Tizenhét településről – Kápolnásfaluból, Szentegyházáról, Lövétéről, Almásról, Oklándról, Újfaluból, Székelyzsomborról, Darócról, Jánosfalváról, Városfalváról, Szentpálról, Recsenyédről, Bágyból, Szentmártonból, Abásfalváról, Homoródkeményfalváról és Petekről – több mint kétszáz vendég érkezett a rendezvényre, akiket a falu tájházának udvarán a helybéli asszonyok hagyományos, kemencében sült kiflivel és vackorpálinkával fogadtak.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel indult: Kelemen Levente helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, az istentiszteleti szolgálatot pedig Simó Sándor unitárius esperes, Fülöp Szabolcs református lelkész, Tamás Huba római katolikus plébános és Kúnos Lajos evangélikus lelkész végezték, kiemelve hagyományos értékeink megtartásának fontosságát. A vallásórára járó gyerekek énekét követően Cseke Miklós polgármester köszöntője következett, majd Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a rendezvény fővédnöke mondott beszédet, hangsúlyozva a népviseletek megőrzésének fontosságát.
Az ünnepi istentisztelet után a népes tömeg a falu központján vonult végig. Két hagyományőrző lovas és az abásfalvi népi zenekar vezetésével érkeztek meg a művelődési házba, ahol Szarka Gábor konzul köszöntötte a részvevőket, majd Salló Szilárd, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa tartott előadást a Homoród menti népviseletekről. A színpadon elhelyezett Kárpát-medencei népviseleteket a Jászberényből érkezett vendégek, Papp Imre és Péterbencze Anikó mutatták be, mezőségi tánccal színesítve előadásukat.
A különböző falvak képviselői is felvonultatták jellegzetes viseleteiket. A találkozó a művelődési ház udvarán, közös ebéddel zárult.
Forrás: Székelyhon.ro |