akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Rajz- és esszépályázat 2019 – munkában ...

Rajz- és esszépályázat 2019 – munkában a zsűri

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – immár ötödik alkalommal hirdetett pályázatot a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.

Idén a pályázatokat „Magyar Zászló és címer”, valamint a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan, „Istennel a Hazáért és a Szabadságért!”  témakörben is be lehetett nyújtani.

A határidőig beérkezett pályamunkák közül, a következő neves zsűri választotta ki a díjazottakat:

 A rajzpályázat zsűrije:

Elnök:

Jankovics Marcell Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke.

A zsűri tagjai továbbá:

Somogyi Győző Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikusművész, Magyarország Kiváló Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas, IBBY-díjas, a párizsi „Oktogon” grafikai nagydíjjal kitüntetett grafikusművész;

Molnár János, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének Nívódíjával kitüntetett festőművész, grafikusművész;

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója.

Az esszépályázat zsűrije:

A zsűri elnöke:

Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár

A zsűri tagja továbbá:

Sebők Melinda irodalomtörténész, tanár

Tekintsék meg a pályamunkák elbírálásáról készült képgalériánkat és összefoglaló videónkat, amelyben Jankovics Marcell művész úr hasznos tanácsokkal is ellátja az alkotókat és felkészítő tanáraikat a jövőbeni pályázást illetően!


Hírek
2026. október 30.
Legendás fürdőhelyek Erdélyben – régen és ma

Október 24-én Maroshévízen, a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében rendezte meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a borszéki Culturarium Egyesület, a „Legendás fürdőhelyek Erdélyben régen és ma – Kitörési pontok a gyógyturizmusban” című konferenciát. A rendezvény fővédnöke dr. Zsoldos Ferenc, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt. A konferencia résztvevőit, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Dévai Erika konzul, Fazakas Emese, a Culturarium Egyesület elnöke, Pál Zoltán élményfejlesztő, a Magenta7 beutaztató iroda társtulajdonosa, valamint Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa köszöntötte.


2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu