A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott nagyszabású Boldogasszony vándorkiállítás első külhoni helyszínére érkezett. Ungváron a Boksay József Megyei Szépművészeti Múzeumban június 17-én, helyi idő szerint 17 órakor ünnepélyes keretek között nyílt meg a tárlat. A kiállítás-sorozat fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
A Kárpát-medence és a diaszpóra ötvenöt kiemelkedő magyar művészének Szűz Mária ábrázolását felvonultató tárlat célja a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatása, az alkotók egyéni olvasatában való megjelenítése.
A Vándorkiállítás az anyaországból indult, június 7-ig volt megtekinthető a Várkert Bazár Déli Palotájában. Külhonban először Kárpátalján mutatkozik be, Ungvár után Beregszászra költözik, majd Erdély felé folytatja útját, majd - a tervek szerint három év múlva – az egész Kárpát-medencét és a nyugati magyar közösségeket bejárva tér vissza Budapestre.
Az ungvári kiállítás megnyitó rendezvényén részt vett a kiállító művészek közül Erfán Ferenc, a tárlatnak helyet biztosító múzeum igazgatója, valamint Kopriva Attila, Magyar László és Molnár János festőművészek. Köszöntőt mondott Bacskai József ungvári magyar főkonzul, ünnepi beszédet mondott Nm. és Ft. Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, majd Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is köszöntötte a résztvevőket. A kiállítást Erfán Ferenc nyitotta meg.
„Szent István népe több mint ezeregyszáz éve tisztelettel és gyermeki szeretettel, ragaszkodással fordul a Boldogasszony oltalmáért, a Szűzanya segítő közbenjárásáért, mint ahogyan teszik szomszédunkban, a háború és a gazdasági válság árnyékában élő ukrán testvéreink” – fejtette ki Bacskai József, aki kifejezte abbéli reményét, hogy a rendezvény is hozzájárul Ukrajnában a nyugalom megteremtéséhez, a népeink közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, amely közös európai célunk és érdekünk.
Az útravaló, amely a kiállítás üzenete is számunkra - fejtette ki Majnek Antal püspök - a következő: „amikor Kánában probléma merült fel a lakodalomban, az emberek Szűz Máriához fordultak a bajban, ő pedig Jézus felé irányította őket. Egyszerű iránymutatást adott, bármit mondjon fia, hallgassanak rá. Ez a helyzet a Mária-ábrázolások üzeneteivel is, ha azok Jézus felé vezetnek, biztosan hitelesek lesznek.”
A kiállítás meghívója