Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei ...

MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei stratégiát”

Valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese a tanácskozás után csütörtök este a parlamentben.

A tanácskozáson részt vett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet delegációja is, élén Szász Jenő elnökkel, aki előadásában az NSKI által kidolgozott Kárpát-haza Fejlesztési Rendszerről számolt be a résztvevőknek.

Ennek megfelelően, az értekezlet záródokumentuma leszögezi, hogy a Máért résztvevői „fontosnak tartják a Kárpát-medencei stratégiát, amely a régió demográfiai, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását szolgálja, külön kiemelve a gazdaság- és fejlesztéspolitikát.”

A dokumentum továbbá kijelenti, hogy 2014 az egységes magyar nemzet közjogi kiteljesedésének éve lesz. A magyar nemzet most be tudja teljesíteni azt a feladatot, amely történelmi okok miatt előtte áll: a közös ügyekben közös döntést hozni, hogy a nemzet egységét megszilárdíthassák. Felelősségünk is közös, hogy ezzel a történelmi lehetőséggel jól éljünk” - olvasható a dokumentumban, amely szerint a résztvevők történelmi eredményként értékelik az egyszerűsített honosítást.

 

MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei stratégiát”

Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A zárónyilatkozat - amely nemzetrészenként tartalmazza a legfontosabb megoldandó kérdéseket - rögzíti, hogy a résztvevők tiltakoznak minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen, amely - az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva - hátrányosan érinti a magyar közösségeket. Támogatnak minden olyan törekvést, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti a magyarság közösségként megmaradását, továbbá meggyőződésüket fejezik ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulásuk garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere.

Nézzék meg az eseményről készített hang- és képanyagot alább:

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025