SZÍN-TEREK címmel nyílt meg Iváncsó András kárpátaljai festőművész kiállítása a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Galériában szerda délután. A vendégeket Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, valamint Fráter Olivér, az Intézet elnökhelyettese köszöntötte. A tárlatot Micska Zoltán festőművész, Ukrajna Kiváló Művésze nyitotta meg.
Iváncsó András 1991-ben fejezte be tanulmányait a Munkácsi Tanítóképző Főiskolán, majd 1995-ben festészet-grafika szakon diplomázott az Ivano-Frankivszki Egyetemen, ahol Figol Mihail, Szirko Volodimir, majd később Micska Zoltán voltak a tanárai. Jelenleg a Munkácsi Városi Képtár igazgatója.
Az absztrakt expresszionizmus műfajában alkot, vagyis festés közben a lelki és érzelmi állapotának közvetlen kifejezésére törekszik. Ennek eredményeképp művei modern hangvételűek, stilizált formákkal teltek. Sajátos nyelvezetet teremtve alkotja meg kompozícióit, melyekben kortárs válaszokat fogalmaz meg az őt körülvevő világról, a kárpátaljai tájról és az emberekről.
Fráter Olivér köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nemzet és nemzedék-társként maga is gyorsan belehelyezkedett abba a közép- és kelet-európai valóságba, amelyet olykor elvonatkoztatva, néhol pedig konkrét formában Iváncsó András művészete megjelenít. Ez nem más, mint a Kárpát-haza világa, a magyar élet színtere – szögezte le az elnökhelyettes. Majd szót ejtett arról is, hogy Kárpátalja a legtöbbet szenvedett régiója a mai magyar világnak, ezért fokozottan oda kell figyelnünk azokra a közösségekre, akik mindezzel dacolva, a szülőföldjükön magyarként akarják leélni életüket.
Dr. Szili Katalin köszönetet mondott a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a Kárpát-haza Galéria létrehozásáért, amely ezáltal lehetőséget biztosított, hogy Budapesten, az anyaország szívében megtapasztalhassuk az összetartozás érzését a nemzeti művészet által. Elmondása szerint ő maga is többször jelen volt a kiállításokon műkedvelőként. A miniszterelnöki megbízott asszony kifejtette továbbá, hogy a kárpátaljai művészetnek az anyaországban reneszánsza van, ugyanis Kárpátalján pezseg a művészeti élet, itthon pedig óriási érdeklődés tapasztalható iránta. Iváncsó Andrásról elmondta, hogy új irányzatok követőjeként megmaradt a nemzeti művészet kiemelkedő képviselőjének.
„Iváncsó András a melegséget - amely a művészetéből, festményeiből árad - a szüleinek, a családi fészek melegének köszönheti” – mondta Micska Zoltán, aki a művész képeit figyelemre, elmélyülésre ösztönző alkotásokként jellemezte, amelyek nyomán értékkel gazdagodik mind a kárpátaljai magyarság, mind Ukrajna kultúrája.