akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei ...

MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei stratégiát”

Valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese a tanácskozás után csütörtök este a parlamentben.

A tanácskozáson részt vett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet delegációja is, élén Szász Jenő elnökkel, aki előadásában az NSKI által kidolgozott Kárpát-haza Fejlesztési Rendszerről számolt be a résztvevőknek.

Ennek megfelelően, az értekezlet záródokumentuma leszögezi, hogy a Máért résztvevői „fontosnak tartják a Kárpát-medencei stratégiát, amely a régió demográfiai, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását szolgálja, külön kiemelve a gazdaság- és fejlesztéspolitikát.”

A dokumentum továbbá kijelenti, hogy 2014 az egységes magyar nemzet közjogi kiteljesedésének éve lesz. A magyar nemzet most be tudja teljesíteni azt a feladatot, amely történelmi okok miatt előtte áll: a közös ügyekben közös döntést hozni, hogy a nemzet egységét megszilárdíthassák. „Felelősségünk is közös, hogy ezzel a történelmi lehetőséggel jól éljünk” - olvasható a dokumentumban, amely szerint a résztvevők történelmi eredményként értékelik az egyszerűsített honosítást.

 

MÁÉRT 2014: „Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei stratégiát”

Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A zárónyilatkozat - amely nemzetrészenként tartalmazza a legfontosabb megoldandó kérdéseket - rögzíti, hogy a résztvevők tiltakoznak minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen, amely - az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva - hátrányosan érinti a magyar közösségeket. Támogatnak minden olyan törekvést, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti a magyarság közösségként megmaradását, továbbá meggyőződésüket fejezik ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulásuk garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere.

Nézzék meg az eseményről készített hang- és képanyagot alább:

 

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu