Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > 2015

Hírarchívum - 2015

2015. december 23.

Kutatás-fejlesztés és innováció a turizmusban



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet új kiadványt indított útjára a Nemzetstratégiai Akadémia égisze alatt Kutatás-fejlesztés és innováció a turizmusban címmel. Az időszakosan megjelenő online szakmai kiadvány a turizmushoz és határterületeihez kapcsolódó innováció bemutatásának teret adva, a szakmai jó gyakorlatokat és K+F+I témákat kívánja a turisztikai szakemberek számára – és velük együttműködésben – összegyűjteni és megjelentetni. 


tovább » 

2015. december 22.

Minden magyar felelős minden magyarért!



Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2015. december 15-én ünnepélyes keretek között mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt fél évben hozzájárultak nehéz sorsú kárpátaljai nemzettársaink megsegítéséhez. A rendezvényen Szász Jenő és Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és elnökhelyettese is oklevelet vehetett át Borbély Lénárdtól, Csepel polgármesterétől. 


tovább » 

2015. december 17.

Vajdasági Csend: Zsáki István délvidéki festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A 2015-ös esztendőben utoljára nyitotta meg kapuit a Kárpát-haza Galéria, ahol ezúttal Zsáki István délvidéki festőművész „Vajdasági Csend” című tárlatát mutatta be a budapesti közönségnek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. 


tovább » 

2015. december 16.

A Regionális Gazdaságtan Kihívásai - konferencia Szabadkán



A szabadkai székhelyű Regionális Tudományi Társaság – alapításának tizedik évfordulója alkalmából – egy napos nemzetközi konferenciát rendezett 2015. december 10-én a Kárpát-medencei regionális gazdaságtan kihívásait állítva tanácskozásának középpontjába. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet társrendezőként kapcsolódott be, illetve munkatársai révén a szakmai munkából is kivették a részüket. 


tovább » 

2015. december 15.

Adakozni öröm és jónak lenni jó!



Péntek este megtelt a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Ház nagyterme: az asztalok mellett a hajdúváros vállalkozói, intézményvezetői, nagylelkű adakozói foglaltak helyet, akik az elmúlt évekhez hasonlóan felvállalták a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott gyermekotthon megsegítését. Az idei est díszvendégei Főtiszteletű Csűry István püspök, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Fráter Olivér voltak.


tovább » 

2015. december 15.

Ingyenes érettségifelkészítő-sorozat Erdélyben a 2015–2016-os tanulmányi évben



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – együttműködésben a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központtal, a csíkszeredai Fidelitas Egyesülettel és a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvánnyal – számos székelyföldi települést és a Bihar megyei Nagyszalontát érintő ingyenes érettségifelkészítő-sorozatot indít román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a 2015–2016-os tanulmányi évben.


tovább » 

2015. december 15.

„Jankó története” a Fehér megyei szórványban



Identitáserősítő programsorozatát folytatja a „Magyar gyermek magyar iskolába” című mintaprojektje keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az erdélyi mélyszórvány olyan településein, ahol veszélyeztetett a magyar oktatás jövője, és ahol a gyermekek ritkán, vagy egyáltalán nem részesülhetnek magyar kulturális élményben.


tovább » 

2015. december 15.

Matolcsy: létre kell hozni a Kárpát-medencei innovációs térséget!



A Kárpát-medencei innovációs térség létrehozása biztosíthatja a térség további, megfelelő fejlődését Matolcsy György szerint, aki ebben szerepet biztosítana a kis- és középvállalkozásoknak, egyetemeknek, gazdasági és kereskedelmi kamaráknak is.


tovább » 

2015. december 12.

Mikulásjárás Székelyföldön is



Az Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően, miszerint Magyarország felelősséget visel a külhoni magyar közösségek iránt, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén is folytatta a korábbi években megkezdett év végi ajándékcsomagok szétosztását. 


tovább » 

2015. december 9.

Mintaoktatási projekt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet olvasatában a nemzet újraegyesítésének elengedhetetlen feltétele a Kárpát-medence egységes társadalmi térként való kezelése, ennek összes gazdasági, kulturális és oktatási vonatkozásaival egyetemben. 


tovább » 

2015. december 8.

XIV. Országos Turisztikai Desztináció Menedzsment konferencia



A 2015. december 3-a és 4-e között, Gyula városában megrendezett XIV. Országos TDM konferencián 175 fő anyaországi és határon túli magyar tag vett részt. A konferencia fókuszában a TDM szervezetek támogatására 2015 novemberében megjelent pályázatok, valamint az előkészítés alatt álló szakmai fejlesztések álltak, majd szakmai kerekasztal beszélgetés következett. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Horkay Nándor, dr. Tőzsér Anett és Bánhidai Csilla képviselte.


tovább » 

2015. december 7.

Számítástechnikai szaktantermet és több száz Mikulás-csomagot adott át az NSKI Kárpátalján



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával korszerűen felszerelt iskolai számítástechnikai szaktantermet és több száz Mikulás-csomagot adott át pénteken Beregszászon Szász Jenő, az NSKI elnöke.


tovább » 

2015. december 7.

Eltérő eszközökkel, de azonos hittel láttatott Boldogasszony



Nagy érdeklődés mellett nyitották meg vasárnap, a Szent Miklós-búcsú napján a székelyudvarhelyi Márton Áron Ifjúsági Házban a Boldogasszony kiállítást.


tovább » 

2015. december 7.

Magyar Diaszpóra Tanács és Magyar Állandó Értekezlet



A Magyar Diaszpóra Tanács, illetve a Magyar Állandó Értekezlet 2015. évi üléseiről egyaránt elmondható, hogy sikeres volt, hiszen mindkét konferencia zárónyilatkozatát egyhangúan fogadták el a résztvevők. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mindkét ülésen részt vett, és a magyar diaszpóra tagjai előtt rövid felszólalásban ismertette az intézet Diaszpóra Ösztöndíj Programját.


tovább » 

2015. december 7.

József Attila-emléknap Ferencvárosban



Ferencváros Önkormányzata 2015. december 3-án egész napos programsorozattal emlékezett meg a kerület szülöttjéről, József Attiláról, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjáról halálának 78. évfordulóján. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és Ferencváros Önkormányzata között az évforduló alkalmával kiírt pályázatok határon túli terjesztése kapcsán már kialakult az együttműködés, amely a későbbiekben újabb tartalommal tölthető meg a kerület testvérvárosi kapcsolatainak terén. 


tovább » 

2015. december 6.

VI. Extractum Pharma Kárpát Kupa



Dunaszerdahelyi győzelemmel végződött a VI. Extractum Pharma Kárpát Kupa december 6-án vasárnap a csepeli Nagy Imre ÁMK Tornacsarnokában. A döntőt a Csepel Utánpótlás Sportegyesület focicsapata játszotta a felvidékiekkel, melyet kemény küzdelemmel nyert meg a címvédő Dunaszerdahely csapata.


tovább » 

2015. december 1.

VI. Székelyföldért Teremlabdarúgó Torna



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Labdarúgó Torna égisze alatt megszervezett VI. Székelyföldért Labdarúgó Torna küzdelmeinek lehettek szemtanúi advent első hétvégéjén a Diósdra látogató sportbarátok. A DNS Sportközpont műfüves pályáin megrendezett torna immár hatodik alkalommal mélyítette el a jelenlévőkben a Kárpát-medencei magyar összetartozás gondolatát a labdarúgás közösségépítő ereje által.


tovább » 

2015. december 1.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NSKI és az EMET



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2015. december 1-jén stratégiai együttműködési megállapodást kötött, melynek elsődleges célja a Kárpát-medence egységes gazdasági, kulturális és oktatási térként kezelése, valamint e nemzeti integrációt szolgáló folyamatban a magyar nemzeti közösségek aktív részvételének biztosítása.


tovább » 

2015. november 30.

Falevelek lehullottak - I. Világháborús Konferencia



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, valamint az NSKI-Őrvidék Ház - a Nagy Háborús Emlékév 2015 rendezvénysorozat részeként - Szombathelyen rendezte meg azt az I. Világháborús konferenciát, melynek védnökei Hende Csaba országgyűlési képviselő és Szász Jenő, az NSKI elnöke voltak.


tovább » 

2015. november 30.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet belső szakmai továbbképzése



A Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek lehetősége nyílt arra, hogy 2015-ben, a közszolgálati továbbképzési rendszer keretében – pilot projektként – munkatársainak belső továbbképzés-sorozatot tartson.


tovább » 

2015. november 27.

A globális migráció kihívásai



A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, 2015. november 16-17-én az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és az MTA TK Kisebbségkutató Intézet közös konferenciát szervezett „Globális migrációs folyamatok és Magyarország - Kihívások és válaszok” címmel, amelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is képviseltette magát.


tovább » 

2015. november 26.

