akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat 2023
Nyitóoldal > Kárpát-haza Galéria > Rendezvények 2015 > Lipcsey György kiállítása

Lipcsey György kiállítása

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott képzőművészeti kiállítótér, a Kárpát-haza Galéria idén tízedik alkalommal nyitotta meg kapuit november 5-én, ezúttal egy Felvidékről érkezett Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, Lipcsey György munkáit tárva a budapesti közönség elé. 

Lipcsey György 1955-ben született Dunaszerdahelyen. 1987-ben tagja lett a Szlovák Képzőművészeti Uniónak. A kilencvenes években köztéri megrendeléseket is kapott. Szobraival találkozhatunk többek között Nagymegyeren, Alistálon, Dunaszerdahelyen, Szímőn, Ekecsen és Farkasdon.

Szobrászi tevékenysége mellett részt vállalt a szlovákiai magyar képzőművészeti élet alakulásában is. 1995-1998 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnökeként tevékenykedett, valamint éveken át volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban hozta létre magángalériáját Dunaszerdahelyen, mely a felvidéki magyar, magyarországi és szlovák képzőművészek munkásságát volt hivatott bemutatni. 2012-től tagjává választotta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, 2014-től pedig a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelszavaival élve, Szász Jenő köszöntőjében kiemelte, hogy Lipcsey György hűséggel és felelősséggel munkálkodik a hazáért és a nemzetért. Felszólított továbbá, hogy Európában csak az a nemzet válhat jelentőssé, amely erős identitással rendelkezik. Ehhez pedig szervesen hozzá tartozik a saját kultúra és művészet, mint meghatározó nemzeti érték. „Erkölcsi, szellemi és kulturális megmaradásunkhoz arra van szükség, hogy ne feledkezzünk meg egymásról, közös ösztöneinkről, erkölcseinkről és tartásunkról” – emelte ki az Intézet elnöke.

Pázmány Péter, Dunaszerdahely egykori polgármestere régi barátként üdvözölte a művészt, akit – elmondása szerint – három tulajdonsága vezetett az alkotói nagyság felé: a vele született tehetség, a szorgalom, illetve a meg nem alkuvás képessége. Ahogy fogalmazott, Lipcsey „sosem kötött elvtelen alkukat, még akkor sem, ha abban a pillanatban úgy tűnt, előnye származhat belőle.” A volt dunaszerdahelyi polgármester a művész egyik legnagyobb érdemeként kiemelte, hogy rendkívül sokat tett a magyarság megmaradásáért a Csallóközben, hiszen mindmáig az általa alkotott köztéri szobrok körül gyűlik össze és tartja meg nemzeti ünnepeit, gyásznapjait a közösség.

A Csend-Élet címet viselő kiállítás darabjairól N. Mészáros Júlia művészettörténész elmondta, hogy az alkotások geometrikus formákból építkeznek, a figurálisabb irányzathoz állnak közelebb, melyek jelzik a művész visszakanyarodását az ember, mint örök téma ábrázolásához, azonban a szimbolikus nyelvet használja még akkor is, mikor témája a természet, a csendélet.

A kiállítás november 19-ig tekinthető meg a budapesti Forrás Galériában. 

Kapcsolódó anyagok

Lipcsey György kiállítása Lipcsey György szobrászművész életútja

Lipcsey György kiállítása

Meghívó Lipcsey György felvidéki szobrászművész kiállítására

Tekintse meg a kiállításról készült videót:

