akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Újabb demonstrációra készülnek a jogfosztott felvidékiek

Újabb demonstrációra készülnek a jogfosztott felvidékiek

Sajtótájékoztatót tartott ma a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben a szlovák állampolgár­ságuk­tól megfosztottakat képviselő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán és az egyik érintett, Gubík László.

Több mint szomszédok, mégis jogfosztottak a felvidéki magyarok, akik éltek a honosítás, visszahonosítás lehetőségével, és vállalták is, hogy közjogilag a magyar nemzethez tartoznak. Ezért elvesztették szlovák állampolgárságukat, és az ehhez kapcsolódó elemi jogaikat szülőföldjükön. A kettős állampolgárságot büntető, a 2010-ben Robert Fico Smer pártja által kezdeményezett, és gyorsan elfogadott jogszabály ügyében hosszú időhúzás, és többszöri halogatás után a Kassán székelő alkotmánybíróság a múlt héten közölte: szeptember 17-én hirdeti ki döntését. Ezzel összefüggésben tartott ma sajtótájékoztatót Budapesten a jogfosztottakat felkaroló Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán és az egyik érintett, Gubík László.

 Újabb demonstrációra készülnek a jogfosztott felvidékiek

 

Gubík László a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: a múlt hét óta tudják, hogy szeptember 17-én hirdeti ki döntését a Kassán székelő alkotmánybíróság, és emiatt érzik fontosnak, hogy hallassák a hangjukat. A döntés ugyanis valószínűleg már korábban megszületik, s ezért kell még egyszer alátámasztani, hogy milyen jogi problémáról van szó.

Szeptember elsején újabb demonstrációra készülnek. Amikor kirobbant az ügy, Komáromban demonstráltak, tavaly és tavalyelőtt Kassán, az alkotmánybíróság épülete előtt, emlékeztetett Gubík László.

Készülődik egy kormánytervezet is a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A rossz nyelvek szerint összehangolt a kormány és az alkotmánybíróság munkája e téren, és nem valószínű, hogy a kettő üzenete eltér majd egymástól, tette hozzá Gubík László. Azt várják a törvénytervezetet előkészítő belügyi tárcától, hogy ne hozzon új törvényt, hanem törölje el az állampolgársági törvény alkotmányellenes passzusát, és térjen vissza a jogszabály eredeti, 2010. májusi szövegéhez. Az alkotmánybíróságtól pedig azt várják, hogy nyilvánítsa ezt a passzust semmissé, magyarázta Gubík a műsorban.

Nyolcszázharminc szlovák állampolgárságát elvesztő ember közül 53 a magyar. A kormány új törvény­tervezete minden bizonnyal őket fogja különösen hátrányosan érinteni, fogalmazott Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a mai sajtótájékoztatón. A műsorban elmondta: a kiszivárgott hírek szerint a törvénytervezet nem diszkriminál nemzetiség szerint, ugyanakkor kimondja, hogy akinek abban az országban, amelynek állampolgárságát felvette a szlovák mellé, van bejelentett lakcíme, egy megfelelő eljárással visszaszerezheti a szlovák állampolgárságát. Azok azonban, akik magyarországi bejelentett lakcímmel nem rendelkeznek, nem kapják meg ezt a jogot.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a jogfosztottaknak és az Emberi Méltóság Tanácsának is minden lehetséges fórumon fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy Szlovákia köteles betartani a nemzetközi normákat és saját alkotmányát. Az ötödik cikk második bekezdése ugyanis kimondja, hogy olyan törvény nem születhet, amely legitimálja azt a kialakult helyzetet, hogy sem állandó bejelentett lakcímük, sem érvényes dokumentumaik, sem szavazati joguk, semmilyen állampolgársághoz fűződő joguk nincs azoknak, akik bejelentették a magyar állampolgárság felvételét.

Lomnici Zoltán arról tájékoztatott, az Európai Uniónak is elküldött egy petíciót, amelyet befogadtak, és tárgyalni kezdtek, megállapították a jogsértést, és a szlovák alkotmánybíróság döntése után folytatták volna a szlovák hatóságok jogsértésének vizsgálatát. Szlovák kezdeményezésre azonban ezt levették a napirendről, emiatt Lomnici Zoltán pert indított.

Forrás: Kossuth Rádió, Határok nélkül | 2014. 06. 18.

Hírek
2025. február 11.
XI. Budapesti Székely Bál

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében szombaton, február nyolcadikán került sor a Pesti Vigadóban a XI. Budapesti Székely Bálra. A jótékonysági rendezvénynek kárpátaljai szervezetek voltak a kedvezményezettjei.


2025. január 30.
Együttműködés a jobb felkészültség és a határokon átnyúló katasztrófa-megelőzés érdekében

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetésével – valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltó Szövetség, az Asociatia Multisalva, a „Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság” Jótékonysági Szervezet, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért Civil Szervezet és Tiszacsernyő Önkormányzatának partneri szerepvállalásával – 2025. január 1-jén vette kezdetét a PRE_SAFE névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.


2025. január 30.
A HU-RO-UA határtérség helyi közösségeinek együttműködése a közös fejlesztési tervezés, kapacitás- és partnerségépítés érdekében

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetésével – valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának partneri szerepvállalásával – 2025. január 1-jén vette kezdetét a Planning4U névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu