Székelyvarságon a Szent Péter és Pál apostolok plébániatemplomban a kilenc órai szentmise keretében a harmadik gyermeküket váró András Csaba és felesége Réka vették át az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő vándorbölcsőt, ami az első abból a százból, amit az NSKI ebben az esztendőben készíttetett el. Sepsiszéki Nagy Balázs programfelelős elmondta, hogy a bölcső az élet, a megmaradni akarás jelképe, s amelyik nemzet bölcsőkbe fektet be, az a jövőjébe fektet. Jánosi Gellért plébános, aki a bölcsőprogramot lelkes szívvel fogadta a gyülekezetébe, megáldotta az új bölcsőt és az életre igent mondó családot. Örvendetes tény, hogy ebben a havasalji római katolikus székely közösségben idén 33 keresztelés és 20 temetés volt.
A gyergyói medencében idén 15 bölcső lelt új lakóra Kercsó Eszter háromgyermekes édesanya hathatós közreműködésével. Vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániatemplomban a déli szentmise keretében négy család – három a városból és egy Gyergyóremetéről – vett át továbbvándoroltatott bölcsőket. Kercsó Eszter beszédében hangsúlyozta, hogy ezek a bölcsők a magyar családok között összekötő kapcsot jelentenek, ugyanakkor az átadási alkalmak egyúttal a gyermeket vállaló családok ünneplése is.
Ez a vasárnap nem csak egyházi szempontból volt az öröm vasárnapja Marosvásárhelyen, hiszen szinte kézzelfogható öröm volt érezhető a Vándorbölcső Programban résztvevők számára első alkalommal szervezett családos találkozón is, amit a Gecse utcai református gyülekezet közösségi házában tartottak. A rendezvény során egy göcsi család negyedik gyermeke számára vehették át a szülők a vándorbölcsőt Szövérfi Melindától, a Maros megyei program önkéntes irányítójától. A találkozóra több mint 20 család jött el, az ünnepi együttléten Magyari Csilla többgyermekes édesanya tartott Ringató-foglalkozást, illetve Zalányi Erzsébet hangolta karácsony ünnepére a nagycsaládok közösségét.
Dr. Puskás Attila, az NSKI egyházügyi referense köszöntőjében a közelgő karácsony ünnepe kapcsán a gyermekvállalás örömeire és szükségességére hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a nemzet gyarapodása mindenki egyforma felelőssége. A nagycsaládok ebben a küldetésben vállaltak nagyszerű feladatot és példájuk ösztönző mások számára is annak érdekében, hogy a magyarság újra belakja a Kárpát-medencét. Maros megye a Vándorbölcső Programban kiemelt helyen van, hiszen Székelyföldön itt adták át a legtöbb bölcsőt, ebben a munkában pedig elévülhetetlen érdeme van az önkéntességnek, kifejezetten Szövérfi Melindának és férjének, Szövérfi István református lelkésznek – hangsúlyozta az egyházügyi referens.
A találkozón több család is jelezte igényét, hogy a jövőben bölcsőt igényelnének születendő gyermekeiknek. Egy család elmondta, hogy a meglévő három gyermekük nem ringott bölcsőben, de a negyedik biztosan fog...
Zetelakán a délután hat órától kezdődő szentmise keretében két Oroszhegyről átirányított vándorbölcső lelt új gazdára. Az eseményre nagyon ráhangolódott az egyházközség és az egész faluközösség, a háromgyermekes Gergely Emese oroszhegyi önkéntesünk elmondta, hogy ez a bölcsőátadás volt eddigi élete legszebb élménye. A szentmise kezdetekor leoltották a templomban a villanyokat és negyven, kezében gyertyát tartó ministráns állta körbe az oltár előtt elhelyezett bölcsőket, karácsonyi dalokat énekelve. Rendhagyó módon a bölcsőátadásra nem a szentmise végén, hanem a prédikáció után került sor. Gergely Emese gyermekvállalásra buzdító gondolatai után Jánossi Imre római-katolikus segédlelkész kihívta az oltárhoz a befogadó családokat és arra kérte őket, hogy helyezzék el tíz napos kisbabáikat a bölcsőkben. Mindkét kislány – Zselyke és Luca – Szent Miklós napján látta meg a napvilágot. A segédlelkész ezt követően áldást kért “az édesanyákra és édesapákra, akik a Teremtő munkatársaiként küzdenek a megmaradásért, a gyermekekre, kiket most csodál a világ, s lelke mélyén arról álmodozik, hogy de jó volna gyermek lenni, a bölcsőkre, mik hat hónapon át ringatják csendben az új életeket ebben a zajos világban. A bölcső életünk egyik reménye, kezdet-jel abban az idegenségben, melyben sokszor megtépázódik a lelkünk…”
