Szűcs László felvidéki festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában. A megnyitón beszédet mondott Fejes Norbert, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni Magyarok Osztályának vezetője, valamint Csenger Tibor, Nyitra Megye Önkormányzatának alelnöke. A tárlatot Dr. Bába Szilvia, a Duna Palota művészeti és operatív igazgatója nyitotta meg.
Szűcs László olaj és pasztell technikával készült gazdag színvilágú tájábrázolásai, figurális képei, csendéletei a természeti látványból, városi hangulatokból kiindulva épülnek fel, telve a festő által beleszőtt gondolatokkal, érzésekkel. Témáinak többségét a szülőföld tájaiból és népéből meríti. Számos alkotásán látható a Garam folyó és szűkebb pátriája, valamint Felvidék tájai, városai.
A megnyitó rendezvényen Fejes Norbert emlékeztetett, hogy pár nappal ezelőtt volt a 80. évfordulója annak a napnak, amikor az első bécsi döntés következtében visszatérhetett a magyar Szent Korona fennhatósága alá Kárpátalja déli része és az egész Felvidék. Ennek az állapotnak azonban tíz évig sem örülhettünk – szögezte le az osztályvezető, hozzátéve, hogy éppen ezért kötelességünk megóvni elődeinktől kapott örökségünket, a haza, a nemzet, a szülőföld szeretetét.
Csenger Tibor beszédében kifejtette, hogy a művész képei nagyon beszédesek. „Könnyen lehet, hogy mást mondanak egy budapesti, magyarországi vagy egy erdélyi embernek, mint egy Garam mentinek, ahogy mást egy csallóközinek vagy palócnak is a Felvidéken, egy üzenetet azonban mindenki ugyanúgy megérthet belőlük: a szülőföld, az anyatermészet utánozhatatlan szeretetét. A művész, aki ennek a pátriának a szülötte és szerves része, az minden egyes ecsetvonásával belekódolja e szellemiséget a képekbe.”
Szülőföldjének vászonra vetése Szűcs László esetében a megmaradás záloga – mondta dr. Bába Szilvia, aki szakmai megnyitóbeszédében kifejtette, hogy a művész festésmódján érezhető a XX. század modern festészeti irányzatainak hatása, az olykor absztarkt módon értelmezett házak és figurák ábrázolásában, világos, derűs színei olyan optimizmust sugároznak, hogy a felvidéki táj megtartó erejének érzését keltik.
Szűcs László kiállítása november 28-áig tekinthető meg a Kárpát-haza Galériában, a Teréz krt. 9. szám alatt.