Sándor Laura főként tájakat ábrázol, a megszokottól eltérően, sajátos szemszögből. Alkotásain a tanulmányai alatt szerzett élmények, utazásai során látott és fotózott épületek, utcarészletek köszönnek vissza, pontos, szigorú szabályok szerinti képkivágásokban, átgondolt, tudatos szerkezetekben, részleteire bontva és képzeletbeli dimenzióba helyezve.
Képei nyugalmat árasztanak, épületei mintegy szereplőként a vajdasági táj egy-egy jelenetét mutatják be. Nem a láthatót kívánja megmutatni, hanem sokkal inkább a pillanatnyi hangulatot, a láthatatlan valóságot, ahogy a nyugvó környezetet konstruktív formában, zárt szerkezeti ábrázolásban tárja elénk. Foglalkoztatja a rombolás - épülés, természetes - mesterséges, illékony - örökkévaló ellentétes fogalmak filozófiai tartalma, az ezekben rejlő problémák. Alkotásain a természetes és a mesterséges kettőse egészíti ki egymást és enyhíti egymás erejét.
Dr. Péti Márton köszöntőjében emlékeztetett, hogy július 3-án kezdődik az aratás a néphagyomány szerint, az azt megelőző napon pedig a katolikus egyház emlékszik arra a jeles ünnepre, mikor Szűz Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet. Sándor Laura művészetéről közölte, tetten érhetőek benne a női művész stílusjegyei, az a női minőség, amely otthont teremt, megóv, megőriz és olyan megtermékenyítően hat a művészet egészére, mint a Magyarok Nagyasszonya a búzaérésre.
A művésznő képi világa Sutus Áron elmondása szerint kiforrott, egyedi és költői. „Egymásba kapaszkodva és rímelve elénk tárul az az öröklétnyi történés, amelyben a kint és bent, az alatt és fölött, a van és a volt birodalmának határát rajzolja ki, s elkerítésről és kitoloncolásról, leplezettségről és kitaszítottságról, túláradásról és feltárulkozásról beszél, majd egyszeriben illúzióvá, feleslegessé válnak ezek az elválasztások, mert a pillanatban magában, a vallomás történése minden distinkciótól meg kíván feledkezni” – fogalmazott a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke.