Kárpát-haza Galéria: Lázár Tibor Pannon pop című kiállításának megnyitója



Délvidéki festőművész alkotásait mutatja be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Galéria legújabb kiállítása. Lázár Tibor Forum Képzőművészeti Díjas alkotó Pannon pop című tárlata november 25-én nyitotta meg kapuit a budapesti közönség előtt. 


tovább » 

2015. november 25.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Birkózó Szövetség



Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Birkózó Szövetség, melynek célja, hogy a Kárpát-medencei szintű sporttevékenység szervezése és megvalósítása révén erősítsék a nemzeti összetartozást és elősegítsék a nemzeti integrációt. 


tovább » 

2015. november 25.

Kárpát-haza Labdarúgó Torna



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Labdarúgó Torna égisze alatt 2015. november 28-29-én, a diósdi DNS Sportközpontban kerül sor a VI. Székelyföldért Teremlabdarúgó Torna küzdelmeire, amelynek keretében két – a VI. Székelyföldért Kupa, illetve a VI. Autonómia Kupa –, majd vigaszágon újabb  két – az I. Nemzeti Összetartozás Kupa, valamint az I. Kárpát-haza Kupa – trófea kerül kiírásra.  


tovább » 

2015. november 16.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet pályázatot hirdet személyi asszisztens/titkársági- és iratkezelési munkakör betöltésére



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Koordinációs Főosztályán személyi asszisztens/titkársági- és iratkezelési munkatársi munkakör betöltésére.


tovább » 

2015. november 16.

Sepsiszentgyörgyön a Boldogasszony kiállítás



A csíksomlyói Mária kegyszobor megalkotásának ötszázadik évfordulójára hirdetett Mária-év alkalmából megálmodott Boldogasszony kiállítás-sorozat Csíkszereda, Gyimesfelsőlok és Gyergyószentmiklós után újabb erdélyi helyszínére érkezett. November 12-én Sepsiszentgyörgyön nyitotta meg kapuit a tárlat, amely  ötvenöt kiemelkedő Kárpát-medencei magyar kortárs művész Szűz Mária ábrázolását mutatja be. 


tovább » 

2015. november 12.

Mécs László emlékmise Pannonhalmán



Záróakkordjához érkezett a Mécs László emlékév keretében vegbemenő programsorozat. Az emlékévet a Nagykapos és Vidéke Társulás hirdette meg, melyet felkarolt és társult hozzá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Szász Jenő, elnök pedig védnökséget vállalt felette. „Próbáljuk megkeresni azokat a fogódzókat, kapaszkodókat, amibe nemcsak a külhoni magyar testvéreink, hanem az egész magyar nemzet kapaszkodhat. Én azt gondolom, hogy Mécs László több okból ilyen. Az élet egyik legszentebb küldetésének tesz eleget. S mint olyan, mindannyiunk számára világító jel" – mondta el az NSKI elnöke.


tovább » 

2015. november 6.

Lipcsey György felvidéki szobrászművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott képzőművészeti kiállítótér, a Kárpát-haza Galéria idén tízedik alkalommal nyitotta meg kapuit november 5-én, ezúttal egy Felvidékről érkezett Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, Lipcsey György munkáit tárva a budapesti közönség elé. 


tovább » 

2015. november 5.

Székelyföldi és vajdasági asztaliteniszezők Szombathelyen



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Asztalitenisz Szövetség 2015. július 1-jén kötött stratégiai megállapodásának értelmében a két szervezet - a Kárpát-medencei szintű sporttevékenység szervezésében való együttműködés révén - a nemzeti összetartozást és a nemzeti integráció erősítését tűzte ki célul.


tovább » 

2015. november 2.

Konferencia Urmánczy Nándor halálának 75. évfordulója alkalmából



Urmánczy Nándor országgyűlési képviselő halálának 75. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát október 31-én Maroshévízen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Veritas Történetkutató Intézet és a dr. Urmánczy Nándor Egyesület.


tovább » 

2015. október 29.

„Kora hídembere volt gróf Esterházy János”



Esterházy János emlékére rendezett konferenciát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Rákóczi Szövetség Vas megyei szervezete 2015. október 28-án, az Őrvidék Házban. A XX. századi mártírsorsú politikus a felvidéki magyarság szellemi vezetője volt, s bár meghurcolták, elvei mellett mindvégig kitartott. Kilenc előadás hangzott el: felidézték a gróf életútját, politikai pályáját, a kisebbségi sorban élő magyarság múltját és jelenét.


tovább » 

2015. október 23.

Szász Jenő: a nemzeti történelmet nem elég tanítani



A nemzeti történelmet nem elég tanítani, eszméinek követésére a fiatalokat nevelni kell - mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a budapesti Bem József-szobornál tartott koszorúzási ünnepségen csütörtökön.


tovább » 

2015. október 23.

Másodszor vett részt az NSKI a „Margó” esettanulmány-készítő verseny lebonyolításában



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai immár második alkalommal vettek részt a Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete és az Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány (ÉMORKA) által idén már ötödik alkalommal megrendezett Margó esettanulmány-készítő verseny lebonyolításában. A rendezvénysorozat célja a hallgatók tudásának elmélyítése, közösségi felelősségtudatának erősítése és tudásuk megmérettetése révén a helyi fejlesztésbe bevonható energiák felerősítése.


tovább » 

2015. október 21.

Kárpát-medencei együttműködés a turisztikai- és az agrármarketing területen is



Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Turizmus Zrt.  A megállapodást Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese írták alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. A két szervezet együttműködése újabb lépés egy Kárpát-medencei, az élet minden területét felölelő közös tér kialakítása felé.


tovább » 

2015. október 21.

Minden magyar felelős minden magyarért



2015. október 20-21. között Borbély Lénárd csepeli polgármester, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese és Szentkirályi Aladár, a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója részvételével egy delegáció utazott az erdélyi Magyarköblösre és Kidére, a  helyi magyar közösségek támogatása céljával.


tovább » 

2015. október 21.

Tóth Tímea felvidéki festőművész képeiből nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában



Tóth Tímea felvidéki festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás kedden a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria eseménysorozatának keretében.


tovább » 

2015. október 21.

Megalakult a Székelyföldi TDM Szövetség



2015 október 16-án, Árkoson megalakult a székelyföldi turizmus fejlesztését támogató Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség.


tovább » 

2015. október 20.

Megnyílt a Két határon túl című kiállítás Szabadkán



Két határon túl címmel felvidéki magyar képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a szabadkai Városházán. A kiállítók között festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek és építészek is szerepelnek. A megnyitón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mondott ünnepi beszédet.


tovább » 

2015. október 20.

Megújult a Néprajzi Múzeum állandó kiállítása



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Néprajzi Múzeum között létrejött stratégiai együttműködés keretében újult meg a Néprajzi Múzeum állandó kiállítása, amely 2015. október 19-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.


tovább » 

2015. október 16.

Megnyílt a Boldogasszony kiállítás a Gyergyószentmiklósi múzeumban



Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum.


tovább » 

2015. október 16.

Böjte Csaba árvái a Nyirő-lakban – Kettős házavatás Székelyzsomboron



Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyirő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese szerint a két épület megőrzése a magyar jövőt szolgálja.


tovább » 

2015. október 15.

II. Csepeli Hungarikum Fesztivál



2015. október 11-én immár második alkalommal került megrendezésre a Csepeli Hungarikum Fesztivál. A fesztivál célja az értékátörökítés és az őseink által hátrahagyott különlegességeink bemutatása mellett a nemzeti identitástudat, valamint a nemzeti összetartozás erősítése volt. A rendezvényen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is képviseltette magát Fráter Olivér elnökhelyettes vezetésével.


tovább » 

2015. október 12.

„Halálra ítélt álomból is születhet élet” – Magyar Napok az erdélyi mélyszórványban



2015. október 10-11-én harmadik alkalommal rendezett magyar napokat az erdélyi mélyszórványban Tür és Küküllőszög magyar közössége. Egy újabb álom megvalósulását ünnepelhette a közelmúltban sokak által még „halálra ítélt” közösség: a tavaly felavatott Magyar Ház mellett idén megnyitotta kapuit a néprajzi múzeum és a magyar könyvtár, valamint a szabadtéri műsorok és előadások számára elkészült egy szabadtéri színpad is.


tovább » 

2015. október 12.

Csepeli látogatás Kárpátalján



Szinte napra pontosan három hónappal a Csepel Önkormányzata által kárpátaljai magyar települések megsegítésére felajánlott 10 millió forintos adomány átadását követően 2015. október 8-9-én ismét Kárpátaljára látogatott a XXI. kerületi önkormányzat delegációja. A Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Németh Szilárd országgyűlési képviselő vezetésével érkező delegáció tagja volt Fráter Olivér – a kezdeményezést szintén támogató – Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese is.


tovább » 

2015. október 8.

Őszi Hadjárat Szentegyházán



Idén – október 3. és 5. között – tízedik alkalommal szervezték meg az Őszi Hadjárat nevű hagyományőrző rendezvényt Szentegyházán. Az idei rendezvény fővédnöke Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár volt, a pénteki szentmisét követően Szász Jenő, az NSKI elnöke és Rusz Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet.


tovább » 

2015. október 6.

Szász Jenő: a magyar szívvel véghezvitt tett példája az aradiaké



Az aradi vértanúk példája mutatja, hogy még az adottságként örökölt állapotnál, az anyanyelvnél és a magyar származásnál is van több: a cselekedet, a magyar szívvel véghezvitt tett és ha szükséges, a legnagyobb áldozat meghozatala - jelentette ki Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke az aradi vértanúk tiszteletére rendezett konferencián.


tovább » 

2015. október 4.

Rétvári Bence: A nemzet lelkével is kell törődni



„A magyar emberek hányatott lelkületű közösségben élnek”

 

Megkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat háromnapos hálózatépítő konferenciája pénteken Berekfürdőn. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a megnyitó áhítat után azt mondta: a 20. századi magyar történelem rendkívül hányattatott volt. Az államtitkár az alaptörvényt idézte, amely szerint Magyarországnak lelki megújulásra van szüksége. A rendezvényen köszöntőt mondott Fráter Olivér, az NSKI elnök­helyettese.


tovább » 

2015. szeptember 30.

A Rákóczi Szövetség vezetőképzője Visken



A Rákóczi Szövetség 2015. szeptember 25-27. között tizennyolcadik alkalommal tartotta meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét, ezúttal a kárpátaljai Visken. A háromnapos esemény célja a Rákóczi Szövetség kárpátaljai tagszervezetei közötti kapcsolatépítés elősegítése, a vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése, a hatékonyság-javítás és a tartalmas, jó hangulatú együttlét volt. A rendezvényen 11 kárpátaljai magyar tannyelvű iskola több mint 50 tanára és diákja képviseltette magát. 


tovább » 

2015. szeptember 30.

Szobrot avattak Nagykaposon a Mécs László Emlékév keretében



Tudományos konferenciával és szoboravató ünnepséggel folytatódott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében zajló Mécs László Emlékév. A két világháború között szolgáló papköltő tiszteletére tartottak rendezvényt szeptember 26-án Nagykaposon.


tovább » 

2015. szeptember 25.

„A stílus kérdései a nyelv-és nemzetstratégiában” konferencia



„A stílus kérdései a nyelv- és nemzetstratégiában” címmel rendezett közös konferenciát a 90 éves Szathmári István professzor tiszteletére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet szeptember 23-án az ELTE-BTK Kari tanácstermében. 


tovább » 

2015. szeptember 24.

Kákonyi Csilla erdélyi festőművész tárlata a Kárpát-haza Galériában



Szerdán este nyílt meg Kákonyi Csilla erdélyi festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galéria idei tizenharmadik, összességében pedig már a huszonötödik rendezvényeként. 


tovább » 

2015. szeptember 24.

XV. Lakiteleki Filmszemle



A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület tizenötödik alkalommal rendezte meg a Lakiteleki Filmszemlét. A Gaál István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, fényképész, operatőr emlékezetére megrendezett eseménynek a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet két filmalkotást részesített különdíjban.


tovább » 

2015. szeptember 24.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NSKI és a KRE



Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Károli Gáspár Református Egyetem 2015. szeptember 23-án. 


tovább » 

2015. szeptember 24.

Pléhkrisztus a debreceni Szent József Római Katolikus Gimnázium udvarán



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából napvilágot látott, Kozma Mihály által jegyzett Pléhkrisztus című kötet rendhagyó könyvbemutatójára került sor Debrecenben. A Szent József Gimnázium udvarán a szerző által állíttatott pléhkrisztust is felavatták. Szász Jenő, az NSKI elnöke, köszöntőjét követően „székely földet” helyezett el a feszület lábánál. 


tovább » 

2015. szeptember 23.

Átadták a Széchenyi Társaság díjait



Gróf Széchenyi István születésének 224. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen adták át hétfőn a Széchenyi Társaság díjait. A díjazottak között volt Intézetünk munkatársa Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke.


tovább » 

2015. szeptember 21.

Népviseletbe öltözött Homoród mente



Az oklándi egyházközség adott otthont a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében immár második alkalommal megrendezett Homoród menti népviseleti találkozónak szeptember 19-én.


tovább » 

2015. szeptember 16.

A Gyimesek mesebeli tájára érkezett a Boldogasszony kiállítás



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott nagyszabású Boldogasszony kiállítás legújabb helyszínére, a Gyimesek mesebeli tájára, történelmi környezetébe érkezett. 


tovább » 

2015. szeptember 16.

II. Magyar Népdal Napja



2015. szeptember 11. és 13. között került megrendezésre a II. Magyar Népdal Napja Martonvásáron, melyhez társszervezőként a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is csatlakozott.


tovább » 

2015. szeptember 16.

Néptáncpedagógus képzést indít a jászberényi Szent István Egyetem



Erdélyből, Moldvából, Felvidékről hagyományőrző népművészek és a tudományos élet kiemelkedő szakembereinek közreműködésével indít néptáncpedagógus képzést a Csángó Fesztivál Alapítvánnyal és Jászság Népi Együttessel közösen a jászberényi Szent István Egyetem.    


tovább » 

2015. szeptember 15.

Énlaka konferencia – ötödször



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2013-as indulásával egyidejűleg kapcsolódott be az Énlaka-programba, amelynek előzményei még a kilencvenes évekig nyúlnak vissza. 1994-ben kezdődött az autentikus székely gazdálkodó falu épített örökségének (lakóházak, gazdasági épületek, templom, temető) mentése és őrzése, s amelynek kimondott-kimondatlan célja a falu felvétele a világörökségi listára. Az Énlaka-konferenciasorozat V. rendezvénye a székelység zenei kultúrájának történeti mélységében való megismertetését tűzte ki célul.


tovább » 

2015. szeptember 15.

A falugondnoki hálózat Kárpát-medencei kiterjesztésének lehetőségeiről tanácskoztak Torockón



A Falugondnokok Vas és Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete és a Brassais Véndiák Alapítvány 2015. szeptember 8-a és 10-e között Torockón rendezett szakmai tanácskozást, amelyen a falugondnoki szolgálat Kárpát-medencei kiterjesztésének lehetőségeiről tanácskoztak az egybegyűltek. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet a Kutatási, Stratégiai és Koordinációs Igazgatóság részéről Schwarcz Gyöngyi osztályvezető képviselte.


tovább » 

2015. szeptember 10.

A föld mélyétől a csillagokig: Történelmi és geológiai túra a Balaton-felvidéken



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet „Magyar gyermek – magyar iskolába” című mintaprojektje keretében 2015. szeptember 6-9 között huszonhat, az erdélyi mély-szórványból származó diák és szüleik vettek részt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba szervezett kiránduláson. 


tovább » 

2015. szeptember 9.

Keresztyén Ifjúsági Sportnap Kárpátalján



A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) 2015. szeptember 5-én immár második alkalommal rendezte meg kárpátaljai magyar fiatalok számára a Tóháti Ifjúsági Keresztyén Sportnapot, mely kezdeményezéshez ezúttal társszervezőként a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is csatlakozott.


tovább » 

2015. szeptember 4.

A székely népzenéről és néptáncról tartanak konferenciát Énlakán



Az Énlaka-konferenciák V. rendezvénye a székelység zenei kultúrájának történeti mélységében való megismertetését tűzte ki célul. A 2015. szeptember 11-13-ig tartó konferencia előadói az eddigi kutatások eredményeit összegzik, valamint irányt szabnak az eljövendő tudományos és művészeti tevékenységnek. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében megvalósuló rendezvényen az NSKI két munkatársa, Bali János és Mihály János is tart előadást. 


tovább » 

2015. szeptember 3.

Kövér László nemzetpolitikai célkitűzésekről beszélt New Yorkban



 A nemzetpolitikában elérkezett az idő a határon túlra befektető magyar vállalkozók támogatására - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, amikor vasárnap este a New York-i Magyar Házban helyi magyar szervezetek képviselőivel találkozott. A találkozón részt vett Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is.  


tovább » 

2015. augusztus 31.

Megalakult a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület



Augusztus 30-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megalakult a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület. Az alapító tagok valójában évek óta zajló együttműködésének keretet adó szervezet célja elsősorban a magyarlakta térségek turizmusának fejlesztése a Kárpát-medencében.


tovább » 

2015. augusztus 31.

Magyarok Nagyasszonya kápolna a washingtoni bazilikában



Megáldotta a Magyarok Nagyasszonya kápolnát szombaton a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye Bazilikában Erdő Péter esztergom-budapesti és Donald Wuerl washingtoni érsek. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szent István zászlót ajándékozott a bazilikának. Az eseményen részt vett Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is.


tovább » 

2015. augusztus 27.

Szász Jenő: a magyarság jövője a Kárpát-medencében van



A magyarság jövője a Kárpát-medencében van - jelentette ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke szerdán Szentendrén, a 27. Kárpát-medencei főiskolástáborban tartott előadásában.


tovább » 

2015. augusztus 27.

Vendégház átadás Jánkmajtison



Vendégházat adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison 2015. augusztus 25-én. Az Agricolae Kft. által létrehozott épület – a már rendelkezésre álló szálláshelyekkel együtt – a cégcsoportnál dolgozó mintegy harminc kárpátaljai és tíz partiumi munkavállaló számára biztosít majd lakóhelyet. Az ünnepélyes átadón köszöntő beszédet mondott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, valamint Németh Szilárd és Tilki Attila országgyűlési képviselők.


tovább » 

2015. augusztus 25.

Megőrzés és megbecsülés - szombaton kezdetét vette az Interetno Fesztivál Szabadkán



Táncpanoráma, koncertek, népművészeti kirakodóvásár, borkóstoló, falatozás, játszóház és egyéb szórakoztató tartalmak várják az érdeklődőket a Népkör Magyar Művelődési Központ és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös szervezésében megvalósuló idei Interetno Fesztiválon.


tovább » 

2015. augusztus 25.

Kopjafa-avatás Törökbálinton



Az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének szervezésében került sor augusztus 21-én, a törökbálinti Szérűskertben Balassagyarmat, a Civitas Fortissima és Kercaszomor, a Communitas Fortissima hős polgárai tiszteletére állított kopjafa-avató ünnepségre, valamint Törökbálint és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata tizenöt éves évfordulójának megünneplésére.


tovább » 

2015. augusztus 21.

Márton Áron szobrot avattak Balatonalmádiban



A város Szent István-napi programsorozatában, csütörtökön délután leplezték le Túri Török Tibor: Márton Áron mellszobrát a „Kézfogás” Európa szoborparkban.


tovább » 

2015. augusztus 10.

A fiatalok mezőgazdasági perspektívái a Kárpát-medencében



Több mint hetven Kárpát-medencei gazda, mezőgazdasági szakirányon tanuló vagy tanulmányait befejező fiatal vett részt augusztus 7-e és 9-e között A fiatalok mezőgazdasági perspektívái a Kárpát-medencében című háromnapos konferencián Székelykeresztúron. A rendezvényen megnyitó beszédet mondott Molnár Miklós, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöki kabinetvezetője, valamint előadást tartott Csapó György, az NSKI osztályvezetője.


tovább » 

2015. augusztus 7.

Köszönet jár a magyarság kultúráját őrzőknek



Megkezdődött a Kárpát-Haza Magyar Konferencia

 

Köszönet jár mindazoknak, akik a magyarság kultúráját napjainkig őrzik, ápolják és továbbadják, hallatlan nagy szolgálatot téve ezzel az európai és az egyetemes kultúrának is - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a huszonötödik jászberényi Csángó Fesztivál keretében rendezett Kárpát-Haza Magyar Konferencia első napján, pénteken.


tovább » 

2015. augusztus 2.

Évek-Képek: Duncsák Attila felvidéki festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában



Duncsák Attila felvidéki festőművész különféle korszakaiban készült mintegy harminc alkotását mutatja be az a kiállítás, amely "Évek - Képek" címmel péntek este nyílt meg Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Galéria keretei között.


tovább » 

2015. július 29.

„Hazaérkezett” Boldogasszony-kiállítás



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a jubileumi Mária-év alkalmából életre hívott Boldogasszony kiállítás-sorozat – Budapest, illetve Ungvár és Beregszász után – Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban nyitotta meg kapuit. A kortárs módon újrafogalmazott Mária-ábrázolásokat bemutató képzőművészeti tárlat szeptember másodikáig látogatható.


tovább » 

2015. július 28.

A tények magukért beszélnek – Statisztika igazolja: 30%-kal többen tettek sikeres érettségit az NSKI felkészítője után



Sikeres volt az érettségi felkészítő-sorozat folytatása Székelyföldön, ezt igazolja a a statisztika is – értékelték az elért eredményt a felkészítő lebonyolítói. Hargita megyében a felkészítőn részt vevő tanulók 81%-a, Kovászna megyében pedig 93%-a tett sikeres érettségit.


tovább » 

2015. július 27.

A Kárpát-medencei magyarság hálózatosodása mentén van csak biztos jövőnk – szakmai műhelybeszélgetés Tusványoson



Az idei Bálványosi Szabadegyetem megnyitója utáni első szakmai műhely keretei között aktuális és sürgősen rendezésre váró témák kerültek az asztalra. "Úgy jönnek, mintha mennénk - Elvándorlás és bevándorlás: lehetőség vagy probléma?" címszó alatt Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár, Csáky Pál európai parlamenti képviselő és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke osztotta meg gondolatait szerda délelőtt Tusnádfürdőn. 


tovább » 

2015. július 21.

Először szerveztek strandvízilabda tornát Székelyudvarhelyen



A sportág népszerűsítése volt a célja annak a strandvízilabda tornának, amit a SEPTIMIA Szabadidőközpontban rendeztek hétvégén. A július 18-19-én ragyogó időben megtartott barátságos tornán négy csapat vett részt, a Sportliget S.E. Budapestről, a Transylvanian Owl's és a Mini-Max Sportklub Marosvásárhelyről, valamint az Egri Vízmű S.C. A torna fővédnöke dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja volt.


tovább » 

2015. július 17.

Kutatás, tanácskozás és szakmai kapcsolatépítés Felvidéken



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2015-ben kiemelt figyelmet fordít a felvidéki magyar fiatalok továbbtanulási szándékaira, célkitűzéseire és lehetőségeire. 2015 tavaszán kérdőíves felmérést végeztünk a felvidéki magyar középiskolás fiatalok körében. A még érettségi előtt álló fiatalokat továbbtanulási és munkavállalási terveikről, továbbá jövőbeli céljaikról kérdeztük. Az itt kapott eredményeket a felvidéki oktatási élet prominens szereplőivel, meghatározó alakjaival készített interjúkkal egészítjük ki.


tovább » 

2015. július 10.

Erdélyország az én hazám – Nyirő József életútja és helye a magyar irodalomban



Nyirő József életútjáról, munkásságáról és emlékezetéről tartottak fórumot péntek délután a III. Martosi Szabadegyetemen. A „székely apostol” hagyatékáról Medvigy Endre irodalomkutató és Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese beszélgetett. Az esemény házigazdája Varga Tibor, a Via Nova ICS elnökhelyettese volt.


tovább » 

2015. július 10.

Rákóczi az államférfi, Rákóczi a jelkép, Rákóczi a fejedelem



Ha valaki a közösség szolgálatát tartja a hivatásának, akkor annak végig ki kell tartani emellett – ezt Hende Csaba honvédelmi miniszter jelentette ki azon a csütörtöki tudományos konferencián, melyet II. Rákóczi Ferenc halálának 280. évfordulója alkalmából a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a Rákóczi Szövetséggel közösen szervezett a szombathelyi Őrvidék Házban.

 


tovább » 

2015. július 9.

A kegyelem pillanata... Boldogasszony kiállítás Beregszászon



Második állomására érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony című vándorkiállítás. A tárlat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében július 7-én nyílt meg Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiállítótermében.


tovább » 

2015. július 9.

Természetes régióink gazdasági felvirágoztatása a hatékony külpolitika és nemzetstratégia záloga



A III. Martosi Szabadegyetem megnyitóját követően a felvidéki oktatás helyzetéről beszélgettek a téma szakavatottjai, majd egy nemzetstratégiai gazdasági fórum folyt az Úszó színpadon. Ez utóbbin Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, illetve Duray Miklós, közíró, egyetemi docens osztották meg nézeteiket. A fórumot Csonka Ákos, a Via Nova ICS Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője irányította.


tovább » 

2015. július 8.

„Minden magyar felelős minden magyarért”



Orbán Viktor miniszterelnök korábban felhívást intézett a magyar önkormányzatokhoz, illetve a megyei jogú városokhoz, hogy lehetőségükhöz mérten támogassanak kárpátaljai magyar településeket, szolidaritást vállalva, és segítve az ott élő magyar lakosságot. Csepel önkormányzata az elsők között reagált a felhívásra, s 2015 márciusában a képviselőtestület úgy határozott, hogy tízmillió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet javaslatára esett az önkormányzat választása Beregsomra, Csonkapapira és a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolára - írja a Kárpátalja Ma.


tovább » 

2015. július 2.

Státusz, kedvezmény és állampolgárság – Interjú Szász Jenővel és Duray Miklóssal



A közelmúltban Veszprémben szervezett magyar nemzetpolitikai és nemzetstratégiai intézetek első tematikus találkozóján a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő kijelentette: ha másfél évtizede a magyar országgyűlés a magyar állampolgársági jog kiterjesztéséről szóló törvényt fogadhatta volna el a státusztörvény helyett, akkor ma lényegesen egyszerűbb lenne a helyzet...


tovább » 

2015. július 2.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Asztalitenisz Szövetség



A megállapodást Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Nátrán Roland a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke írta alá 2015. július 1-én, a Magyar Sport Házában. A két szervezet közös célja, hogy a Kárpát-medencei szintű sporttevékenység szervezése révén erősítsék a nemzeti összetartozást és elősegítsék a nemzeti integrációt.


tovább » 

2015. július 2.

„Palikatúrák” – Léphaft Pál délvidéki karikaturista kiállítása a Kárpát-haza Galériában



Léphaft Pál Forum képzőművészeti díjas délvidéki karikaturista alkotásaiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában 2015. június 30-án. A „Palikatúrák” című tárlat megnyitóján ünnepi beszédet mondott a kiállítás fővédnöke dr. Gerzsa István miniszteri biztos és védnöke, Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.  A tárlatot Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője nyitotta meg.


tovább » 

2015. július 2.

Szakmai kapcsolatépítés az erdélyi magyar tudományos műhelyekkel



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kutatási, Stratégiai és Koordinációs Igazgatóságának munkatársai szakmai kapcsolatépítés céljából folyó év június 22-26. között Kolozsvárra látogattak. A szakmai találkozókban gazdag néhány nap kiemelt célja volt a Kincses Kolozsvár 2015 kutatási projekt szakmai egyeztetése és elindítása.


tovább » 

2015. július 2.

A XII. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság labdarúgó döntői



2015. június 22-28. között immár XII. alkalommal kerültek megrendezésre az Aranycsapat Alapítvány szervezésében és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társrendezésében az Összmagyar Nemzeti Diáklabdarúgó Bajnokság magyarországi elődöntői és döntői. A rendezvény záró napján első ízben került lebonyolításra a külhoni régiók közötti Összmagyar Sárkányhajó Verseny.


tovább » 

2015. június 30.

Először rendeznek Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót



Erdélyi, Vajdasági és Felvidéki népzenészek is részt vesznek az I. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozón a Békéscsabához tartozó Mezőmegyeren a hét végén. A rendezvényen húsznál több népzenei együttes és néptánccsoport lép fel.


tovább » 

2015. június 29.

Galéria a magasban



Huszonhét anyaországi és székelyföldi művész alkotásaival nyílt meg vasárnap, június 28-án Atyhában, a Munkácsy-díjas Vinczeffy László képzőművész portáján egy rendhagyó kiállítás, amelyre a művész által életre hívott Kakasülő Galéria keretében került sor. Az esemény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt, a kiállítást Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta.


tovább » 

2015. június 29.

Múltidézés a jelen kihívásaival



Az erdélyi fül-orr-gégegyógyászat múltját elevenítették fel, és aktualitásait ismertették a hétvégén Hargitafürdőn tartott konferencián. Az esemény apropóját az adta, hogy idén száz éves Erdélyben a fül-orr-gégegyógyászat.


tovább » 

2015. június 26.

Szakmai műhelytalálkozó Átányban



2015. június 24-én került sor a „Kalákában a civilekért, a kultúráért és a helyi értékek megőrzéséért – Közösség- és gazdaságfejlesztés – Átány települési értékei” címet viselő szakmai műhelyfoglalkozásra Átányban. A rendezvényen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Sütő Attila és Horváth-Morber Janka vettek részt.


tovább » 

2015. június 25.

Gazdaságtervezési és fejlesztési munkacsoportok Székelyföldön



2015. június 22-én és 23-án, Székelyföld gazdasági fejlesztésének érdekében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) képviselői székelyföldi önkormányzati vezetőkkel találkoztak. A megbeszéléseken Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, Borboly Csaba és Incze Csongor, Hargita megye tanácsának elnöke és alelnöke, Péter Ferenc, a Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács elnöke, valamint több NSKI munkatárs is részt vett.


tovább » 

2015. június 25.

„Nemzetstratégiai” sikerek a kormánytisztviselői sport- és túranapon



A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kancellária Sport Egyesület idén Zánkán szervezte meg a kormánytisztviselői sport- és túranapot, melyen a Nemzetstratégai Kutatóintézet csapata is megmérettette magát.


tovább » 

2015. június 24.

Legyen Ön is az Ars Sacra Fesztivál szereplője!



A 2007-ben Budapesten elindult rendezvénysorozat az elmúlt évben már közel 60 000 résztvevővel, több tucatnyi helyszínen, több száz magas színvonalú rendezvénnyel várta vendégeit. A következő Ars Sacra Fesztivál 2015. szeptember 19. és 27. között kerül megrendezésre, Budapest mellett számos magyarországi és Kárpát-medencei településen.


tovább » 

2015. június 24.

Diákseregszemlét tartottak a jubileumi Versünnep Fesztivál szervezői



A hétvégén tartották meg a jubileumi Versünnep Fesztivál Diákseregszemléjét Budapesten. Az idén 10 éves Versünnep Fesztivál általános- és középiskolás versmondóinak gáláján a Kárpát-medencében megrendezett elődöntők legjobbjai léptek fel Budapesten.


tovább » 

2015. június 19.

Az NSKI kétmillió forinttal járult hozzá a csepeli diákok gyűjtéséhez, amellyel a kárpátaljai gyerekeket segítik



Példaértékűnek nevezte Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a csepeli általános iskolások kezdeményezését, hogy adományt gyűjtenek kárpátaljai társaiknak. A gyerekek 200 ezer forintot gyűjtöttek, a pénzt csütörtökön adták át jelképesen Borbély Lénárdnak (Fidesz-KDNP), a kerület polgármesterének.


tovább » 

2015. június 18.

Első külhoni állomására, Ungvárra érkezett a Boldogasszony kiállítás



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott nagyszabású Boldogasszony vándorkiállítás első külhoni helyszínére érkezett. Ungváron a Boksay József Megyei Szépművészeti Múzeumban június 17-én, helyi idő szerint 17 órakor ünnepélyes keretek között nyílt meg a tárlat. A kiállítás-sorozat fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. 


tovább » 

2015. június 15.

Együttgondolkodás nemzetstratégiáról és nemzetpolitikáról



A Veszprémi Főegyházmegye Érseki Hivatala adott otthont a Nemzetstratégai Kutatóintézet, a Pannon Egyetem és a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely által 2015. június 11-én megrendezett Együttgondolkodás a nemzetstratégiáról és a nemzetpolitikáról című konferenciának, melynek fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt. A veszprémi konferencia egy olyan rendezvénysorozat első eseménye, amelynek célja, hogy megteremtse a párbeszéd lehetőségét a nemzettel kapcsolatos tárgyköröket kutató kormányzati háttérintézetek, valamint a külhoni magyar szakértők és kutatók számára.


tovább » 

2015. június 11.

„Az ismeretlen ismerős” – Szabó Ottó felvidéki grafikus- és festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Galéria idei hatodik, összességében pedig már a tizennyolcadik kiállítójaként ismerhette meg a hazai közönség a Pro Cultura Hungarica Díjas felvidéki Szabó Ottó grafikus- és festőművészt, akinek „Az ismeretlen ismerős” című tárlata 2015. június 10-én nyitotta meg kapuit Budapesten, a nemzet fővárosában. 


tovább » 

2015. június 10.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a CÖF-CÖKA



Az egyezményt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke 2015. június 6-án írta alá Budapesten. A két szervezet együttműködési megállapodása újabb lépést jelent egy Kárpát-medencei, a társadalom minden területét felölelő közös tér kialakítása felé. 


tovább » 

2015. június 8.

Szórvány: menteni a menthetőt


Rostás Szabolcs írása a Krónika Online-on

„A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, az sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”


tovább » 

2015. június 8.

A Rákóczi Szövetség ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzője Visken



A Rákóczi Szövetség 2015. június 5-7. között tizenhetedik alkalommal tartotta meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét a kárpátaljai Visken. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkájáról és feladatairól Fráter Olivér, az Intézet elnökhelyettese tartott előadást.


tovább » 

2015. június 8.

„Határ minket el nem választ…”



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Ypsylon Média Kft. közös szervezésében, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából került sor június 3-án, Székelyudvarhelyen, illetve június 4-én, Sepsiszentgyörgyön a Székelyföld – Magyarország felnőtt barátságos futsal mérkőzésekre. A több mint tíz éves múltra visszatekintő barátságos mérkőzések sorozata – minden más sportágat megelőzve – 2004-ben indult útjára, célja pedig nem volt más, mint a nemzeti együvé tartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősítése.


tovább » 

2015. június 5.

„Magyar az, akinek fáj Trianon” – Illyés Gyula



Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező június 4-e 2010 óta nemzeti emléknap Magyarországon: a Nemzeti Összetartozás Napja. 2015. június 4-én Berettyóújfaluban is megemlékeztek a trianoni békeszerződésről. Az eseményen beszédet mondott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.


tovább » 

2015. június 3.

Szakáli István Loránd: Felelősséggel és hűséggel a Kárpát-medencében sikertörténetet csinálhatunk



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola társszervezésében megvalósult „A Kárpát-haza jövője” címet viselő konferencián előadást tartott Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, akit a magyarság jövőképéről és a hungarikumok szerepéről kérdeztünk. 


tovább » 

2015. június 1.

Kárpát-medencei Pedagógusnap, valamint Kopriva Attila és tanítványai kiállításának megnyitója az Óbudai Egyetemen



Az Óbudai Egyetem május 29-én ötödik alkalommal rendezte meg – a Kárpát-medencei felsőoktatás magyar képviselői részvételével – az EU-PED 2015 pedagógusnapi ünnepséget, mely egyrészt tiszteletadás a magyar nyelvű felsőoktatásban résztvevő pedagógusoknak, másrészt a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának kifejezése is. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese. 


tovább » 

2015. június 1.

Székelyföld-Magyarország felnőtt válogatott futsal mérkőzések



A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kerül sor június 3-án, Székelyudvarhelyen, illetve június 4-én, Sepsiszentgyörgyön a Székelyföld - Magyarország felnőtt barátságos futsal mérkőzésekre.


tovább » 

2015. május 30.

Balog Zoltán: "Nem adjuk fel a nemzet határok feletti békés újraegyesítését"



A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, egy emlékműavatáson.


tovább » 

2015. május 28.

„Az élet szebb velünk, mint nélkülünk”



Beszámoló a csíksomlyói zarándokútról

 

Idén is több százezer magyar érkezett Csíksomlyóra, hogy nemzetünk Nagyasszonyának oltalmát kérje. A Budapestről csütörtök reggel induló zarándokvonat késő éjjel ért Gyergyószentmiklósra, másnap bejárta a festői Gyimeseket, hogy eljuttassa a zarándokokat az ezeréves határra, Gyimesbükkre. Szombaton majd’ félmillióan gyűltek össze a somlyói nyeregben. A Jakubinyi György érsek által celebrált szentmise után a résztvevők pápai áldásban részesültek. A vasárnapi visszautazás előtt Gyergyószentmiklós főterén tartottak ünnepi szentmisét, ahol Böjte Csaba is szólt a megjelentekhez. A zarándoklaton a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai is részt vettek. A következőkben munkatársunk beszámolóját olvashatják.


tovább » 

2015. május 27.

Emléktáblát állítottak Keresztes Lajos tiszteletére Alsósófalván és Parajdon



2015. május 24-én, Pünkösd vasárnapján a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Birkózó Szövetség, az 1928-as amszterdami olimpiai játékok győztesének tiszteletére emléktáblát állított a birkózó bajnok szülőfalujában.


tovább » 

2015. május 26.

Duray Miklós: Rátaláltunk a helyes útra a Kárpát-haza újrateremtéséhez



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola társszervezésében megvalósult „A Kárpát-haza jövője” címet viselő konferencián részt vett Duray Miklós felvidéki politikus, közíró is, akit a Kárpát-medencei és azon belül a felvidéki magyarság helyzetéről, kilátásairól kérdeztük.


tovább » 

2015. május 26.

Megnyílt a Boldogasszony kiállítás a Várkert Bazárban



A Kárpát-medence és a diaszpóra kiemelkedő magyar művészeinek Szűz Mária ábrázolásait felvonultató Boldogasszony vándorkiállítás megnyitó rendezvényére 2015. május 20-án került sor a Várkert Bazárban. A tárlatot professor emeritus Fekete György nyitotta meg, valamint ünnepi beszédet mondott dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kiállítás fővédnöke Áder János köztársasági elnök. 


tovább » 

2015. május 20.

Negyedik alkalommal rendeztek magyar napokat Maroshévízen



A maroshévízi önkormányzat, az Alma Mater Egyesület, a Kemény János Gimnázium és Alapítvány, a Maroshévízi RMDSZ, valamint a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében jött létre a negyedik Maroshévízi Magyar Napok május 12-e és 17-e között. A rendezvényen Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázs politikai tevékenységéről tartott előadást.


tovább » 

2015. május 19.

Szórványoktatási stratégiai megfontolások



Az erdélyi Krónika napilap május 11-i lapszámában jelent meg Dr. Puskás Attila jegyzete a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási stratégiájáról.


tovább » 

2015. május 18.

Megjelent a Csíksomlyó Magazin 2015. évi lapszáma



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Excenter-Demo Stúdió Kft. közös kiadásában megjelent a Csíksomlyó Magazin 2015. évi lapszáma.


tovább » 

2015. május 18.

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál



Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségében zajló, idén első alkalommal megrendezett grandiózus nemzetközi természetfilm fesztiválra a határidőig 42 országból 424 film nevezett. Miután a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a Kárpát-medence összefüggő természeti környezetének és kulturális örökségének bemutatására, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiemelt szakmai közreműködőként csatlakozott a rendezvényhez.


tovább » 

2015. május 14.

Maroknyi székely legényke



Az elmúlt hetek-hónapok magyar jégkorongsikereihez csatlakozott az a huszonhárom piciny székely legényke is, akik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Programjának „színeibe” öltözve a Dél-Tirolban megrendezett „Igor Loro” kupán második helyezést értek el. 


tovább » 

2015. május 12.

A Kárpát-haza Jövője Konferencia



A jelenleg 12-12,5 milliós magyarság a legnagyobb nemzeti közösség a Kárpát-medencében, s mint ilyen, fontos, hogy a Kárpát-medencei fejlődés mozdonyává váljon – emelte ki Szász Jenő elnök, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola társszervezésében megvalósult „A Kárpát-haza jövője” címet viselő konferencián május 8-án, Kecskeméten. 


tovább » 

2015. május 11.

Balog Zoltán: „A Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar térnek kell tekinteni”



Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért - a szó legjobb értelmében - az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol - jelentette ki Balog Zoltán szombaton Szatmárnémetiben.


tovább » 

2015. május 9.

Felvidéki papi sorsok a XX. században – konferencia Ipolynyéken



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Ipolynyék Község Önkormányzatával, valamint a Pro Villa Nek Polgári Társulás társszervezésében –  Dombi Ferenc ipolynyéki kanonok munkássága előtt főhajtás jegyében – egyháztörténeti konferenciát rendezett Ipolynyéken, május 8-án  „A felvidéki magyar papi sorsok a hontalanság és a kommunizmus időszakában Csehszlovákiában” címmel. A konferenciát Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese és Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere nyitották meg.


tovább » 

2015. május 7.

Nagyszabású konferencia a Kárpát-haza jövőjéről



„A Kárpát-haza jövője” címmel nagyszabású konferenciát szervez a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola 2015. május 8-án Kecskeméten. 

A konferencia fővédnöke Matolcsy György , a Magyar Nemzeti Bank elnöke.


tovább » 

2015. május 6.

„Dobbal nem lehet verebet fogni”



2015. május 5-én Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Bárdos András vendége volt a Story4 csatorna 7/24 című hírműsorában. Az NSKI vezetője azokat az utóbbi időben szárnyra kapott híreszteléseket cáfolta, miszerint „nem tartja szerencsésnek, ha újságírók az intézet munkája felől érdeklődnek.”


tovább » 

2015. május 5.

Koszorúk és székely anyaföld az olimpiai bajnok Keresztes Lajos sírján



A Magyar Birkózó Szövetség koszorúját – a tisztelet és emlékezés jelét – Németh Szilárd, a szövetség elnöke, és Bacsa Péter ügyvezető alelnök helyezte el Keresztes Lajos, az 1928-as amszterdami olimpia könnyűsúlyú bajnokának sírján az Új köztemetőben, a sportember születésének 115. évfordulója alkalmából. A megemlékezésen részt vett Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese is. 


tovább » 

2015. május 4.

Sas Péter: „Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága”



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában megjelent, Áron püspök életét és munkásságát bemutató kiadvány a Kárpát-haza Könyvek sorozatának legújabb kötete. A könyv előszavát Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke jegyzik.


tovább » 

2015. május 4.

A magyar nemzet patrónusának kortárs olvasatai – Boldogasszony kiállítás a Várkert Bazárban



Május 9-étől látogatható a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony vándorkiállítás, annak első állomásán a Várkert Bazárban. A Kárpát-medence és a diaszpóra kiemelkedő magyar művészeinek Szűz Mária ábrázolásait felvonultató tárlat célja a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatása, az alkotók egyéni olvasatában való megjelenítése. 


tovább » 

2015. április 30.

Konferencia a felvidéki magyar papi sorsokról Ipolynyéken



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Ipolynyék Község Önkormányzatával, valamint a Pro Villa Nek Polgári Társulás társszervezésében szakmai konferenciát rendez Ipolynyéken. A május 8-án megvalósuló találkozó "A felvidéki magyar papi sorsok a hontalanság és a kommunizmus időszakában Csehszlovákiában" címet viseli.


tovább » 

2015. április 28.

„Turizmus a régiófejlesztés szolgálatában” – Az Orbán Balázs Akadémia első tudományos konferenciája



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a BGA Pro Transilvania partnerségével - „Turizmus a régiófejlesztés szolgálatában” címmel - nemzetközi tudományos konferenciát szervezett április 24–25-én, Székelyudvarhelyen. Az Orbán Balázs Akadémia konferenciasorozatának első rendezvényén magyarországi és helyi turisztikai szakemberek tartottak előadásokat.


tovább » 

2015. április 20.

Orbán Balázs Emlékünnepség Székelylengyelfalván, Szejkefürdőn és Székelyudvarhelyen



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Orbán Balázs Alapítvány által szervezett kétnapos rendezvény-sorozat második napján, vasárnap délelőtt Orbán Balázs lengyelfalvi emlékházánál leleplezték az NSKI által adományozott emléktáblát és a Berettyóújfalu önkormányzata által adományozott domborművet.


tovább » 

2015. április 20.

Megalakult a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat



2015. április 18-án, a Kárpát-medencei önkéntes tűzoltók szarvasi konferenciáján felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és magyarországi résztvevőkkel megalakult a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat.


tovább » 

2015. április 20.

Orbán Balázs Tudományos Konferencia Székelyudvarhelyen – Szász Jenő bejelentette az Orbán Balázs Akadémia megalapítását



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány kétnapos rendezvény-sorozatot szervezett a „legnagyobb székely” halálának 125. évfordulója alkalmából. Szombaton, április 18-án, 10 órától került sor arra a tudományos konferenciára, amely Orbán Balázs életének és munkásságának tudománytörténeti, kulturális, oktatási és politikai jelentőségéről volt hivatott teljes körű képet adni a szépszámú résztvevőknek. A napot Pálúr János ünnepi orgonahangversenye zárta, amelyre a székelylengyelfalvi Római Katolikus Plébániatemplomban került sor.


tovább » 

2015. április 17.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet közleménye a Szórvány- és diaszpóra ösztöndíj kísérleti programmal kapcsolatban



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megütközéssel értesült az erdélyi Krónika napilapban 2015.04.14-én és a 2015.04.17-én megjelent írásokról, amelyekben a Nemzeti Összetartozás Bizottsági üléséről szóló MTI közleményt szándékosan félremagyarázva próbálja rangján aluli szintre alacsonyítani a szórvány- és diaszpóra ösztöndíj kísérleti program nemzeti ügyét. Az illetékesek, az érintettek és a közvélemény objektív tájékoztatása céljából a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a következő közleményt teszi közzé.

                                           


tovább » 

2015. április 17.

„Az idővonalak kereszteződése” – Bokotej András, kárpátaljai üvegművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában



Bokotej András, kárpátaljai üvegművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában 2015. április 15-én. „Az idővonalak kereszteződése” című tárlatot Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára nyitotta meg. Ünnepi beszédet mondott a kiállítás fővédnöke, Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára és védnöke, Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. 


tovább » 

2015. április 15.

„Egységes térségnek kell tekinteni a Kárpát-medencét”



Kárpát-medencei szintű erőforrás egyesítés lehetőségéről, összehangolt Kárpát-medencei hálózatok építéséről és európai uniós források felhasználásáról beszélt Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemzeti integrációs és Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatója az M1 Ma Este című műsorában (Videó).


tovább » 

2015. április 15.

Kárpát-medencei Turisztikai Fórum Kehidakustányban



Kehidakustány adott otthont 2015. április 13-15. között a Kárpát-medencei Turisztikai Fórumnak. A rendezvény fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Kárpát-medencei gazdasági-turisztikai együttműködés lehetőségeiről tartott előadást.


tovább » 

2015. április 14.

Orbán Balázs Emlékünnepség



Orbán Balázs halálának 125. évfordulója alkalmából a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Orbán Balázs Alapítvány Emlékünnepséget rendez 2015. április 18-19-én. A változatos programok (tudományos konferencia, megemlékezés, hangverseny) három helyszínen –  Székelylengyelfalván, Szejkefürdőn és Székelyudvarhelyen – várják hétvégén az érdeklődőket. Az Emlékünnepség fővédnökei Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


tovább » 

2015. április 13.

Egységes oktatási és gazdasági térségnek kell tekinteni a Kárpát-medencét



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint egységes oktatási és gazdasági térségnek kell tekinteni a Kárpát-medencét. Erről Szász Jenő az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői budapesti ülésén beszélt, ahol szórvány-ösztöndíjprogramot is szorgalmazott.


tovább » 

2015. április 13.

Jubileumi Versünnep Fesztivál a Nemzeti Színházban



Kakasy Dóra kapta a költészet napjához kapcsolódó Versünnep Fesztivál abszolút fődíját szombaton este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán rendezett döntőben. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által közösen meghirdetett Versünnep Fesztivál célja segíteni a klasszikus és kortárs magyar költészet alkotásainak népszerűsítését, emellett felhívni a figyelmet a mindennapi versolvasás szükségességére.


tovább » 

2015. április 1.

Összetartozunk – sikeresen lezajlott a 15. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny



A 15. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny március 27-én került megrendezésre, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium közös szervezésében. A verseny fővédnöke az idei évben is Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.


tovább » 

2015. március 30.

Oktatás a 21. században – Határok nélkül



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. nemzetközi szakmai konferenciát szervezett 2015. március 26–27-én Debrecenben és Nagyváradon.


tovább » 

2015. március 26.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Óbudai Egyetem



Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Óbudai Egyetem 2015 március 25-én. A megállapodást Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora ünnepélyes keretek között írta alá az egyetemen.


tovább » 

2015. március 26.

Hazatérők csendje – Mezei Erzsébet kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Galéria idei harmadik, összességében pedig már a tizenötödik kiállítójaként ismerhette meg a nagyérdemű a Forum Képzőművészeti Díjas, délvidéki Mezei Erzsébet grafikusművészt, akinek Hazatérők csendje című tárlata 2015. március 24-én nyitotta meg kapuit Budapesten, a nemzet fővárosában. 


tovább » 

2015. március 24.

Megkezdődött a Magyar Napok rendezvénysorozat



Kiállításmegnyitóval és folyóirat-tanácskozással hivatalosan is megkezdődött a Magyar Napok. A rendezvénysorozat idén a nyugati magyar diaszpórát mutatja be. A veszprémi megnyitó vendége volt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


tovább » 

2015. március 23.

A sport, mint összekötő erő



A sport, mint összekötő erő címmel tartott tudományos konferenciát a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sportinnovációs Szakbizottsága 2015. március 19-én, a balmazújvárosi Semsey Kastélyban.


tovább » 

2015. március 23.

Díjátadó Magyarország Ungvári Főkonzulátusán



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Állam­titkársága ünnepi címer és zászló rajzpályázatot hirdetett a Kárpát-medencében, illetve a világban bárhol élő magyar diákok számára. 2015. március 19-én az Ungvári Magyar Főkonzulátuson adták át a kárpátaljai pályázók különdíjait.


tovább » 

2015. március 20.

Megalakult a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózata



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére, a Magyarországi Tűzoltó Szövetség szakmai támogatásával, a Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás közreműködésével – március 16-án, Nagykaposon, március 18-án pedig Bősön – alakították meg a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózatát. 


tovább » 

2015. március 17.

Magyar Címer és Zászló Rajzpályázat: Az egész Kárpát-medence magyar fiatalsága képviseltette magát



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága március 16-án, a Duna Palotában tartotta az általuk kiírt ünnepi címer és zászló rajzpályázat díjátadó ünnepségét. A kiírásra közel 4000 pályamunka érkezett.


tovább » 

2015. március 16.

Szász Jenő: a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb jelképe a magyar zászló és címer



A nemzeti imádság mellett a magyar nemzeti összetartozás legfontosabb jelképének nevezte a nemzeti zászlót és címert a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a magyar zászló és címer emléknapján rendezett konferencián, Szombathelyen. 


tovább » 

2015. március 16.

Indulj el egy úton... – Kallós Zoltán életmű kiállítás Szentendrén



Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum társszervezésében került sor a Kallós Zoltán: Indulj el egy úton… című kiállítás megnyitó ünnepségére március 12-én, Szentendrén. 


tovább » 

2015. március 15.

Március 15-ei megemlékezés Szalkszentmártonban



A március 15-ei megemlékezések sorából idén sem hiányozhatott a szalkszentmártoni ünnepség, hiszen két éven át a település adott otthont a Petrovics szülőknek. Lánglelkű költőnk Petőfi Sándor is alkotott itt. A megemlékezés egyik szónoka Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese volt.  


tovább » 

2015. március 9.

Vajdasági szervezet is támogatottja volt a II. Budapesti Székely Bálnak



Lőcsei Ilona: "A kapott segítség a szülőföldön maradásra kötelez bennünket"

 

Varga Gabriella interjúja a NapSziget online kulturális és művészeti magazinban Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökével és Lőcsei Ilonával, a hertelendyfalvai Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület titkárával.

 

 

A szándék, ami egy évvel ezelőtt létrehozta a Budapesti Székely Bált, nem volt más, mint hogy erőt, reményt és jókedvet merítsünk a távol élő testvérek találkozásából és együttlétéből - fogalmazta meg kezdeményezésük lényegét Szász Jenő. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hozzátette: ez a szándék idén a második alkalommal is teljesült, hiszen az eseményre nemcsak az anyaországból és Erdélyből, de Felvidékről és Kárpátaljáról is szép számban, sőt még a Vajdaságból is érkeztek vendégek. A II. Budapesti Székely Bál egyik támogatottja a Hertelendyfalvára az 1880-as években kitelepített bukovinai székelyek leszármazottait képviselő Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület volt. 


tovább » 

2015. március 9.

„Forradalomtól forradalomig” – Gábor Áronra emlékezve az erdélyi szórványban



Az erdélyi mélyszórványban élő, nemzeti identitásukért nap mint nap megküzdő magyarok számára fontos annak megtapasztalása és érzése, hogy az anyaország – az Alaptörvény szellemében – felelősséget visel irántuk. Jóllehet a végeken laknak, de nem mostohagyermekei, hanem szerves részei a nemzetnek.


tovább » 

2015. február 26.

Játék – Ifj. Habda László kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A 2015-ös év második kiállításaként nyílt meg az ifj. Habda László képeit felvonultató, Játék című tárlat 2015. február 25-én a Kárpát-haza Galériában. A március 18-ig megtekinthető kiállítás fővédnöke Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.


tovább » 

2015. február 26.

A Nagy Háború képei Csepelen



A székelyudvarhelyi Kováts család igazi képgyártó dinasztia. A legfiatalabb fotós, ifjabb Kováts Árpád, dédapja első világháborúban készült fényképeiből készült ötven darabos válogatását hozta el Csepelre. A család birtokában lévő fotográfiákból immár második alkalommal láthat kiállítást a kerület közönsége a Csepel Galériában. A február 25-én nyílt kiállítás megnyitóján Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese mondott beszédet.


tovább » 

2015. február 25.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az NSKI a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel



„A szorgos munkás hétköznapokat, a fiatal erdélyi értelmiségiek nemzeti ismereteinek gazdagítását és nemzeti felelősségtudatának erősítését”, közös kutatásokat, összehangolt projekteket szolgál az az együttműködési megállapodás, amelyet kedden írt alá Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora Marosvásárhelyen.


tovább » 

2015. február 24.

Orbán Balázs Emlékkonferencia áprilisban



Tudományos konferenciával és kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik a legnagyobb székelyre, Orbán Balázsra a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel (NSKI) partnerségben. A rendezvényen felidézik Székelyföld krónikásának szerteágazó munkásságát, illetve emléktáblát is elhelyeznek Orbán Balázs szülőházán.


tovább » 

2015. február 16.

Az Országgyűlés elnöke és a főpolgármester köszöntötte a II. Budapesti Székely Bál résztvevőit



Második alkalommal került megrendezésre a Budapesti Székely Bál. A szombati esemény résztvevőit Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester köszöntötte a Várkert Bazárban.


tovább » 

2015. február 13.

Folytatódnak a Mécs László Emlékév rendezvényei



A Mécs László Emlékév keretében tartottak megemlékezést az oroszlányi művelődési központban a költő születésének 120. évfordulója alkalmából. Az emlékév fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. 


tovább » 

2015. február 12.

Megalakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Mentorok Kollégiuma



Megalakult a vezető kormányzati, közigazgatási, rendészeti és honvédelmi szakemberekből álló Mentorok Kollégiuma a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A testület vezetőjének Gazsó L. Ferencet, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját választották meg. Mentor-oktatói címben részesült Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


tovább » 

2015. február 11.

Ünnepi rajzpályázat a magyar címer és zászló megünneplésére



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-hazában, illetve a világban bárhol élő valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.


tovább » 

2015. február 11.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NSKI és a SZIE



Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a gödöllői Szent István Egyetem 2015. február 10-én. Az együttműködés célja a Kárpát-medence egységes gazdasági, kulturális és oktatási térként kezelésének elősegítése, valamint e nemzeti integrációt szolgáló folyamatban a magyar nemzeti közösségek aktív részvételének biztosítása.


tovább » 

2015. február 9.

Egyházi közösségeket támogat a II. Budapesti Székely Bál



Varga Gabriella interjúja Szász Jenővel a Keresztény Életben

 

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2015. február 14-én a felújított Várkert Bazárban rendezi meg a II. Budapesti Székely Bált, amelyre székelyek, tiszteletbeli székelyek és a székelyeket tisztelők jelentkezését várják. Az intézet a tavalyi évhez hasonlóan a bál teljes bevételét jótékonysági céllal ajánlja fel, ezúttal négy székely közösségnek:


tovább » 

2015. február 6.

Jubileumi Versünnep Fesztivál indul



Idén 10 éves a VERSÜNNEP FESZTIVÁL, 225 éves a magyar nyelvű színjátszás, 100 éve született színészgenerációk meghatározó beszédtanára, Gáti József. 150 éves az SZFE, 110 éve született József Attila, 115 éve Márai Sándor. Ez alkalomból a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon 2015-ben jubileumi Versünnep Fesztivált rendez.


tovább » 

2015. január 30.

A legbátrabb város ünnepe Balassagyarmaton



A megszálló cseh katonaság 96 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeztek január 29-én Balassagyarmaton. A harcok eredményeként a Nógrád megyei város Magyarország része maradt. A település az Országgyűléstől 2005-ben kapta meg hivatalosan a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város címet. A városházán Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese tartott előadást Civitas Fortissima és előzményei címmel.


tovább » 

2015. január 22.

„Legendák földjéről” – Kopriva Attila kiállítása a Kárpát-haza Galériában



A Kárpát-haza Galéria idei első kiállítója Kopriva Attila kárpátaljai festőművész. A „Legendák földjéről” című tárlat megnyitó rendezvényére a Magyar Kultúra Napjának előestéjén, január 21-én került sor a Forrás Galériában.


tovább » 

2015. január 20.

Együtt szaval a nemzet



Az elmúlt évben első alkalommal megrendezett Együtt Szaval a Nemzet c. program beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hozzájárult nemzeti tudatunk erősítéséhez, a szavalás összekapcsolta a világ magyarságát, a fiatalok számára továbbította kultúránk Himnuszban testet öltő szellemi és történelmi értékeit. A világ több ezer magyar nyelvű települését figyelembe véve a programmal egy hosszú távú, nemzeti összetartást erősítő kezdeményezés indult útjára.


tovább » 

2015. január 19.

Mécs Lászlóra emlékeztek Hernádszentistvánon



Nagykaposi szervezetek megemlékezést rendeztek Mécs László szülőfalujában, a Kassa melletti Hernádszentistvánon január 17-én. A rendezvény apropóját a papköltő születésének 120. évfordulója adta. Mind kiderült, a két világháború közötti magyar vallásos líra népszerű egyéniségének emlékét szülőfaluja szlovák közössége is ápolja. A Mécs László Emlékév fővédnöke, Szász Jenő elnök üzenetét Csapó György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa tolmácsolta.


tovább » 

2015. január 16.

„Úton levő falvak” - Helyi gazdaságfejlesztési műhelynap Vajszlón



2015. január 16-án a vajszlói Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér felújított épületében került sor az ormánsági kezdeményezések bemutatását és a helyi polgármesterek és civilek együttgondolkodását segítő műhelynapra.


tovább » 

2015. január 13.

Székelyföldi nemzetközi repülőtér tanulmány



2015. január 13-án sajtótájékoztató keretében mutatta be Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a Cekend-tetőre tervezett székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát. A sajtótájékoztatón részt vett Mudra István repülőtér-fejlesztési szakértő és Benedek László kápolnásfalusi polgármester is.


tovább » 

2015. január 10.

A Csángó Rádió megmentéséért



A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberény várost a csángó kultúra megmentésének elkötelezett híveként, az anyaországtól elszakadt magyar ajkú települések közötti összekötő kapocsként is jegyzik. E mozgalom szellemében a nemzeti kultúránk megmentéséért folytatott küzdelem újabb állomása volt szombaton a moldvai Csángó Rádió megmentéséért rendezett jótékonysági nap. A rendezvény fővédnökei Kallós Zoltán, Kossuth-díjas folklorista és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke voltak.


tovább » 

2015. január 9.

Átvállalt felelősség



Rostás Szabolcs vezércikke az erdélyi Krónikában

 

A Bánság szerbiai részén élő román fiatalok szerbtanulását finanszírozza a román állam. Az állítás bizony meghökkentő – lenne, ha igaz lenne. De nem az.


tovább » 

2015. január 5.

Érettségifelkészítőt indított Székelyföldön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet



Az eddig legtöbb nehézséget okozó tantárgyakból, elsősorban román nyelv és irodalomból készíti fel érettségire a székelyföldi magyar fiatalokat az a program, amelyet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és partnerei indítottak útjára hétfőn Székelyudvarhelyen.


tovább » 

2022
2021
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2024