akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Gulág tanulmányút Kárpátalján

Gulág tanulmányút Kárpátalján

A Gulág-Gupvi Emlékév keretei között szervezett ötnapos kárpátaljai emléktúrát munkatársai számára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amely során felkeresték a munkatáborba hurcoltak tiszteletére létrehozott emlékhelyeket, a magyar vonatkozású épített örökségeket, valamint Gulág Emlékkonferencián vettek részt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. 

"A nemzeti együvé tartozás, a közös jövő tervezése akkor hiteles, ha kéz a kézben haladunk a külhoni magyarsággal, ezért vagyunk ma itt kárpátaljai honfitársainkkal a Kárpát-medence különböző sarkaiból, hogy történelmünk tragikus szakaszai után biztató jövőt építhessünk. A közös gondolkodás, tervezés után közösen kell majd cselekednünk" – foglalta össze Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a tanulmányút célját a Gulág Emlékkonferenciát köszöntő beszédében.

Kifejtette továbbá, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete nem csak 1944-ben és közvetlenül utána volt nehéz, hanem ma is az, mert míg 72 évvel ezelőtt elhurcolták a férfiakat, ma olyanok a körülmények, hogy kénytelenek szülőföldjükről elmenni. Az NSKI elnöke szerint ezért is fontos annak megtapasztalása, miként élnek jelenleg a kárpátaljai magyarok.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott tanácskozást Dr. Orosz Ildikó rektorasszony képviseletébenRácz Béla rektorhelyettes nyitotta meg. Molnár D. Erzsébet történész, Gulág-kutató, a felsőoktatási intézmény adjunktusa, Szamborovszkyné Nagy Ibolya történész, a főiskola könyvtárának igazgatója és Fodor Gusztáv református lelkész, egyháztörténész ismertette a második világháború után málenkij robotra hurcolt kárpátaljai magyarság tragikus történetét. A konferencián jelen volt továbbá Ft. Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Magyar Református Egyház püspöke; Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja és Molnár János a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség püspöki helynöke, beregszászi plébános.

A tanulmányút résztvevői ott tartózkodásuk során találkozhattak Ft. Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Magyar Református Egyház püspökével, Matl Péter szobrászművésszel, a Vereckei Emlékmű alkotójával, Nm. és Ft. Majnek Antallal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökével, Szalipszki Endrével, a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzuljával és Erfán Ferenc festőművésszel, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatójával.

A meghurcolt magyarokra való emlékezés jegyében a résztvevők koszorút helyeztek el a beregszászi és a munkácsi emlékhelyeken, illetve a Szolyvai Emlékparkban, valamint felkeresték és szintén megkoszorúzták a honfoglaló magyarok bejövetelének helyszínén épített Vereckei Emlékművet. Továbbá megtekintették a Munkácsi és Ungvári Várat; a munkácsi római katolikus templomot, az Árpád-vonal központi építményét, a felsőgerebeni alagútrendszert; a Beregvidéki Múzeumot, és azt a pontot, ahol Feszty Árpád megrajzolta a Körkép panorámájának vázlatait.

Az ismeretterjesztő jellegen túl, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Gulág Emléktúrával a nemzeti összetartozás gyakorlatban való megélésének fontosságára is fel kívánta hívni a figyelmet, hiszen – ahogy küldetésében is megfogalmazza – éppúgy feladatának tekinti a múlt feltárását és megismerését/megismertetését, mint a jövő tervezését is. 

 

Gulág tanulmányút Kárpátalján

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu