Ünnepi rajz- és esszépályázat
a magyar címer és zászló megünneplésére
2016. március 16.
I. A magyar zászló és címer ünnepe
A zászlók és a címerek egy közösség és annak összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva egységes. Ennek az összetartozásnak - a Himnusz mellett - a legfontosabb jelképe a magyar zászló és a nemzeti címer.
II. Pályázók
A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdet. A pályázatok két műfajban - a rajz esetében hét, az esszé esetében pedig három korcsoportban - kerülnek kiírásra:
III. Műfajok:
1) Rajzpályázat
2) Esszépályázat
1) Műfaj: rajzpályázat
Korcsoportok (kategóriák):
1) Óvoda
2) Általános Iskola I-II. osztály
3) Általános iskola III-IV. osztály
4) Általános iskola V-VI. osztály
5) Általános iskola VII-VIII. osztály
6) Középiskola
7) Egyetem
(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó.)
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva. A benyújtott pályamunka az 1-3. kategóriában A4–es formátum, a 3-4. kategóriában A3–as formátum, az 5-7. kategóriában pedig szabadon választott formátum lehet. Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.
2) Műfaj: esszépályázat
Korcsoportok:
1) Általános iskola VII-VIII. osztály
2) Középiskola
3) Egyetem
(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)
Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, velük összefüggő történelmi eseményt, velük összefüggő történelmi személyiség életét az esszé műfajában 4.000 – 10.000 leütésben megjelenítheti, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be!
IV. A pályamunkák beküldésének általános feltételei:
Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.
A pályamű hátoldalán, attól elválaszthatatlan módon és olvashatóan fel kell tüntetni:
1) a pályamű címét
2) a pályázó nevét
3) a pályamű kategóriáját
4) a pályázó korcsoportját
5) a pályázó elérhetőségét (telefonszámot mindenképp, e-mail címet lehetőség szerint)
6) a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)
7) a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét.
A műveket – a kategóriának megfelelően postai vagy digitális úton – az alábbiak szerint legkésőbb 2016. február 8. napján 24.00 óráig kell megküldeni:
1) Rajzpályázat: postai úton - Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest Pf:178
2) Esszépályázat: az esszéket az alábbi e-mail címre kell küldeni: essze@nski.gov.hu
A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik (felkészítő tanáruk nevének kiírásával) feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak. Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem. Felkészítő tanár feltüntetése nem kötelező.
Pályaműveket vissza nem küldünk, megőrzésükre lehetőségünk nincs.
V. A díjazottak elismerése:
A pályamunkák műfajonként és kategóriánként kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírói a kategóriák első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit tárgy- illetve könyvjutalomban részesítik. A kiírók a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatják.
A díjazott pályázók felkészítő tanárai (ha a pályamű beküldésekor a leírtak szerint megjelölésre kerülnek) szintén elismerésben részesülnek.
Rajzpályázat:
Az 1-5. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
Esszépályázat:
Az 5. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A pályázat fővédnöke:
Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos
A pályázat védnökei:
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
Németh Szilárd országgyűlési képviselő
Wittner Mária ’56-os szabadságharcos
A pályázat szakmai zsűrije:
1) A rajzpályázat zsűrijének elnöke:
Jankovics Marcell Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke
A zsűri tagjai:
Somogyi Győző Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikusművész, Magyarország Kiváló Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas, IBBY-díjas, a párizsi „Oktogon” grafikai nagydíjjal kitüntetett grafikusművész
Molnár János, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének Nívódíjával kitüntetett festőművész, grafikusművész
Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója
2) Az esszépályázat zsűrijének elnöke:
Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár
A zsűri tagja:
Sebők Melinda PhD, irodalomtörténész, tanár. A KRE BTK Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozatának vezetőségi tagja, a Vörösmarty Társaság tagja, a Vár tanulmányrovatának szerkesztője.
Díjai: Lánczos-Szekfű Ösztöndíj (2009, 2012), MTA Kutatói Pályadíj (2013).
Egyéb tudnivalók:
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a honlapján (www.nski.hu) teszi közzé. A díjak, és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2016. március 16-án 13.00 órai kezdettel kerül sor a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1054 Budapest, Nagysándor József u. 8. szám alatti dísztermében. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. A Budapesten kívülről érkezett helyezettek, és ha szükséges, úgy egy főnyi kísérőjük a díjátadóra közforgalmi eszközzel történő utazását, és az esetlegesen felmerülő elszállásolását a szervezők biztosítják. A pályázattal kapcsolatos esetleges egyéb információk a rajz@nski.gov.hu,illetve az essze@nski.gov.hu e-mail címen kérhetőek.