Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > XXII. Lakiteleki Filmszemle

XXII. Lakiteleki Filmszemle

2023. november 15-17. között került megrendezésre a Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékének ajánlott XXII. Lakiteleki Filmszemle. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet hagyományos partnere a rendezvénynek, a szakmai zsűriben intézetünket munkatársunk, Matkovics Annamária színművész képviselte.

A filmszemle a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület közös szervezésében valósult meg.

A Sára Sándor emlékezetére meghirdetett XXII. Lakiteleki Filmszemlére két kategóriában lehetett nevezni: Művelődés-hungarikumok, helyi értékek a Kárpát-medencében, valamint a 18 év alatti fiatalok mobiltelefonnal készített Most mutasd meg! – helyi értékek a településemen és környezetemben témakörben. A felhívásban kiírt határidőig a Kárpát-medencéből 118 alkotás érkezett, az előzsűri döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 43 alkotás került be. 

A díjakat Lezsák Sándor, József Attila-díjas író, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Buglya Sándor, a zsűri elnöke, Sára Balázs, a zsűri társelnöke, V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja, Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, illetve a zsűri további tagjai adták át.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125.000 forintos különdíját és a Neumann Lapkiadó által felajánlott egyéves Eurázsia magazin előfizetését a „Megmozdul a föld” című, a marosvásárhelyi Miholcsa Gyula rendezte alkotás kapta.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125.000 forintos különdíját és a Kairosz Kiadó könyvcsomagját a  „Hangszerhúrok, sorsfonalak” című, a székelyudvarhelyi Fábián Andor rendezte alkotás kapta.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125.000 forintos különdíját és Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a „Csillagösvényen” című, a székelyudvarhelyi Száva Enikő rendezte alkotás kapta.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 125.000 forintos különdíját az „Akácfa a sziklában” című, a csapi K. Debreceni Mihály rendezte alkotás kapta.

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025