
Tankönyvadományt nyújtott át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának Beregszászon
Az átadási ünnepségen Szász Jenő elismerően szólt a Rákóczi-főiskola úttörő szerepéről a határon túli magyar tannyelvű felsőoktatás kiépítésében, hangsúlyozva, hogy ez az oktatási intézmény modellkísérletként szolgálhat a külhoni magyar felsőoktatás fejlesztéséhez. Ennek tükrében kiemelten fontosnak nevezte, hogy az NSKI által átadott közel 3,2 ezer tankönyvet a főiskola munkatársai választották ki a tanintézetben folyó szakirányú képzés szükségleteinek megfelelően.
Szász Jenő elmondta, hogy az előkészítő egyeztetések után az NSKI Felvidékre mintegy 12 ezer, Erdélybe 60 ezer, Délvidékre pedig 20 ezer tankönyvet juttat el az adventi időszakban. Hozzátette: a kötetek szétosztását és eljuttatását az NSKI a határon túli pedagógiai intézetek bevonásával, így Kárpátalján a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) közreműködésével a felmerült igényeknek megfelelően koordinálja.
Az NSKI elnöke emlékeztetett arra, hogy a külhoni szakképzést, szakmai tárgyak oktatását segítő könyveket és elektronikus ismeretanyagot a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) ingyenesen bocsátotta a határon túli magyar oktatási intézmények rendelkezésére.
Forrás: MTI |