Padányi Viktor író, történész soraival kezdte a megemlékezést Csapó György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet erdélyi származású munkatársa a Batthyány-örökmécsesnél, felidézve az 1920. június 4-i budapesti történéseket: „… E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig… és akkor megkondultak a harangok. … Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, melynek felső sarkában még ez a név állt: „A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”, és felakasztotta a térképállványra … kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: „Consummatum est”. Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégyéves magyar fiú. A Golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább. Leborultunk a padokra és lekezdünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztülfeszítésének a napja volt, 1920. június 4. Péntek…”
Dr. Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási igazgatója a szégyenteljes és igazságtalan esemény magyar társadalomban uralkodó sokféle emlékezetéről és értelmezésről tartott előadást, és – Padányi Viktor szavaihoz is kapcsolódva – Krisztus keresztútjához hasonlította a magyarság 1918 és 1920 közötti történéseit. Kiemelte ugyanakkor annak fontosságát, hogy nem csak hátra, hanem előre is kell tekintenünk, melyet egyedül talán az Orbán Viktor miniszterelnök vezette jelenkori magyar kormány ismert fel először. Az NSKI igazgatója gondolatait végül Karinthy Frigyes kisfiának írt soraival zárta: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
A Batthyány-örökmécsesnél zajló megemlékezés végén Csonka Ákos, az NSKI felvidéki munkatársa Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele! című költeményét szavalta el, majd – a nemzeti összetartozást kifejezve – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és a diaszpórában született munkatársai – Szász Jenő elnök vezetésével – elhelyezték az emlékezés koszorúit a gróf Batthyány Lajos tiszteletére állított emlékműnél, valamint Nagysándor József honvéd vezérőrnagy – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában található – emléktáblájánál.
Az Intézet munkatársai ezt követően részt vettek a Hősök terén, a Magyar Teátrumi Társaság által szervezett megemlékezésen, ahol száz táncos közös, élőzenével kísért néptánc előadásával emlékeztek meg a száz évvel ezelőtti eseményekről. A rendezvény végeztével Szász Jenő, az NSKI elnöke megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját.
A budapesti megemlékezések mellett, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet külhoni munkatársai Székelyudvarhelyen, a Szász Jenő polgármestersége alatt visszaállított Millenniumi Emlékoszlopra is elhelyezték az emlékezés koszorúját.