Kárpát-haza Galéria
Rendezvények 2021
Molnos Zoltán erdélyi festőművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Dr. Ütő Gusztáv erdélyi festőművész, akcióművész, tanár - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Rendezvények 2020
Nagy Zoltán felvidéki festőművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Kanyó Ervin délvidéki grafikusművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Szkukálek Lajos felvidéki festőművész, grafikusművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Sánta Csaba erdélyi szobrászművész- virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Kedei Zoltán erdélyi festőművész- virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Kusztura Sándor székelyudvarhelyi festőművész- virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Csomortáni Gál László erdélyi képzőművész kiállítása
Molnár Imre délvidéki grafikusművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Ady József erdélyi grafikusművész kiállítása
Sándor Sándor kárpátaljai festőművész - virtuális tárlat a Kárpát-haza Galériában
Megnyílt ifj. Hidi Endre kárpátaljai szobrászművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Megnyílt Homoki Gábor kárpátaljai festőművész kiállítása
Kortárs Magyar Művészet 2019
Boldogasszony
Kárpát-haza Galéria Alkotótábor 2019
Rendezvények 2019
Boldogasszony záró-rendezvény a Nemzet Házában
Maszelka János kiállítása
Biró Gábor kiállítása
Brüsszelben a Boldogasszony kiállítás
Nemes Fekete Edit kiállítása
A Vatikánba érkezett a Boldogasszony kiállítás
Sikeresen zárult a II. Kárpát-haza Galéria Alkotótábor Székelyföldön
Zászkaliczky Ágnes kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Debrecenben a Boldogasszony kiállítás
Kalló László erdélyi festőművész kiállítása
Sándor Laura délvidéki képzőművész kiállítása
Fodor Péter természetfotós kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Vass Mária-Magdolna kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Kaposváron a Boldogasszony kiállítás
Kiss Márti felvidéki festőművész alkotásai a Kárpát-haza Galériában
Hrabár Natália kárpátaljai keramikus és grafikusművész kiállítása
Dikun György kárpátaljai festőművész kiállítása
Id. Hidi Endre kárpátaljai kerámiaművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Veszprém
Kortárs Magyar Művészet 2018
Kárpát-haza Galéria Alkotótábor 2018
Rendezvények 2018
Pesti Emma kiállítása
Boldogasszony Kiállítás - Esztergom
Szűcs László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Miskolc
Könczey Elemér karikaturista kiállítása
Kárpát-haza Galéria Alkotótábor – Zeteváralja-Deság, Erdély
Deák Barna és Deák M. Ria kiállítása
Fazakas Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szombathely
Albert Levente kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Częstochowa
Berze Imre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szeged
Xantus Géza kiállítása
Márton Árpád kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székesfehérvár
Angyalossy Sándor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Győr
Villásek Tibor kiállítása
Veres Ágota kiállítása
Kortárs Magyar Művészet 2017
Rendezvények 2017
Ferdics Béla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Bécs
Boldogasszony kiállítás - Krakkó
Sagmeister Laura kiállítása
Lőrincz Zsuzsa kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kassa
Klisza János kiállítása
Göntér Endre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Komárom
Balázs József kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ipolyság
Bekay Nagy Maya kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Munkács
Nagy Péter kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pélmonostor
Ádám Gyula kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pancsova
Glück Gábor kiállítása
Szocska László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Zenta
Réti János kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Magyarkanizsa
Kortárs Magyar Művészet 2016
Rendezvények 2016
Boldogasszony kiállítás - Nagyvárad
Bocskay Vince kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szatmárnémeti
Vargha Mihály kiállítása
Szabó Ákos kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Temesvár
Bartusz György kiállítása
Jánváry Zoltán kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kolozsvár
Soltész István festőművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szováta
Iváncsó András festőművész kiállítása
Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin festőművészek kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Marosvásárhely
Boldogasszony kiállítás - Tusnádfürdő
Micska Zoltán Kiállítása
Matl Péter kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Székelykeresztúron
Torok Melinda kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Szentegyházán
Sinko Szabina kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Kortárs Magyar Művészet 2015
Rendezvények 2015
Zsáki István kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székelyudvarhely
Lázár Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Sepsiszentgyörgy
Lipcsey György kiállítása
Tóth Tímea kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyergyószentmiklós
Kákonyi Csilla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyimesfelsőlok
Duncsák Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Csíkszereda
Boldogasszony kiállítás - Beregszász
Léphaft Pál kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ungvár
Szabó Ottó kiállítása
Boldogasszony kiállítássorozat megnyitó rendezvénye, Budapest
Bokotej András kiállítása
Mezei Erzsébet kiállítása
ifj. Habda László kiállítása
Kopriva Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kiállító művészek
Kortárs Magyar Művészet 2014
Rendezvények 2014
Páll Lajos kiállítása
Kusztos Endre kiállítása
Jakobovits Miklós kiállítása
Magyar László kiállítása
Szajkó István kiállítása
Sipos László kiállítása
Király Ferenc kiállítása
Penovác Endre kiállítása
Vinczeffy László kiállítása
Erfán Ferenc kiállítása
Nagy János kiállítása
Kuti Dénes kiállítása
Hírek
2023. november 30.
Hungarikumok – Podcast-beszélgetés

A közelmúltban megjelent A hungarikumok szerepe a magyar identitás és az országimázs formálásában című egyetemi tankönyv szerzőjével és intézetünk munkatársával, Dr. Tőzsér Anettel készített podcast-beszélgetést Sallai Zsófia, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kommunikációs Irodájának vezetője.


2023. november 28.
Lezajlott az NSKI ötödik interdiszciplináris konferenciája Debrecenben

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2023. november 23–24-én immár ötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó interdiszciplináris konferenciáját a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről. Idén Debrecen adott otthont a rendezvénynek. 


2023. november 21.
XXII. Lakiteleki Filmszemle

2023. november 15-17. között került megrendezésre a Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékének ajánlott XXII. Lakiteleki Filmszemle. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet hagyományos partnere a rendezvénynek, a szakmai zsűriben intézetünket munkatársunk, Matkovics Annamária színművész képviselte.


összes hír >>
Európai uniós pályázatok
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
A Kárpát-haza őrei
Kárpát-Haza Galéria
Kárpát-Haza.hu
Várak/Hrady/Castelli
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu