ÜNNEPI RAJZPÁLYÁZAT
– a magyar címer és zászló megünneplésére –
A MAGYAR ZÁSZLÓ ÉS CÍMER ÜNNEPE
A zászlók és a címerek egy közösség és annak összetartozásának fontos jelképei. Számunkra, magyar emberek számára a nemzeti jelképek különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka az, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet ennek ellenére közös nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Nemzeti imádságunk mellett ezért nemzeti összetartozásunk legfontosabb jelképe a magyar zászló és a nemzeti címer.
Tekintettel arra, hogy a jelenleg is használatos vízszintes sávokban elrendezett, piros-fehér-zöld színű lobogó és nemzeti címer – a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk által – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején került használatba és elfogadásra, a magyar Országgyűlés – 45/2014. (XII. 17.) számú határozata – a magyar zászló és címer megünneplésének emléknapjául március 16-át jelölte ki.
Az emléknap tavalyi elfogadása és országgyűlési határozata nyomán újabb ünnepi alkalommal bővült a nemzetegyesítésnek és az Alaptörvényben rögzített nemzeti felelősségviselésnek a jogi alapokon nyugvó eszköztára. Nemzeti jelképeink e napja újabb kapocs lehet az anyaország és az elszakított magyar nemzetrészek között, amely alkalmat és lehetőséget teremt a magyar zászló és címer nemzeti összetartozást jelképező méltó és közös megünneplésére.
RAJZPÁLYÁZAT MAGYAR DIÁKOK ÉS EGYETEMISTÁK SZÁMÁRA
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely ethoszából következőleg az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-hazában, illetve a világban bárhol élő valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.
A pályázat hat kategóriában kerül kiírásra:[1]
1. kategória: általános iskola I-II. osztály
2. kategória: általános iskola III-IV. osztály
3. kategória: általános iskola V-VI. osztály
4. kategória: általános iskola VII-VIII. osztály
5. kategória: középiskola
6. kategória: egyetem[2]
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és a kivitelezés eszköztára: A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi esemény kontextusában ábrázolva. A benyújtott pályamunka az 1-2. kategóriában A4-es formátum, a 3-4. kategóriában A3-as formátum, az 5-6. kategóriában pedig szabadon választott, melynek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.
A pályamunkák beküldésének feltételei: Egy pályázó csak egy pályamunkával pályázhat. A pályamű címét, a pályázó nevét, kategóriáját, és elérhetőségét, (amennyiben van) felkészítő tanárának nevét, valamint tanintézményének megnevezését[3] és mellékelt nyilatkozatát tartalmazó pályázatot, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest, Pf.: 178. postafiók címére várjuk.[4] A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 5. A határidőt követően beérkezett pályamunkákat a zsűri érvénytelennek tekinti.
A díjazottak elismerése: A pályamunkák kategóriánkét kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírói a kategóriák első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóját tárgy- illetve könyvjutalomban részesítik. A szervező és befogadó intézmények, hivatalok valamennyi korcsoportban különdíjban is részesítenek egy-egy kiemelkedő tehetségű pályázót. A díjazott pályázók felkészítő tanárai az általuk felkészített pályázó által elért helyezésének megfelelő díjazásban részesülnek.
Az 1-4. kategória helyezetteinek díjazása:
1. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 15 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
Az 5. kategória helyezetteinek díjazása:
1. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
Az 6. kategória helyezetteinek díjazása:
1. díj: 150 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A pályázat fővédnökei:
Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
A pályázat védnökei:
Wittner Mária ’56-os hős
Németh Szilárd országgyűlési képviselő
A pályázat szakmai zsűrije:
Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke /a zsűri elnöke/
Erfán Ferenc festőművész, múzeumigazgató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Keresztes Dóra festő- és grafikusművész
Kobzos Kiss Tamás előadóművész, zenetanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Népművészeti Tagozat vezetője
Tóth Norbert kurátor, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a www.nski.hu honlapján teszi közzé. A díjak és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2015. március 16-án kerül sor. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. A Budapesten kívülről érkező helyezettek díjátadóra történő utazását és esetlegesen felmerülő szállását a szervezők biztosítják. A pályázat kiírói a pályamunkákat az alkotó kérésére visszaküldik. A vissza nem kért pályamunkákat a kiírók közintézmények számára ajánlják fel. A pályázattal kapcsolatosan további információkat a titkarsag@nski.gov.hu e-mail címen kérhetnek.
[1] Az eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a jelentkező.
[2] Az aktív egyetemi jogviszony igazolása szükséges.
[3] A kért adatokat kérjük a pályamű hátuljára olvashatóan ráírni.
[4] Amennyiben a postai úton történő benyújtás, a pályamű mérete miatt nehézkes vagy nem lehetséges, úgy – a +36 70/436-37-05-ös telefonszámon történő időpont egyeztetést követően – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1054 Budapest, Nagysándor József u. 8. szám alatti székhelyén személyes átvételre is lehetőség van.