akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Összetartozunk – sikeresen lezajlott a 15. ...

Összetartozunk – sikeresen lezajlott a 15. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny

A 15. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny március 27-én került megrendezésre, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium közös szervezésében. A verseny fővédnöke az idei évben is Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

A Kiskunhalason megrendezett rendkívül színvonalas szakmai versenyre, közel 30 diák érkezett a Kárpát-haza minden pontjáról, hogy számot adhasson felkészültségéről és tehetségéről. Az általános iskolai korosztálynak Nyirő József  Uz Bence című regényéből kellett részleteket olvasnia, míg a középiskolások Makkai Sándor Táltoskirály című regényének részleteit adták elő.

Az ünnepélyes megnyitóra 10 órakor került sor, ahol a jelenlevőket és verseny védnökeit, Fráter Olivér urat, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettesét, Téglás László urat, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium igazgatóját és dr. Finta József érseki helynököt külön is köszöntötték.

Díszvendégként vett részt a megnyitón Balázsfi Csaba, Nyirő József unokája, valamint Kemény Endre, az Erdélyi Helikon alapítójának, dr. Kemény János írónak az unokája. 

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium énekkara énekelte a Himnuszt, majd az iskola tanulói az összetartozás jegyében adták elő műsorukat. Mindannyian egy-egy verssel, prózarészlettel idézték meg azokat a tájegységeket, ahonnan a versenyzők érkeztek. A kivetítőn eközben képkockákat láthattunk a Kiskunságról, Vajdaságról, Felvidékről és Kárpátaljáról, s a csíksomlyói búcsú képei is megelevenedtek Erdélyből.

Dr. Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd a verseny két védnöke szólalt fel: Téglás László igazgató úr és dr. Finta József atya. Ezt követően kiskunhalasi népdalokat énekeltek a gimnázium tanulói.

A versenyt az idei évben is Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese nyitotta meg. Beszédében felidézte az Erdélyi Helikon alapításának körülményeit, majd arra kérte a jelenlévő diákokat, hogy az akkori írókat tisztelve és követve hűséggel álljanak ki a magyar szó, a magyar ízes beszéd mellett mind ünnep-, mind hétköznapokon. Nemzeti megmaradásunk érdekében versekkel, prózákkal  - olvasással és írással ápolják a magyar nyelvet.

A közel egyórás versengésre két külön teremben került sor nívós zsűri előtt.

Az általános iskolásoknál a következő személyek értékeltek:

Dr. Horváth-Futó Hargita, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens, a szenttamási Gion Nándor Emlékház munkatársa.

Medgyessy Éva, író, színháztörténész, a Várvédő című folyóirat alapító főszerkesztője.

Nagy Istvánné, a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda címzetes igazgatója; a Tanítóképző Főiskolai Kar Magyar nyelv és irodalom szakos tantárgypedagógusa.

Gergely Felícián, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség világi vezetője, író, könyvkiadó.

Pál László, a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársa, a Halasi Tükör kulturális rovatának vezetője, újságíró.

A középiskolások zsűrije:

Dr. Fekete Ágnes lelkész, a Kossuth Rádió Református félóra című műsorának főszerkesztője.

Prof. Dr. Hózsa Éva egyetemi tanár, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének, valamint a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja.

File Gabriella, a budapesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Kéttannyelvű Gimnázium magyartanára, szaktanácsadó és mesterpedagógus, Az ég alatt és a Tovatűnő lepkepercek című verseskötetek szerzője.

Kapus Krisztián, a kiskunhalasi Szaki Vasutas Művelődési Ház igazgatója, magyar-könyvtár szakos tanár, volt országgyűlési képviselő.

Anda Péter, a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársa, tanár, a Kaméleon színjátszó társulat tagja.

A díjátadásra az ebédet követően került sor. Valamennyi diák megkapta az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület által összeállított könyvcsomagot, valamint a lelkes támogatók és a budapesti (VII., IX., XII., XVIII. és XXI. kerületi) önkormányzatok által adományozott könyveket és jutalmakat.

Az általános iskolások közötti versenyt a kiskunmajsai Tabajdi Anna nyerte, aki a felsorolt díjakon, könyvjutalmakon kívül egy egyhetes erdélyi utazást is nyert Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának köszönhetően. Második helyen Gombkötő Katalin végzett Kecelről, a harmadik helyezett pedig Bartha István lett Kiskunmajsáról. A zsűri különdíját a legfiatalabb versenyző, a kecskeméti Szakál Boldizsár Máté vehette át. Téglás László, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója Szatmári Viktóriának adta át a különdíjat, aki a legjobb határon túli versenyző lett, Magyarkanizsáról érkezett.

További különdíjasok, akik az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület támogatóinak ajándékait kapták: Dobán Vivien, Nagy Norbert, Pente Szilvia, Seres Johanna, Tősmagi Klaudia, Varga Luca. Emléklapot kapott: Nagy Gréta, Pintye Réka, Urfi László és Zámbó Loretta.

A középiskolások között egy kiskunhalasi diáklány, Nagy-Lukács Doroti bizonyult a legjobbnak, a második a bajai Mohai Aletta lett, míg a harmadik helyen a szintén halasi Farkas Edit végzett.  A zsűri különdíját is egy helyi versenyző kapta: Révész Petra.

További különdíjasok, akik az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület támogatóinak ajándékait kapták: Casaru Erzsébet Julia, mint a legjobb határon túli versenyző, továbbá Simó-Nagy Anna, Nagy Botond, Sike Klaudia. Emléklapot kapott: Hazafi István Zoltán, Szabó Ádám és Gutási Bence.

A záró rendezvényen minden versenyző 1-1 szál virággal a kezében énekelte el a Szózatot, majd a jelenlévőkkel együtt átsétáltak a tavaly ültetett Erdélyi Csillagok Fájához, hogy tisztelegjenek az Erdélyi Helikon íróinak munkássága előtt. Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson című verse is elhangzott, az énekkar pedig a Székely himnuszt énekelte. Dr. Döme Ottó, Téglás László és Fráter Olivér közösen helyeztek el a megemlékezés és tiszteletadás koszorúit az emlékfánál.

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu