Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet elnöke: Meg fog lepődni: akkor – rajtam kívül – a Fideszben is sokan úgy látták, hogy a státusztörvény helyett jobb lenne a magyar állampolgári jog kiterjesztéséről szóló törvényt elfogadni, mivel Európa és a Velencei Bizottság számára is érthetőbbnek és konfliktus-mentesebbnek tűnt. Az állampolgársági törvényt ugyanis értették, a státusztörvényt viszont kevésbé. Másfél évtizede ugyanakkor nem lehetett eltekinteni attól, hogy az első Orbán-kormánynak igen erős ellenzéke volt, a balliberálisok részéről merev elutasításra lehetett számítani. Kizártnak tűnt, hogy a magyar országgyűléssel egy ilyen kétharmados törvényt el lehetne fogadtatni. Sajnos, következett az előkészítetlen népszavazás, amikor is beleszaladtunk a 2004. december 5-i pofonba. A kétharmados többséggel felhatalmazott második Orbán kormánynak köszönhetően végül mégis megszületett a megoldás, hiszen a korábbi ciklus eredménye, hogy van egy tisztességes állampolgársági törvényünk. A nemzeti összetartozás tanúságtételéről szóló törvény révén ugyanakkor létezik egy lelki alap, egy biztatás, amely arra hív bennünket, hogy ne a múlt sebei felett búslakodjunk – egyébként azt is kell néha (!) –, hanem próbáljunk közösen, együtt gondolkodni, tervezni és cselekedni. Mi a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél kegyelmi időszaknak tekintjük az elmúlt öt évet.
A veszprémit megelőzően a Kárpát-medence más területein voltak a mostanihoz hasonló összejöveteleik, de ez az első olyan tematikus konferencia, amelyen a nemzetpolitikai és nemzetstratégiai intézetek mindegyike jelen van.
Lázár János miniszter úr mondta, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet oly mély elszántsággal dolgozott az elmúlt két év során, hogy ma már egy olyan nemzetpolitikai és nemzetstratégiai kerekasztalról beszélhetünk, melynek következtében személyesen ő hívott meg valamennyi érintett kormányzati szervezetet a közös gondolkodás intézményesítése végett. Ennek konkrét eredménye, hogy elkészült egy helyzetjelentés, magyarán van egy leletünk arról, hol is tart a Kárpát-medencei közösségeink állapota. Ezt a dokumentumot, amelynek alapját a népesedési felmérésekből levont következtetések képezik, és amelyet a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia két intézete állított össze, néhány hete terjesztettük a kormány elé. A Kocsis Károly igazgató úr által vezetett Földrajztudományi Intézet, valamint a Papp Z. Attila igazgató úr által vezetett MTA Kisebbségkutató Intézet dokumentuma egyfajta látlelet jelent a kormány számára, egy olyan kiindulási alapot, amelyre támaszkodva a jövőépítés irányába el lehet mozdulni. Ez a nemzetpolitikai/nemzetstratégiai kerekasztal vagy munkabizottság folyamatosan dolgozik tovább, és – a miniszter úr által megszabott ütemterv szerint – augusztus végére össze kell állítania azt a konkrét javaslatcsomagot, amit a kormány majd megtárgyal. Ezt követően születhetnek meg azok a döntések, amelyek meghatározzák a prioritási ágazatokat. A veszprémi találkozónk ennek a tevékenységnek egy kiegészítő rendezvénye, amelynek során a Nemzetstratégiai Kutatóintézet összegyűjti és koordinálja azt a tudást, amelyet beépítünk az említett augusztusi javaslatcsomagba.
Mennyire elégedett az intézet döntésbefolyásoló képességével?
Egy volt polgármesternek, aki 12 esztendőn keresztül megszokta egy döntés megszületése után, hogy másnap nekifoghat a végrehajtásnak, itt szembesülnie kell azzal, hogy mi csupán javaslattevő intézmény vagyunk. A kormány dolga, hogy meghozza a döntéseket. Alázattal, szívós, kitartó és szorgalmas munkával van esélyünk, hogy egyre több jó javaslatot terjesszünk a kormány elé. De nem panaszkodom, ugyanis jó úton járunk: az NSKI megteremtette a saját presztízsét.
Mennyiben tartja reálisnak Duray Miklós azt, hogy a státusztörvény helyett az állampolgárságról szóló törvényt kellett volna meghozni másfél évtizede?
