Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Zászlók, ha lengenek… - kiállítások Budapesten ...

Zászlók, ha lengenek… - kiállítások Budapesten és Felvidéken

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – a magyar zászló és címer március 16-i emléknapja alkalmából – idén is meghirdette ünnepi rajz- és esszépályázatát. A koronavírus járványhelyzet a díjátadót sajnos nem tette lehetővé, október 23-án ugyanakkor kiállítás nyílt a díjnyertes alkotásokból a nemzet fővárosában, míg a felvidéki Alsóbodokon az Esterházy János életéhez és munkásságához köthető pályamunkákat mutatták be szeptemberben.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből adódóan az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – 2021-ben is sikeresen rendezte meg a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászló- és címer tárgykörben kiírt rajz- és esszépályázatot.

Az elmúlt években ugyanakkor bevett gyakorlattá vált, hogy a pályázók – a magyar zászló és címer témakör mellett – az adott emlékévhez kapcsolódó témában is pályázhattak. 2021-ben számos olyan évfordulót ünnepeltünk, melyek a magyar történelem valamely kiemelkedő alakjához kötődnek, így például Hunyadi János erdélyi vajda és főkapitány kormányzóvá választásának 575., Báthory István erdélyi fejedelemmé választásának 450., Márton Áron erdélyi katolikus püspök születésének 125., az újkori olimpiák történetében – Hajós Alfréd győzelmeinek köszönhetően – az első magyar aranyérmek megszerzésének 125., valamint Gróf Esterházy János felvidéki mártírpolitikus születésének 120. évfordulóját. Ennek megfelelően – a fenti jeles eseményekre emlékezve – idén e történelmi nagyjaink életéhez és munkásságához kapcsolódó témák közül is választhattak a fiatalok.

A kiírásra – a Kárpát-medencéből és a diaszpórából – több mint 3500 rajz és 70 esszé érkezett, melyek közül a szakmai zsűrik gondos alapossággal választották ki a díjazott alkotásokat és írásokat.

A koronavírus-járvány újabb hullámai – az elmúlt évhez hasonlóan – sajnos idén sem tették lehetővé, hogy Budapesten, a nemzet fővárosában díjazzák az arra méltán érdemes alkotókat, szerzőket. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ugyanakkor a 1067 Budapest, Teréz körút 9. szám alatt található Kárpát-haza Galériában – a nemzeti ünnepre való megemlékezés jegyében – október 23-án megnyitotta a nyertes pályamunkákat bemutató Zászlók, ha lengenek… című kiállítást, amely – nyitvatartási időben – október 29-ig tekinthető meg.

A budapesti tárlat mellett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet – az Esterházy János-emlékévhez kapcsolódva – csatlakozott a felvidéki Alsóbodokon található zarándokközpontban, szeptember 17–18-án megrendezett kiállításhoz is, ahol a pályázatra beérkező, a felvidéki mártírpolitikus életét és munkásságát ábrázoló 52 pályamű került – Dávid Zsuzsanna képzőművész témával egybevágó tárlatával együtt – bemutatásra.

A jól megérdemelt díjakat és okleveleket, beleértve a hamarosan megjelenő – a pályamunkákat tartalmazó –, Zászlók, ha lengenek… 2021 című kiadványt is, postai úton kapják meg a díjazottak ez év végén.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2024