nem volt részem belőle, hát most nem usztam meg szárazon, mivel kotyogásért a sarkot is megtekinthettem, sőt még körmöst is kaptam az „Oskolában”.
Megható volt a Feszty-körkép, mely az ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark fő attrakciója, s mely megtekintésekor – a hangaláfestésnek és a díszletnek köszönhetően – az ember úgy érzi, hogy része a festménynek.
A Nemzeti Történeti Emlékpark idegenvezetőjének bő bemutatója sok mindenre tanított. Az árvízi kiállítás is hátborzongató volt, ahol az 1879-es szegedi nagy árvíz terepasztalon elkészített makettjének segítségével, hang- és fényhatások mellett kísérhettük figyelemmel a Szeged városát elpusztító rettenetes árvizet. A mindent elnyelő víz robaját, a borzalmak éjszakáját szinte átéli az ember.
A lovaglás is nagy élmény volt, sokunknak ez első alkalom volt. Jurtákat is most láttunk először és mondhatjuk, hogy a mongol jurta szaga most is követ.
Fáradtságunkat kilubickoltuk a kellemes, fedett élményfürdőben, úszómedencében.
A napi változatos tevékenységeket este vidám nótázással és tánccal zártuk, amelyekért dicséretet kaptunk a szálloda alkalmazottaitól.
Köszönjük a szervezőknek a rövid, de velős, nívós kirándulást. Dicséretet és köszönetet érdemel a csoportvezető és az autóvezető is.
Șoacă Erika igazgatóhelyettes
Nagy lelkesedéssel fogadtuk már májusban az Ópusztaszeri kirándulás lehetőségét, ezért nagyon vártuk a vakációt, hisz számunkra nemcsak a tanév végét jelezte, hanem a kirándulás kezdetét is.
A Kistelekig vezető út hamar eltelt, hisz énekszóval, lelkesedéssel vágtunk neki az útnak. Amikor megérkeztünk már várt is az első meglepetés, hisz a szobák elfoglalása után fürdeni mehettünk a hotel medencéjéhez. Nagyon jól esett az út után gyerekeinkkel együtt örvendeni a termálvíznek. A vacsora elfogyasztása után pedig mindenki pihenni ment, hisz már nagyon vártuk a Nemzeti Park meglátogatását.
Vasárnap a bőséges reggeli elfgyasztása után elkezdtük programunkat a múltidéző tanórán, a Skanzen iskolájában. A tanítóbácsi visszavezetett 1926-ba, és egy nagyon hangulatos, interdiszciplináris tanórát tartott nekünk, mely keretén belül megismerhettük a palatábla és pala használatát, de ugyanakkor felelevenítettük a körmös és sarokbanállás élményét is.
Délután a lovasbemutató felelevenítette számunkra a honfoglaló őseink legendás harcmodórát, a puszta népeinek világát és életmódját.
Felejthetetlen volt a Feszty-körkép, az üveg járólapokon járva visszaléphettünk a honfoglalás idejébe. Ugyanakkor nagyon megható volt a tóparton a gátőrházban átélni az 1879-es, Szegedet romba döntő árvíz bemutatását.
A vasárnapi látogatás az Akhal Teke Ménesnél sokunk számára újdonságot hozott, hisz nem sokan ismerték az ekhós kocsit, a jurtákat, vagy akár a nemes lófajtákat. Felejthetetlen volt az íjászkodás és a lovaglás is.
Köszönetet mondunk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársainak a múltunkba vezető felejthetetlen visszatérésért, remélve, hogy máskor is részt vehetünk ilyen tartalmas programokon.
Különösen értékeljük azt, hogy Nemzetstratégiai Kutatóintézet a szórványban élő magyarságnak esélyt adott ahhoz, hogy közelebb kerüljön a nemzetünk történelméhez, értékeihez. Jó volt újra diáknak lenni a népiskolában; a lovas bemutatót megtekinteni; a honfoglalás ,,részeseinek lenni” a Feszty-körkép által.
Kutasi Veronika – szülő
Mély érzelmek vesznek körül, mikor visszagondolok erre a csodálatos kirándulásra. Különösen meghatott az ős-magyar kultúra és történelem, amit itt láthattunk, és egykor mi is tanulhattunk az iskolában. Megható volt Feszty Árpád festménye, amely az ősmagyar nép csatáit, háborúit és településeinek elfoglalását idézi fel, amit élőben is láthattunk a lovak és a lovagok által az ős-magyar ruhákba beöltözve.
Sófalvi Andrea – szülő
Örvendtünk a nagy időutazásnak az ,,oskolában”. Megláthattuk a palatáblát és palavesszőt, amiről csak hallottunk, jó volt újra iskolapadban ülni.
Felejthetetlen élmény volt ez a kirándulás számunkra!
Kasza Maria – szülő
Tetszett az interaktív óra, mely egy évszázaddal vitt vissza a múltba. Zseniális volt részt venni a Feszty-körkép bemutatásán, ugyanakkor hátborzongó volt a Tisza árvízömlés bemutatása. A jurták története, a lovaglás szuper jó volt. Máskor is szívesen fogadjuk az ilyen kirándulásokat.
Márton Ildikó – szülő
Külön dícséretet érdemelnek a szervezők, mert minden kitűnő volt, az utazástól kezdve az elszállásolásig. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak. A Nemzeti Történelmi Parkban a Feszty-körkép nagyon tetszett, a Promenád is nagyon érdekes volt.
Az íjászat nagy élmény volt számomra, valamint a fürdőzés is.
Összefoglalva az egészet, élményekben gazdag kirándulás volt, és örülök, hogy részt vehettem a gyerekemmel együtt.
Orosz Erzsébet – szülő
„Nem lehet túl korán kezdeni!”, talán ez a mottó fejezhetné ki legjobban azt, hogy gyerekeinkkel együtt átélhettük őseink életformáját, hagyományainkat, megerősíthettük nemzeti hovatartozásunkat.
Kelemen Lajos – szülő
Szerintem kifogástalan volt minden. A programok tanulságosak voltak, felnőtt és gyerek számára egyaránt. Gratulálok a szervezőknek, tanároknak és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársainak, kiknek munkája által átélhettem a magyar honfoglalás történetét.
Árgyő ,,Papa” és az unokák: Ervin és Eduárd
Elsősorban ez a kirándulás nagyon jól meg volt szervezve. Az, hogy aprólékosan minden le volt írva, egy nagyon nagy élmény és tanulság részemre, és unokáim részére. A magyar tӧrténelem, azon belül pedig a Feszty-kӧrkép – csodálatos volt. Úgy, ahogy a magyar kultúrából is tudtunk részesülni és nem utolsó sorban a szállás, étkezés és termálfürdő használata is nagyon kiváló volt. Nagyon szépen kӧszӧnjük a szervezőknek.
Kacsó Rozália és Norbert
Örvendek, hogy ilyen kiránduláson vehettünk részt, ugyanis első alkalom, hogy országon kívül utazunk. Sok gyӧnyӧrű élményben részesültünk. Fiamnak, Norbertnek, de ugyanakkor nekem is, legjobban a Feszty-kӧrkép tetszett, ahol a magyar tӧrténelem fontosabb mozzanatait újra átismételhettük. Egy jól szervezett, ,,ügyes” kirándulás volt.
Kӧszӧnjük, hogy részt vehettünk rajta.
Cucutianu-Lukács Tünde – óvónő
Ügyesen megszervezett, színvonalas, kellemes kirándulás volt. Nemcsak a Feszty-kӧrkép, hanem a lovaglás, a lovasbemutató, a mongol jurták megtekintése, de főleg a skanzen oskola tanórája felejthetetlen élményt nyújtottak számunkra.
Szívből kӧszӧnjük!
Márton Anna Rózsa 5. M osztály
A legszebbek a magyar királyok szobrai voltak. Szép volt a lovaglás, a jurták és a nyolc tonnás farӧnk szelet is érdekes volt. Az ételek finomak voltak a Szeri csárdában. Tetszett az echós kocsi, mert régies volt. Szeretném viszontlátni az Ópusztaszeri Tӧrténeti Emlékparkot!
Dobner Imola X. osztály
A tevékenységek élvezhetőek voltak, az időbeosztás is megfelelő volt és az ételek is finomak voltak.
A szervezés kiváló volt és szívesen részt vennék ismét efféle kiránduláson.
Stan Robert VI. osztály
Nekem nagyon tetszett, hogy lovagoltunk, az íjászat, nagyon tetszett a múzeumban, mert 3D festmény volt, és még tetszett az Oskola is.
Cucutianu-Lukács Marius VII. osztály
A Feszty-kӧrkép egy csodálatos élmény volt, ami segített abban, hogy az akkori tӧrténelmi helyzetet jobban megértsem. Jó volt a fürdés, a lovaglás, az oskolában tartott óra és az eledel is finom volt.
Uszkai Gyula Krisztián IV. Osztály
Nekem nagyon tetszett, hogy megláthattuk milyen volt régen az iskola és a múzeumban is a régi biciklik. A szegedi árvíz bemutatása is nagyon tetszett.