Duray Miklós, a Nemzetstratégiai Intézet felvidéki tanácsadója: Szász Jenő memóriája nem csal. Sőt, a magyar állampolgári jog kiterjesztéséről már korábban, 1997–1998 tájékán is szó volt, de akkor azt is végiggondoltuk, hogy milyen hatásra számíthatnánk akkor, ha nem a státusztörvényt, hanem a magyarországi állampolgárság könnyített felvételéről szóló törvényt fogadná el a magyar parlament. Kiderült, hogy Szlovákia és Magyarország között érvényben van az 1960-as évek elején megkötött csehszlovák-magyar állampolgársági szerződés, amelynek értelmében, hogyha valaki a felvidéki magyarok közül például felveszi a magyar állampolgárságot, akkor le kell mondania a csehszlovák, vagyis esetünkben a szlovák állampolgárságról. Ez azt jelentette, hogyha nyilvánosságra hozza, hogy felvette a magyar állampolgárságot, akkor a szlovákiai hatóságok megfosztják szlovák állampolgárságától. Hasonló történik, mint amit most törvényesítettek Szlovákiában, csak akkor még az államközi szerződés alapján került volna erre sor. Ami az erdélyi magyarságot illeti, abban az időben Romániában senki nem tölthetett be közhivatali tisztséget vagy választott köztisztséget, aki a román mellett más állampolgár is lett volna. Ukrajnában is hasonló volt a helyzet, egyedüli kivételt a volt Jugoszlávia utódállamai jelentenek. Ennek alapján egyértelművé vált, hogy a magyarországi állampolgárság könnyített felvétele a határon túli magyarság helyzetén inkább ronthatott, mint javíthatott volna. Egyetlenegy előnye lett volna: magyar útlevéllel könnyebben közlekedhetett volna az érintett egyéb külföldön, mint román vagy ukrán útlevéllel – Szlovákia esetében nem volt különbség. Magyarul: ez a törvény akkor a határon túli magyaroknak vagy semmit sem adott volna, vagy kifejezetten hátrányos helyzetbe hozta volna őket. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem az állampolgársági törvényt fogjuk szorgalmazni, hanem egy olyat, ami a külföldön élő magyarok magyarországi jogi helyzetét rendezi, ezért is kereszteltük el „státusztörvénynek".
A Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek, amelyet két éve létesítettek, az egyik oszlopos tagja Duray Miklós...
Én egy évvel létrehozása után váltam az intézet tanácsadójává, de az említett kérdésről ma már nem szoktunk beszélni. Azért nem, mert a helyzet, amely az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején az államközi szerződések miatt fennállt, ma már nincs. Ma teljesen más a helyzet.
Vagyis ez azt jelenti, hogy a szlovákok nyugodtan lehetnének normálisabbak.
Igen, de a szlovákok nem azért ilyenek, mert még az államközi szerződést alkalmazzák, hanem egy új törvény alapján teszik ezt, amit közben saját maguk fogadtak el.
Mivel magyarázható ez a „fóbia", hiszen ha az ukránokat nem számítjuk, akkor többi szomszédunknál az állampolgárság tekintetében nincsenek ilyen neurotikus állapotok?
Ukrajnában e helyzet okai az oroszok, Szlovákiában pedig a magyarok. Mert Lengyelország vagy Csehország miatt Pozsonyban senkinek sem jutott volna eszébe törvényt módosítani. Ez a mostani – a módosított törvény állapota, mivel a szlovák állampolgársági törvényben korábban nem szerepelt ilyen kizáró meghatározás.
Tehát törvénykezési szempontból akkor a mai helyzet egyértelműen rosszabb, mint a régebbi volt?
Olyan szempontból, hogy alapja nem a két állam közötti megegyezés, hanem az egyik állam saját akarata. A kettő nem ugyanaz.
Ez elvileg lehetne jobb is, ha a szlovák állam mást akarna.
Igen, de ha az adott állam akaratából hasonló a helyzet, mint volt az 1960-as és 1970-es években, szerintem az az államfilozófia szempontjából sötétebb árnyat vet Szlovákiára, mint hogyha mindez szovjet elvárásból történt volna, amikor a két állam egymással Moszkva elvárásainak hatására zárta ki a másik állam állampolgárságának az elfogadását.
Nálunk különösen a magyar fiatalok tömegesen hagyják el az országot, igaz, nem Szlovákiába. Ilyen körülmények között mi igazolja azt a munkát, amelyet Ön is végez a Nemzetstratégiai Kutató Intézetben?
A Nyugatra vagy a munka utáni elvándorlás teljesen más okokkal kapcsolatos, mint az a nemzetpolitikai gondolkodás, amely a Kárpát-medencében élő magyarok közötti kapcsolatokat kívánja rendszerbe foglalni úgy, hogy az a nemzetépítést támogassa. A baj az, hogy a kettőt megpróbálják egymással szembeállítani, miközben a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz.
Amit most itt Önök elkezdtek, vagyis az, hogy a különböző magyar kormányszervek munkáját határon túli magyar ügyben próbálják összehangolni, korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalának a feladata volt, amelyet Gyurcsány Ferenc számolt fel. Ezt követően a magyar kormány arra hivatkozott, hogy a határon túli magyar ügyet az összes kormányszerv munkájában próbálják megjeleníteni és a feladat a miniszterelnökséghez került, egyébként a Horthy-rendszerhez hasonlóan, amikor ugyanide tartozott.
Ez tulajdonképpen egy koncepcionális kérdés. A mai napig nem dőlt el, hogy mi lenne a hatékonyabb, ha lenne egy úgymond „nemzetpolitikai minisztérium", amely a kormányon belül koordinálná azokat a tevékenységeket, amelyek összefüggésbe hozhatók az össz-nemzeti politikával, vagy...
Ilyen volt a Határon Túli Magyarok Hivatala, nem?
A Határon Túli Magyarok Hivatala nem ilyen volt, ugyanis a HTMH-nak kimondottan tanácsadói hivatalként nem létezett miniszteriális jogköre. Állandóan felügyelet alatt volt. Magyarországon a mai napig nem dőlt el, hogy egy minisztériumnak kellene-e a határon túli magyar üggyel foglalkoznia, vagy pedig ágazatokra szétosztva kellene vele foglalkozniuk a különböző magyar kormányszerveknek. A kérdés eldöntetlensége nemzetpolitikai koncepciónk hiányossága.
Forrás: Gecse Géza, Felvidék.ma
