A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari Kara szervezésében került megrendezésre Vidéki turizmus – márkafejlesztés a Kárpát-medencében című konferencia, 2017. május 18-19-én a Budapesti Gazdasági Egyetemen. |
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében Orbán Balázs szavaival idézte a Kárpátok által körülölelt magyar haza fontosságát, és a világmagyarság második legnagyobb tömbjét, a székelységet állította előadása középpontjába. Az anyaországi magyarok székelység iránti vonzódását indokolja a „tiszta forrásból” gondolata, az „eredetiség” és a „természetesség” iránti vágyódás, az együvé, az egy nemzethez tartozás érzése. Kiemelte a székelység természeti és épített értékeinek jelentőségét, különösen a Madarasi Hargita, a Parajdi Sóbánya, vagy a Székelyderzsi Erődtemplom turisztikai szerepét, ez utóbbi esetében külön is hangsúlyozva a világörökségi státuszból adódó előnyöket, a hagyományos székely ünnepek közül pedig a csíksomlyói búcsú aktualitására tért ki. Szász Jenő kiemelte a 2016-ban elindított Tamási Áron Kutatási Program legfrissebb eredményei közül, hogy az anyaországi magyarok szerint a külhoni területeken leginkább a turizmust szükséges támogatni, illetve az anyaországi magyarok a székelyekkel azonosítják leginkább a határon túl élő magyarságot, amely az ún. „székely brand” jelentőségét igazolja.
A konferencia első napjának további előadás témái az alábbiak voltak: a vidéki szállásadás minőségi megújítása; hagyományos gasztronómia, vagy modern a vidéki turizmusban; a turizmusfejlesztés új útjai Parádon; a turisztikai vonzerők elméleti és gyakorlati elemzése Torockó és Torockószentgyörgy esetében; falusi turizmus a várostérségekben; Kárpátalja népművészeti hagyományainak fejlesztése a falusi turizmus segítségével; Dunamenti hagyományok újraélesztése és szerepük a vidéki, falusi turizmus fejlesztésében; Tokaj-Hegyalja falusi turizmusának útkeresése.
A konferencia másnapján szekcióülésekre került sor, amelyek témái a „helyi termékek a falusi turizmusban” és a „minőségfejlesztés a falusi vendégfogadásban a Kárpát-medencében” voltak. |