Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > XI. Összmagyar Nemzeti Diáklabdarúgó Bajnokság

XI. Összmagyar Nemzeti Diáklabdarúgó Bajnokság

2014. június 23-29. között immár XI. alkalommal kerültek megrendezésre az Aranycsapat Alapítvány szervezésében az Összmagyar Nemzeti Diáklabdarúgó Bajnokság magyarországi döntői. Az összmagyar nemzeti torna megrendezését a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiemelten támogatta.

A határon túli előselejtezőket követően a két korosztály (12-15 és 15-18 évesek) legjobb 8-8 csapata küzdött meg Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről négy anyaországi helyszínen (Csongrádon, Gyulán, Pápán és Jászberényben) a június 29-i budapesti döntőben való részvételért, melynek az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum adott otthont.

A döntőt Dr. Duray Miklós, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a felvidéki magyarság jeles képviselője, valamint Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke nyitotta meg, majd Sinkovits-Vitay András szavalata, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklését követően Fráter Olivér,  a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettesének kezdőrúgása indította útjára a labdát.

Az általános iskolás korcsoportban Zenta és Sepsiszentgyörgy labdarúgó palántái között dőlt el az első hely sorsa nagyon szoros küzdelemben, hiszen a 2:2-es rendes játékidőt követően tizenegyes rúgásokra került sor, ahol a délvidéki fiatalok maradtak a higgadtabbak (4:1). Szintén délvidéki sikert hozott a középiskolások küzdelme, ahol Csóka csapata fölényes győzelmet aratott a Borsi együttes felett (5:2).

A díjátadón Schmitt Pál, köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese, Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke és az FTC Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, valamint Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok adták át az érmeket, míg Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Melocco Miklós, Kossuth-díjas szobrászművész különdíjakkal jutalmazta a csapatokat. Kű Lajos  zárszóként megköszönte a részvételt a csapatoknak, a támogatóknak, valamint a rangos vendégeknek, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, illetve kiemelte, hogy munkatársaival a jövőben is a nemzet egyesítésén fog dolgozni „hittel, sporttal és kultúrával”.

Fejes Norbert

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2024