Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Király Ferenc munkái a Kárpát-haza Galériában

Király Ferenc munkái a Kárpát-haza Galériában

2014. június 24-én nyitotta meg kapuit a Kárpát-haza Galéria hatodik kiállítása. Király Ferenc Munkácsy Mihály-díjas muravidéki szobrászművész „Titkos csodálat” című tárlatának fővédnöke Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Potápi Árpád beszédében az „összetartozás” érzésének fontosságát hangsúlyozta, melyet a művészet is erősít, ezért is öröm számára, hogy az Nemzetstratégiai Kutatóintézet szakmai tevékenysége mellett létrehozta a Kárpát-haza Galériát. Kiemelte: a magyar nemzetpolitikában akkor kezdődött fordulat, amikor Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének nevezte magát. Igazi mérföldkőnek a státustörvényt, illetve a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvényt nevezte, a legnagyobb eredménynek pedig, hogy eddig 640 ezren vették fel a magyar állampolgárságot, és 2018-ra várhatóan egymillió külhoni magyar állampolgár lesz.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében párhuzamot vont Király Ferenc művészete és Andrásfalvy Bertalan professzor nemrég egy magyar fiatalság helyzetét feltérképező konferencián elhangzott gondolata között, mely szerint a mindent elutasító új generáció a családalapítást nem feltétlenül gazdasági okok miatt nem tartja elsőrendű feladatának, hanem mert hiányzik életéből a lelki szükséglet legfontosabbikja, a szeretet.

A Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb problémája a gyermekvállalás hiánya és ennek egyenes ági következménye, a népességfogyás, míg Király Ferenc művészetének központi témáját a férfi-nő kapcsolat, az egymásra utaltság, és végül a születés isteni csodája adja – fogalmazott Szász Jenő.

A tárlatot megnyitó Simonka Tanja művészettörténész, a lendvai Művelődési és Promóciós Intézet igazgatója kiemelte, Lendva számos jeles művészt adott a magyarságnak, a szobrászművészek közül ketten, Zala György és Király Ferenc, kiemelkedő alkotók.

A Kárpát-haza Galéria kiállítása 2014. július 9-ig – ideiglenesen új helyszínen, a Forrás Galéria kiállítótermeiben (1067 Budapest, Teréz krt. 9.) – látható.

 Tovább a Kárpát-haza Galériába »

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025