Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Százezer tankönyvvel segítenek a nemzetépítésben

Százezer tankönyvvel segítenek a nemzetépítésben

A Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a magyar Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe.

Szász Jenő, az NSKI elnöke szerdán közölte: a tavaly létrehozott intézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kiemelte: olyan közös ügyről van szó, amely túlmutat a határokon, és sok embert érint. Az egyik legfontosabb feladat, hogy a magyarság ott találja meg a boldogulást, a munkahelyet, ahol él, ezt minden eszközzel segíteni kell.

Szász Jenő emlékeztetett arra, hogy az NSKI küldetése, hogy a nemzeti integráció gondolatával átitassa a magyar közigazgatási rendszert, sőt ezt a gondolkodásmódot terjessze. A 21. században modern eszközökkel kell újrafogalmazni a közös magyar jövőt, felismerni valódi határait, és megkeresni azon lehetőségeket, amelyekkel a magyar nemzeti közösséget gyarapítani lehet. Az NSKI eszköz, hogy gyakorlati tartalmat adjon ennek a szellemiségnek – mondta Szász Jenő, hozzátéve, a foglalkoztatás is fontos kérdés, olyan programokat, együttműködési lehetőségeket kell teremteni, amely mankó lehet minden a határon túli és inneni magyarnak.

Czomba Sándor kifejtette: szeretnék segíteni, hogy a határon túli magyar szakképző iskolákban magyar nyelvű szakkönyvekből oktathassanak. A 490 féle, összesen mintegy 100 ezer tankönyvről elmondta, hogy azok az idei képzési jegyzékben bár nem szerepelnek, Magyarországon is ezeket használták eddig, és azok a szakmai alapvetések, amelyeket a könyvek tartalmaznak, időtállók.

Forrás: reggeliujsag.ro

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025