Hetek óta Marosvásárhelyen és Maros megye többi településein is nagy lendülettel és népes közönség előtt zajlanak a Petőfi-bicentenárium eseményei. Mi sem természetesebb, hiszen Székelyföldnek ezen a részén is régi keletű a Petőfi-kultusz, talán még korábbi is, mint sokfelé másutt. A nemzet költője élete végső szakaszában többször is megfordult a városban, jól érezte itt magát, egyes feltételezések szerint a Bizony mondom, hogy győz most a magyar című verse is itt született. Utolsó levelét pedig kétségtelenül Vásárhelyen írta meg Tordán tartózkodó feleségének, és Bem tábornokot követve, végzetes segesvári útjára is innen indult. A város lakói mindenkor különleges tisztelettel viseltettek iránta, emlékét mindig igyekeztek elevenen tartani, eszméihez hűek maradni, halhatatlan életművét nemzedékről nemzedékre továbbadni. Az őt idéző emlékművek többnyire közadakozásból kerültek köztérre és épületfalakra, a kényszerrel eltávolítottakat is közakaratra pótolták újabbakkal, példásan bizonyítva, hogy ebben a nemes szándékban nem lehet akadály sem generációs, sem ideológiai vagy másféle széthúzás. A mostanság megrendezett rangos rendezvények is ebben a szellemben zajlottak, mindenki meggyőzően és hitelesen tudta felmutatni, mennyire fontos számára, számunkra a Petőfi-örökség. Az írók, költők a Látó folyóirat Petőfi-számával, a Spectrum Színház a Bolond Istókkal, a Maros Művészegyüttes a János vitézzel rukkolt elő. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a minden korosztályt megszólító Feszt Petőfi minifesztivállal gazdagítja a tisztelgő eseménysort, amely most a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tág ölelésű kezdeményezésének köszönhetően Marosvásárhelyen is újabb művészeti, alkotói ágazattal, a képző-, ipar- és fotóművészettel egészíti ki a jubileumi főhajtást. A január 14-én Székelyudvarhelyen indított Magyar vagyok – Petőfi 200 kiállítássorozat a Kárpát-medencét, illetve a nyugati diaszpórát is átölelő vándortárlat, amely 70 kortárs magyar művészeti olvasatban kívánja eljuttatni Petőfi Sándor sorsának, életpályájának és költészetének üzenetét, mától néhány héten át a Bernády Házban kerül közönség elé.
0311.jpg)
A kor falára… Ádám Gyula fotója / Fotó: NMK
Magától értetődő, hogy a marosvásárhelyi rendezvényre a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal társult a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, hiszen az alapítvány névadója, a várost megújító, korszerűsítő egykori polgármester Petőfi Sándor nagy hódolója volt. Az 1912 novemberében felavatott, majd később, az impériumváltáskor sajnos ledöntött főtéri Petőfi-emlékoszlop mindenekelőtt neki volt köszönhető. És az is, hogy munkássága egyik fő műve, a remek, szecessziós Kultúrpalota egyik festett üvegablakán Petőfi Sándor néz szembe a látogatókkal.
Csomortáni Gál László: „… síromon zöldellik, pázsinttal virágzik” / Fotó: NMK
Hetven művész ugyanannyi alkotása egyazon témára soknak tűnhet. De ha arra a sok ezer képre, szoborra, vizuális művészeti munkára gondolunk, amelyeket Petőfi Sándor és halhatatlan életműve ihletett az eltelt két évszázadban, ezt a számot akár jelentéktelennek is minősíthetnők. Hiszen csak köztéri Petőfi-szoborból, emlékplakettből több száz van szerte a világon, és évről évre újabb művekkel nő ez az adat. Mégis igazán figyelemre méltó számban és színvonalban is ez a vándorgyűjtemény, amelyet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésének köszönhetően most itt láthatunk, hiszen a jelenkori magyar képzőművészet legjelesebb képviselőinek egy reprezentatív válogatottját hozták el hozzánk, azokat, akiket a Költőhöz és eszméihez való ragaszkodás ötvöz egymást kiegészítő csapattá. Az alkotó, újító továbbgondolás, a mai korszellem és a napjainkra jellemző vizuális nyelvezet jegyében.
