Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az ...

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az NSKI a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel

„A szorgos munkás hétköznapokat, a fiatal erdélyi értelmiségiek nemzeti ismereteinek gazdagítását és nemzeti felelősségtudatának erősítését”, közös kutatásokat, összehangolt projekteket szolgál az az együttműködési megállapodás, amelyet kedden írt alá Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora Marosvásárhelyen.

„Az elmúlt négy évben több okunk volt örvendeni, hiszen 2010-ben kimondták: minden magyar egy nemzethez tartozik, és közösen kell építse a jövőt, majd megszületett a kettős állampolgárságot szavatoló törvény. A magyar kormány lehetőséget teremtett arra, hogy a határon kívül élő magyarok is éljenek szavazati jogukkal, s végül az alaptörvénybe is belefoglalták, hogy a magyar állam felelősséggel tartozik a külhoni magyarok iránt, és a magyar jövőt a nemzeti és keresztény múltra kell építeni. Most következnek a dolgos hétköznapok, amikor partnereket keresünk a Kutatóintézet céljainak megvalósítása érdekében, a nemzeti együvé tartozás erősítéséért.” – számolt be Szász Jenő. Emlékeztetett arra is, hogy az NSKI már több jó nevű magyarországi egyetemmel kötött együttműködési szerződést, a határon túli felsőoktatási intézmények közül a Sapientia az első, amellyel aláírt.

A csíkszeredai Sapientiával már van egy közös projektje az NSKI-nak, amelynek keretében a kutatócsoport felméri Székelyföld gazdasági életét, annak érdekében, hogy meg lehessen határozni a főbb fejlődési irányvonalakat.

A mostani szerződéskötést az eddig elért sikerek eredményeként értékelte Dávid László. A rektor elmondta, a Sapientia Erdélyben megtartó erőt próbál létrehozni, ellensúlyozva az elvándorlást, tudást, munkahelyet, jövőt teremtve a fiataloknak. Az elmúlt 15 évben olyan szakokat választott az egyetem, amelyeket nehezebb tanítani, ám végzőseinek jobb megélhetési lehetőséget biztosít. „A 15 év alatt bebizonyítottuk, hogy Erdélyben is lehet minőségi oktatás. Olyan szakmákat oktatunk, amelyek élhető jövőt biztosítanak Erdélyben, s mindent megteszünk azért, hogy a tőlünk kikerülő magyar értelmiségiek itthon boldoguljanak. Örvendünk, hogy ezentúl tervünkben partnerünk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is”– hangsúlyozta az egyetem rektora, aki fontosnak tartja az NSKI-val kötött együttműködést, és reméli, hogy minél több gyakorlati eredményről számolhatnak majd be.

Forrás: Maszol.ro, Székelyhon.ro

Kapcsolódó anyagok

Interjú Szász Jenővel │Marosvásárhelyi Rádió │2015. február 24.

Interjú Dávid Lászlóval│Marosvásárhelyi Rádió │2015. február 24.

 

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025