Sikeresen zárult a II. Kárpát-haza Galéria Alkotótábor Székelyföldön
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet immár második alkalommal rendezte meg a Kárpát-haza Galéria Alkotótábort a székelyföldi Deságban. A szeptember 16-22 között megszervezett táborra az anyaországból, illetve az elszakított nemzetrészekből huszonhárom magyar képzőművész érkezett.
A Kárpát-haza Galéria, illetve a hozzá kapcsolódó Alkotótábor létrehozásával a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a kultúra területén történő nemzetegyesítéshez kíván hozzájárulni. Célja ugyanakkor az is, hogy a művészek megismerjék egymást, munkakapcsolatokat alakítsanak ki és elinduljon egy párbeszéd az alkotók között, létrejöjjön egy közös tér, egy új művészközösség, melynek tagjai képesek hatni egymásra, és amely a jövőben további művészeket vonz majd magához.
A művészek az alkotómunka mellett ellátogattak Székelyudvarhelyre, valamint közös kirándulás keretében bejárták a Gyergyói-medencét. Péntek délután a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai látogattak el a táborba, ahol a művészekkel közös munkacsoportokat alkotva beszélgethettek és dolgozhattak. Később tematikus előadások keretei között Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense a kárpátaljai, Léphaft Pál karikaturista, újságíró pedig a délvidéki képzőművészetről tartott előadást, Tóth Norbert, a Kárpát-haza Galéria kurátora pedig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria, illetve Boldogasszony elnevezésű kiállítás-sorozatairól számolt be.
Az alkotótáborban készült munkákból szeptember 22-én nyílt kiállítás a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A megnyitón Szász Jenő azokról a törekvésekről számolt be, miszerint az alkotótáborban évről-évre összegyűlt munkákból létrejöhet egy székelyföldi nemzeti galéria, amely a kortárs képzőművészet fellegvárává válhat a székely fővárosban. „Most nagyságrendileg ötven alkotást láthatunk a falakon, ez húsz év múlva ezret fog jelenteni…” – tette hozzá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A kiállítás megnyitón Elekes Gyula tűzzománc-művész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, Orbán Árpád, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város alpolgármestere gondolatait pedig Balázs Sarolta, a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Főosztályának vezetője tolmácsolta. A tárlatot Erfán Ferenc kárpátaljai festőművész, a Kárpát-haza Galéria Alkotótábor művészeti vezetője, a Boksay József Ungvári Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg.