Esztergomba érkezett a Boldogasszony kiállítás, amelynek a Keresztény Múzeum ad helyet egészen december 31-éig. A megnyitó rendezvényen beszédet mondott Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere, Ft. Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott Esztergom-Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Tóth Norbert, a tárlat kurátora.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony kiállítás-sorozat 2015 óta eljutott Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Muravidék tájaira, valamint bemutatkozott Bécsben, Krakkóban és Częstochowában is. Idén az anyaország településein kerül kiállításra az ötvenöt kortárs magyar művész Mária-ábrázolását felvonultató tárlat.
Miután Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, Romanek Etelka, a város polgármestere fejezte ki köszönetét, amiért Szent István szülővárosában, Esztergomban is bemutatkozik a Boldogasszony kiállítás, majd felidézte, hogy államalapító királyunk volt az, aki Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Dr. Cserháti Ferenc beszédében kifejtette, hogy a magyarok nemcsak a Kárpát-medencében, de a diaszpórában is úgy érzik, Mária palástja alatt vannak. Mint mondta, a Szűz Mária kultusz mindig is nagyon erős volt Magyarországon, még a protestáns felekezetű Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is a Magyarok Nagyasszonya képmásával veretett pénzt.
A Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt Boldogasszony kiállítás-sorozat megszervezésével célunk a cselekvő igenre épülő megújulás – szögezte le Szász Jenő, hozzátéve, „igen a nemzet megmaradására és összetartozására, igen a keresztény hitre és értékrendnek a megélésére, bemutatására az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában.”
Tóth Norbert kurátor megnyitó beszédében kiemelte, hogy a kortárs alkotók Mária-ábrázolását felvonultató kiállítás küldetése, hogy körbejárja a Kárpát-hazát és hitben, felelősségben és hűségben megerősítse az őrt állókat ezekben az esztendőkben, és a világ minden részéről hazahívja elszakadt nemzettársainkat.
Az esztergomi megnyitó rendezvényen Pálmai Árpád, az Esztergomi Hittudományi Főiskola musica sacra tanára Mária-énekei emelték a színvonalat.