| 
Sárba Katalin harminc éve dolgozik a képzőművészet világában. Ez alatt több mint kétszáz, hazai és nemzetközi kiállítást szervezett, rendezett. Tizenöt éven át a budapesti művészeti élet egyik meghatározó galériáját, a Forrás Galériát vezette.
Jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kulturális osztályvezetőjeként szervezi az intézet kulturális programjait, a Kárpát-haza Galéria kiállításait, rendezvényeit. Tevékenységének másik fő ága a művészeti könyvek szerkesztése. Közel harminc képzőművészeti album szerkesztője.
Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművészhez sok éves szakmai kapcsolat fűzi. Több egyéni kiállításának rendezésében vett részt, többek között a Székesfehérváron rendezett, addigi életútját bemutató HANYATtLÓ–SZÁRNYALÓ című tárlaton, melyet kísérő album szerkesztője is volt. 2019-ben felterjesztette a művészt Munkácsy Mihály-díjra, melyet meg is kapott.
A fotózással hét éve foglalkozik. A természet-, a város-, az eseményfotózás közel áll a szívéhez, de szakmájából adódóan vonzódik a műtárgyak, azon belül elsősorban a szobrok, kisplasztikák fotózásához is. Szívesen ábrázolja a témát a megszokottól eltérően, fotóiban hangsúlyos szerepet kap egyéni látásmódja. Fontosak számára az érzékeny részletek, a mű rejtett szépségei. |