Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Kárpátaljai delegáció a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában

Kárpátaljai delegáció a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – Számvitel és Auditálás Tanszékének oktatóiból és hallgatóiból álló – delegációja 2021. október 11–15. között szakmai tanulmányúton vett részt Magyarországon a Makovecz Hallgatói és Oktatói Mobilitási Program keretében. A programsorozat utolsó állomásaként, 2021. október 14-én a kárpátaljai fiatalok és tanáraik a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben is látogatást tettek.  

 

 

A kárpátaljai delegációt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Nagysándor József utcai székházában Dr. Péti Márton elnökhelyettes, Dr. Bali János kutatási, stratégiai és koordinációs igazgató, valamint Fejes Norbert, az Elnöki Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának vezetője fogadta.

Dr. Péti Márton előadásában bemutatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet küldetését és szakmai tevékenységét, így – egyebek mellett – ismertette az Intézet által eddig lebonyolított és folyamatban lévő kutatási programokat, mintaprojekteket, valamint hálózatfejlesztési kezdeményezéseket. Dr. Bali János az NSKI hungarikum kutatásáról tartott rövid beszámolót, melynek kapcsán szóba kerültek a kárpátaljai örökségek, értékek is. Fejes Norbert pedig az Elnöki Kabinet által végzett rendezvényszervezési, kommunikációs és kiadói feladatokat mutatta be egy videófilm kíséretében.

A tanulmányúton lévő csoport részéről Dr. Bacsó Róbert, a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője, valamint Pataki Gábor tanszéki oktató, a tanulmányút szervezője mondott köszönetet.

A delegáció tagjai a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Testvéred Minden Magyar 2. című interjúkötetét vihették magukkal útravalóul.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025