Könczey Elemér erdélyi grafikus, karikaturista alkotásaiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában. A megnyitó rendezvényen beszédet mondott Molnár Miklós, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöki kabinetjének vezetője, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint Stefanovits Péter képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Könczey Elemér huszonnégy évvel ezelőtt kezdett el karikatúrákat rajzolni és az óta ötezer grafikája jelent meg. Alkotásai vidámságot csalnak a néző szemébe, elviselhetővé teszik a nehézséget, egy kicsit látni és gondolkodni tanítanak. Játékos könnyedséggel, tudatosan, néhány vonással, jelképpel mutatja be, hogyan változik a világ és benne mi magunk. Rajzai provokálnak, kimozdítanak a megszokottból.
„A görbe tükör, amelyet Könczey Elemér tart elénk, ahhoz járul hozzá, hogy a mosoly fegyverével lerombolja – a szó szoros és átvitt értelmében is – a mesterségesen közénk húzott határokat” – szögezte le köszöntőjében Molnár Miklós, hozzátéve, hogy a Kárpát-medencében és a világban szétszóratott magyarság nem csak a bajokon és gondokon kell osztozzon. „Az emberi kicsinyesség, gyűlölet és butaság mindannyiunk országát sújtja, éppen ezért, a nevetésünknek is közösnek kell lennie” – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kabinetvezetője.
Orbán Balázs szerint a karikatúra az egyik legnehezebb műfaj, hiszen a bonyolultból kell egyszerűt létrehoznia, olyan formában, hogy azt a legegyszerűbb embertől az értelmiségiig mindenki megértse. Az államtitkár mindezzel párhuzamba állította a magyar kormány munkáját a nemzetpolitika terén. Ahogy fogalmazott, a nemzet határokon átívelő újraegyesítése során a 2010-ben lefektetett elvek komplexnek és nehezen kivitelezhetőnek tűntek, az elmúlt évek során azonban a gyakorlatban leegyszerűsödtek, közérthetővé váltak.
Nehéz időkben nagy szükség van a humorra, a mindennapok komorságát, abszurditását segít elviselni és vigasztal minket a vicc, amelyben – mint a mesében – a gonosz pórul jár – fejtette ki Stefanovits Péter képzőművész szakmai megnyitóbeszédében. Könczey Elemért méltatva elmondta, hogy a humor és a rajzi kifejezőképesség találkozása nagy adomány, a karikaturista valójában a társadalom igazmondó juhásza.