Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > A magyarságszimbólumoktól a hungarikumokig

A magyarságszimbólumoktól a hungarikumokig

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet A magyarságszimbólumoktól a hungarikumokig: a kulturális örökség helyzete a Kárpát-medencében címmel rendez konferenciát november 18-án (csütörtök), a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében.

A szakmai programon résztvevők előadást hallhatnak többek között a hungarikumok nemzeti és helyi identitást meghatározó szerepéről, valamint arról, hogy a hungarikumok miként formálhatják az imázsépítést és a közösségépítést Kárpát-medencei szinten. Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá annak a vizsgálatnak az eredményeivel is, amelyet a magyarságszimbólumok jelentéskülönbségeivel és rétegzettségével kapcsolatban végeztek. Képet kaphatnak arról, miként működnek a szellemi kulturális örökségeket őrző közösségek Magyarországon és értesülhetnek egy élő szellemi kulturális örökséggel (a matyó népművészettel) kapcsolatos kutatás tapasztalatairól is. 

A konferencia foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy milyen ma a Kárpát-medencei fiatalok magyarságismerte, és hogyan viszonyulnak a népi kultúrához. A külhoni magyar értéktárak közül a Felvidéki Magyar Értéktárat mutatja be egy előadás. A hungarikum mozgalom fejlődésének folyamatában meghatározó állomás volt a Hungarikum Stratégia megszületése, majd a hungarikumok jogi státuszát rögzítő törvény életbe lépése. A konferencián ezekről a rendelkezésekről is pontosabb képet kaphat a hallgatóság.

A konferenciát személyes részvétellel szervezzük meg, az elhangzó előadásokat ugyanakkor élőben, interneten is közvetítjük.

 A konferencia programja az alábbi linken tölthető le: PROGRAM

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025