Xantus Géza: Az álmok nem hazudnak
Nyolc európai ország – Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia, Szlovénia, Franciaország, Olaszország – , nagyjából a Kárpát-medence magyarlakta régiói, az anyaországon kívül Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Muravidék kortárs festői, grafikusai, szobrászai, iparművészei, fotóművészei küldték el műveiket, hogy számos itteni helyszínt bejárva, a képalkotás és a plasztika nyelvére fordítva közvetítsék Petőfi és hagyatékának üzenetét. Ekképpen magyar identitásukról is vallanak, mindenki a maga módján, saját elképzelése, művészi hitvallása szerint. Így érthető, hogy a kiállítás legfőbb jellemzője a változatosság. Amiben közös nevezőként fénylik föl a szabadság és szerelem egyetemesen is elismert dalnokának szabadon szárnyaló szellemisége. Festmények és grafikák uralják a tárlatot, de kiemelendő a kisplasztikák markáns vonulata is. Mindezeket látványosan egészítik ki a jubileumi anyagba beválogatott textíliák, kerámiák, fotók. Tóth Norbert kurátort bizonyára a Kárpát-haza Galéria kiállításai is vezérelték a mostani kollekció összeállításakor, ami még hangsúlyosabbá teszi a vándortárlat stilisztikai sokszínűségét. És ha netán az eklektika fogalma is felsejlik bennünk, azt se feledjük, hogy a Bernády Ház földszinti és emeleti galériájában kirajzolódó Petőfi-mozaik a vizuális művészetek más-más ágazatai és különböző alkotó nemzedékek, öntörvényű művészemberek sajátos víziói révén áll össze. Viszont a mindezeket szervesítő matéria, az eszmei, érzelmi kapocs, ami a kiállított műtárgyakat egyben tartja, az a közös tematika és az abból kidomborodó kategorikus imperatívusz, amit Petőfi is vallott: a haza, a nemzet, a nép mindenekelőtt. Az azonos ihletforrás nyilván nem feltételez monoton egyhangúságot, ahogy bennünk, laikusokban is kialakult egy féltve őrzött Petőfi-kép, amihez konokul ragaszkodunk, legyen az romantikus, historizáló, népies vagy realista, esetleg valamelyik izmusra épülő, a művészek is kitartanak saját alkotói nézeteik mellett, saját útjukat járva, a jelenkor vizuális nyelvét használva, annak újdonságait magukba ötvözve éltetik a költő örökségét, idézik föl példázatát. Ne csodálkozzunk tehát, ha a tárlaton egymás szomszédságába kerül egy hagyományos felfogású vagy egy formabontó festmény, ha a romantikusan megszépített portréval egy groteszk megjelenítés néz szembe, vagy hogyha egyik képen digitális környezetből, a másikon régmúltra utaló keretből vizsgál minket szúrós szemmel Petőfi.
Párkányi Raab Péter: Magyar vagyok
Úgy hiszem, mindenki megtalálja a számára szóló üzenetet a tárlaton, annál is inkább, mivel még soha annyi kitüntetett kiváló képzőművész nem szerepelt egyszerre itt, Marosvásárhelyen, mint most, ennek a rendezvénynek köszönhetően. Kossuth- és Munkácsy-díjasok, Magyar Örökség díjasok, a nemzet művészei, művészeti akadémikusok, Szervátiusz-díjas és érdemes művészek alkotásainak örülhetünk, és persze azoknak is köszönjük az élményt, akik ezután részesülnek majd valamilyen művészeti elismerésben. Mostani vendégeink egy része a Kárpát-haza Galéria előző nagy vállalkozása, a Boldogasszony vándorkiállítás révén már bemutatkozott a Bernády Házban. Reméljük, hogy egy újabb hasonló jelentkezés során a Maros megyei művészközösség reprezentánsai is ott lesznek majd a megméretkezők között.
Pál Hunor Bolond Istókként a tárlatnyitón / Fotó: Sajgó Ilona
