akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírek > Nyugat-ukrajnai kisebbségi ügyi szakemberek magyarországi tanulmányútja

Nyugat-ukrajnai kisebbségi ügyi szakemberek magyarországi tanulmányútja

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amelynek elnöke, Szász Jenő egyben az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztos, tanulmányút-sorozatot kezdeményezett nyugat-ukrajnai közigazgatási szakemberek, egyetemi oktatók és a regionális sajtó képviselői számára. Az első tanulmányútra 2024. december 9-13. között került sor.

A magyar kormány nemzetpolitikájának és a magyarországi kisebbségek helyzetének bemutatására, valamint Ukrajna nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályai euro-atlanti harmonizációjának és nemzetközi kötelezettségei teljesítésének elősegítése céljából megszervezett tanulmányút helyszínei Budapesten és Pécs voltak.

A Kárpátalja, Lemberg, Volhínia, Ternopil, Ivano-Frankivszk és Csernovic megyékből érkezett kisebbségi ügyi szakemberek 35 fős csoportjának programja a Petőfi téri Holodomor-emlékmű és a Fő utcai Tarasz Sevcsenko szobor megkoszorúzásával indult. A vendégek a hét során megismerkedtek a magyarországi ukrán közösség intézményeivel, így meglátogatták az Ukrán Országos Önkormányzatot és a 2024 szeptemberében Csepelen megnyitott Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot. Az Országgyűlésben Grexa Liliána, ukrán nemzetiségi szószóló tartott tájékoztatót a nemzetiségeket érintő magyar közjogi szabályozásról. Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a magyar nemzetpolitika elveit és gyakorlatát mutatta be a csoportnak, dr. Wetzel Tamás állampolgársági ügyekért felelős miniszteri biztos pedig a kedvezményes honosítási eljárást és a kettős állampolgárság magyarországi szabályozásának részleteit ismertette.

Az NSKI székházában megtartott szakmai napon Szász Jenő elnök köszöntő beszédét követően a tanulmányút résztvevői az egyes érintett államigazgatási szakterületek képviselőitől részletes tájékoztatást kaptak az ukrán-magyar kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Előadóink Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos (Miniszterelnökség), Bujdosó János főosztályvezető (Nemzetpolitikai Államtitkárság), Tircsi Richárd, főosztályvezető (Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság), Gazsó Dániel kutató (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) voltak.

Kiemelt programként a Bolgár Országos Önkormányzatban Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló és Dr. Muszev Dancso elnök mutatták be az ukrajnai szakembereknek, hogy a száz évnél régebb óta saját szervezettel rendelkező magyarországi bolgár közösség – a magyar állami támogatásokat kiegészítve – öntevékeny és öngondoskodó munkájának köszönhetően milyen kiterjedt intézményrendszert képes fenntartani, és a bolgár identitást a szórványban is átörökíteni a fiatal nemzedékek számára.

A tanulmányút fontos része volt a Pécs Város önkormányzatánál és a városban működő kisebbségi intézményeknél tett látogatás, mivel Pécsen 11 nemzetiségi önkormányzat is működik. A városházán Dr. Lovász István jegyző szakmai előadása után a vendégek a kisebbségi szervezetek vezetőivel konzultáltak és különböző nemzetiségi intézményeket kerestek fel. Megtekintették Pécs Város Nemzetiségi Irodáját, betekinthettek a Pécsi Német Önkormányzat (Lenau Ház) életébe, ellátogattak a Gandhi Gimnáziumba, részletes tájékoztatást kaptak a Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium működéséről és a Horvát Színház szerepéről, küldetéséről.

A tanulmányutat követő visszajelzések és publikációk egyértelműen azt mutatják, hogy az NSKI kezdeményezése elérte célját, a nyugat-ukrajnai vendégek releváns új ismeretekkel gazdagodtak, és a Magyarországon szerzett tapasztalataikat beépítik, beépíthetik otthoni szakmai munkájukba.

Az eseményről fotókat, illetve néhány sajtómegjelenést alább láthatnak:

loda.gov.ua – A Magyar Nemzetstratégiai Tanulmányok Intézetének delegációjával a Lviv-i Regionális Irodában tárgyaltak.

TV21 Ungvár – Magyarországi szakmai tanulmányútra indultak nyugat-ukrajnai tisztviselők, kutatók és újságírók

suspilne.media – Hat régió képviselői helyeztek el virágot a magyarországi ukrán emlékműveknél

life.karpat.in.ua – Ukrajna nyugati régióiból érkezett delegáció Magyarországon végzett gyakorlaton

umdsz.info – Hat határ menti régió ukránjai ismerkednek meg a magyarországi nemzeti közösségek életével

loda.gov.ua – Lviv régió köztisztviselői, újságírói és tudósai gyakorlatot végeztek Magyarországon

tnpu.edu.ua – A TNPU professzora szakmai gyakorlatot végzett a Magyar Köztársaság fővárosában – Budapest

kiszo.news – „Az EU felé vezető úton mind Ukrajna, mind az egész régió számára korlátlan lehetőségek nyílnak” – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Hírek
2025. július 16.
Nemzetstratégiai Tudományos Alkotás Pályázat 2025

Felhívás!

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) pályázatot hirdet tudományos kutatók és doktoranduszok részére magyar nemzetstratégiai témájú tudományos művek alkotására.

 


2025. július 16.
NSKI Diplomamunka pályázat 2024–2025

Felhívás!

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén is pályázatot hirdet alap- és mesterszakos felsőoktatási hallgatók részére, nemzetstratégiai jellegű vagy jelentőségű témakörben készült kiemelkedő diplomamunkák jutalmazására. A Diplomamunka pályázaton a 2024/2025-as tanévben megvédett diplomamunkákkal lehet pályázni. A pályázaton részt vehetnek a részletes kiírásban felsorolt témakörökhöz kötődő szakokon tanuló hallgatók magyar nyelvű diplomamunkáikkal.


2025. június 26.
„Zászlók, ha lengenek… 2025” – díjátadó ünnepségek

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2025-ben immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg hagyományos rajz- és esszépályázatát a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu