A rendezvényen részt vettek a projektvezető partnerének, a Via Nova – A Jövő Szövetségének képviselői, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet projektben részt vevő munkatársai is.
A projekt előzményének tekinthető, hogy 2018-ban jelent meg az NSKI gondozásában Karczag Ákos és Szabó Tibor Felvidék és Kárpátalja erődített helyei című kétkötetes várkatasztere. E kötetből válogatás készült a szerzőpáros segítségével, mely a Pozsony, Nagyszombat és Nyitra kerületek legjelentősebb erődített helyeit foglalja magában. Hamarosan e válogatásból – a projekt keretében – egy online, magyar–szlovák kétnyelvű kiadvány születik. Az online térképes melléklettel rendelkező kiadvány célja – amellett, hogy lehetőséget biztosítson magyar és szlovák nyelven a térség erődített helyeinek megismerésére, kutatására –, hogy erősítse a két nemzet közti kulturális kapcsolatokat.
A projekt keretében elkészül továbbá öt, határ menti makroregionális térség turisztikai kiadványa is, melyek célja a régiók idegenforgalmi népszerűsítése. A nap során e kiadványok előzetes bemutatására is sor került.
A projekt nyitó rendezvényén köszöntőt mondott Keszeg István Martos község polgármestere. Ezt követően a Via Nova elnöke, Gubík László mutatta be a projekt vezető partnerének a küldetését, szakmai tevékenységét, majd Mészáros Attila, a projekt referense ismertette a Via Nova projektben vállalt célkitűzéseit, feladatait.
Az NSKI részéről Schwarcz Gyöngyi osztályvezető bemutatta az NSKI szakmai tevékenységét, valamint jelen projekt előzményeit, majd Lovász Gergely és Ilyés Réka ismertették az Intézet projektben vállalt tevékenységeit, céljait.
A rendezvény végén Keszeg István polgármester és Gubík László, a Via Nova elnöke bemutatták a jelenlévőknek a martosi rendezvényligetet.
Fotók: Via Nova ICS
További megjelenések: https://felvidek.ma/2022/04/egy-mult-egy-orokseg-ket-nemzet/ |